< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Több száz millió értékben tártak fel visszaéléseket a DRV-nél

| Mobile | RSS

Több száz millió értékben tártak fel visszaéléseket a DRV-nél

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-t (DRV) átvilágításának előzetes eredményei szerint 738,9 millió forint folyt el feleslegesen a cégnél, ezen belül a vörösiszap-katasztrófában érintett MAL Zrt. több mint 300 millió forinttal rövidítette meg a társaságot; a pazarlás kihatott a vízdíjakra is – hangzott el a vízmű rendkívüli sajtótájékoztatóján Siófokon. Winkler Tamás, a DRV élére az idén június végén került vezérigazgató szerint sokkal nagyobb gondokat tárt fel az átvilágítás, mint amire előzetesen gondolni lehetett. Hangsúlyozta, a vizsgálat még nem zárult le.

A “Tiszta vizet a pohárba” címmel megrendezett sajtótájékoztató díszletére kiírtak szerint a vízműnél így “elfolyt” összeg 1,56 millió köbméter víznek, azaz 624 ezer ember egyhavi ivóvíz-fogyasztásának felel meg.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a feltárt visszásságok tömege miatt kétszer is meg kellett hosszabbítani a főtulajdonos MNV Zrt. megbízásából nyáron elrendelt átvilágítás határidejét. Azóta “sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből”, és tucatnyi ember távozott pánikszerűen a cégtől – mondta.

MTI

Leave a Reply 1252 megnézve, 5 alkalommal mai nap |