< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában fogadta az Európai Bizottság képviseletvezetőit.

| Mobile | RSS

Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában fogadta az Európai Bizottság képviseletvezetőit.

Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában fogadta az Európai Bizottság képviseletvezetőit. Az államfő a 27 képviseletvezetőnek adott fogadás előtt köszöntő beszédében szólt arról, hogy augusztusban választotta meg őt a parlament államfőnek, előtte volt az Országgyűlés elnöke, nagykövet, európai parlamenti képviselő, és sportolói múltját is megemlítette. Schmitt Pál kitért arra, hogy januártól Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke. Mint mondta, 2011 abból a szempontból is jelentős év, hogy ekkor ünnepeljük Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulóját. Emellett 2011 az önkéntesség éve is lesz – mondta.

A képviseletvezetőknek beszélt arról is, hogy számára kiemelten fontos a magyar nyelv védelme, az élethosszig tartó tanulás, és a felhívta a figyelmet a sportolás jelentőségére is. Megemlítette azt az adatot, hogy Európában a fiatalok hatvan százaléka semmilyen formában nem sportol. Pedig a sport a legjobb tanítója a fiatal generációnak – tette hozzá.

Schmitt Pál külön megemlítette azt, hogy október 23-án fogadta Jerzy Buzeket, az Európai Parlament (EP) elnökét. Jerzy Buzek az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezései alkalmából látogatott el a magyar fővárosba.

forrás MTI

Leave a Reply 369 megnézve, 1 alkalommal mai nap |