< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Morvai szerint a jövő mellett áll ki, aki Budaházyt támogatja

| Mobile | RSS

Morvai szerint a jövő mellett áll ki, aki Budaházyt támogatja

Morvai szerint a jövő mellett áll ki, aki Budaházyt támogatja

A Szabadság téri református templom színháztermében mintegy nyolcvanan vettek részt.
© MTI

Morvai Krisztina szerint mindazoknak ki kell állniuk Budaházy György és társai mellett, akik elutasítják Magyarország “gyarmatosítását” és féltik az ország jövőjét. A politikus péntek este egy budapesti fórumon arról beszélt: a Jobbik európai parlamenti képviselőjeként számára világos, hogy Magyarországot – a többi között a hazai termőföldek megszerzésével – gyarmatosítani akarják.

Ezt alapozza meg – mondta -, hogy a kormány olyan törvényjavaslatot készül elfogadtatni, amely bírói engedély nélkül is lehetővé teszi a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatását, valamint a házkutatást. Az általa csengőfrász-törvénynek nevezett jogszabály Morvai Krisztina szerint mindazok megfélemlítését és “kiiktatását” szolgálja, akik tenni akarnak “Magyarország gyarmatosítása” ellen.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy (az egyebek mellett terrorizmussal és emberölés előkészületével gyanúsított) Budaházy György nemcsak a kormány elleni tüntetések vezéralakja volt, hanem fellépett Magyarország uniós csatlakozása, illetve a sukorói kaszinóberuházás ellen is.

Kijelentette: a Budaházy és a Hunnia Mozgalom tagjai ellen folyó büntetőeljárás során olyan súlyos eljárási hibákat és jogsértéseket követtek el, amelyek miatt lehetetlen jogszerű elmarasztaló ítéletet hozni. Szerinte ha ez mégis megtörténik, bárkit el lehet ítélni. Mint mondta, ezért fontos, hogy Budaházyt azok is támogassák, akik nem értenek egyet a nézeteivel.

Morvai Krisztina koncepciósnak nevezte a Budaházy György és társai ellen folyó eljárást, amely szerinte abban a tekintetben is az ötvenes éveket idézi, hogy a sajtó igyekszik lejáratni a gyanúsítottakat. Sajnálatos, hogy ebben “a magát nemzetinek nevező” Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Hír Televízió és Echo Tv jár az élen – mondta.

Magyarországon akkor lesz más világ, ha újságírók, rendőrök, ügyészek és bírók “inkább állnak majd utcaseprőnek”, minthogy asszisztáljanak a hasonló eljárásokhoz – vélekedett a jobbikos politikus.

A rendezvényen, amelyet a Szabadság téri református templom színháztermében tartottak, mintegy nyolcvanan vettek részt, köztük Budaházy György felesége, édesanyja és nagyanyja, valamint a Hunnia csoport több tagjának hozzátartozói.
Forrás hír24

Leave a Reply 1199 megnézve, 4 alkalommal mai nap |