< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Négymilliárdos támogatás kárfelszámolásra

| Mobile | RSS

Négymilliárdos támogatás kárfelszámolásra

2010. november 4. | 1 Hozzászólás | Közélet

Pintér Sándor belügyminiszter a településeket ért időjárási károk felszámolására szolgáló keret terhére 4,2 milliárd forintnyi támogatás odaítéléséről döntött, összesen 646 pályázat esetében – jelentette be a kormányszóvivő pénteken sajtótájékoztatón Tatabányán.
Nagy Anna hozzátette: a vörösiszap-katasztrófa által érintett településeknek soron kívül 175 millió forintot utaltak át előlegként a védekezési költségek finanszírozására.
Devecser 150 millió, Kolontár 20 millió, Somlóvásárhely 5 millió forint előleget kapott, soron kívül.
Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, hogy az EU Önerő Alap terhére 192 millió forintról született döntés, a támogatott pályázatokkal 4,8 milliárd forintos értéket teremtenek a települések.
Tatabánya alpolgármestere, Bereznai Csaba, (Fidesz) közölte, hogy a város – földcsuszamlás, egy alámosott utca és egy híd melletti partszakasz megsüllyedése miatt – 80 millió forintos támogatást kapott helyreállításra.
X

Leave a Reply 882 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: