< Böngészés > Főoldal / Archive: 16. december 2010

| Mobile | RSS

Medián: A többség már elégedetlen a kormány munkájával

Medián: A többség már elégedetlen a kormány munkájávalA kormányváltás óta most először kerültek többségbe azok, akik elégedetlenek a kabinet munkájával – derül ki a Medián legutóbbi felmérésből. Hann Endre, a cég ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: emelkedett azok aránya is, aki szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon. A pártok támogatottsága a teljes népességre vetítve […]

Nem állt be a fideszes ötletet bíráló Navracsics mögé Orbán

Konfliktus alakult ki a kormányban és a Fidesz-frakcióban Rogán Antal javaslata miatt, amely az alkotmányba foglalná a Médiahatóság elnökének jogalkotási lehetőségét. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter már hétfőn jelezte, hogy a kormány nem támogatja ezt, majd szerdai ülésén a kabinet valóban elvetette az ötletet. Orbán Viktor kormányfő azonban csütörtökön jelezte, a frakció álláspontját fogja követni, a […]

A magyar elit és a kokain

Senki nem beszél róla, de a kokain abszolút az elit drogja. Az atv.hu-nak Zacher Gábor toxikológus a Stohl-ügyről azt mondta, a színész-műsorvezető nincs egyedül, csak erről “senki nem mer beszélni”. Magyarországon évente 200-300 kokainhasználó kerül az egészségügyi ellátórendszerbe, de ennél jóval többen vannak. Az egyik legismertebb szakember szerint 20-30 ezren, de még többen is lehetnek […]

[ Tovább ] 2010. december 16. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Orbán: az erős Európához erős euróra van szükség

Orbán: az erős Európához erős euróra van szükség Ha erős Európát akarunk, akkor erős euróra is szükség van, és ennek érdekében most meg kell hozni néhány történelmi döntést – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos tanácskozása előtt. Szerinte ha az euró “nem nyeri vissza régi fényét és erejét, ha […]

[ Tovább ] 2010. december 16. | hozzászólás | Közélet |

A Vám- és Pénzügyőrség és az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal rendkívüli kihelyezett sajtótájékoztatót tart.

Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága Meghívó Rendkívüli sajtótájékoztatóra Időpontja: 2010. december 16. (csütörtök) azaz ma 11.00 óra Helyszíne: a Józsefvárosi piacnál, az Orczy tér felé eső POSTA parkoló Budapest, 2010. december 16. Sipos Jenő ezredes szóvivő

[ Tovább ] 2010. december 16. | hozzászólás | Katasztófavédelem |

Napi Gazdaság: vizsgálják a SzerenCsekk akciót a Magyar Postánál

Vizsgálja a Szerencsejáték Felügyelet a Magyar Posta Zrt. által júniusban indított és idén év végéig zajló SzerenCsekk akciót – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A felügyeletnél a lapnak elmondták: a posta a nyereményjátékot a jogszabályi előírásoknak megfelelően a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény alapján ajándéksorsolásként jelentette be az APEH felé, amely azt nyilvántartásba is vette. […]

Alacsony a magyarok öngondoskodása

A magyarok tavaly átlagosan 202 dollárt (mintegy 42 ezer forintot) fizettek ki élet- és nyugdíjbiztosításra, miközben az Európai Unióban ennek átlagosan öt és félszerese, 1.111 dollárt (233 ezer forint) volt az ilyen jellegű átlagos megtakarítás – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel. Európában – az öregedés miatt – egyre kevesebb aktív dolgozónak kell […]

Megszüntették a nyomozást az FKF-kamutanulmány ügyében

A BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette az FKF Zrt.-nek készített kutatás-fejlesztési szerződésekkel kapcsolatban indított nyomozást. A kérdéses három tanulmányt időközben nyilvánosságra hozta a készítő, az egyiken egyértelműen látszik az, amit korábban megírtunk, hogy összeollózták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az általa, egy névtelen feljelentés nyomán, az FKF Zrt.-nél kötött kutatás-fejlesztési szerződésekkel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen […]

VPOP ellenőrzés a szegedi cserepes sori – kínai – piacon

Szerkesztőségünk meghívást kapott a VPOP sajtóreferensétől, Némedi Varga Éva őrnagyasszonytól. Találkozó a kínai piac hátsó bejáratánál. Úgy gondoltuk, hamarabb érkezünk, s szétnézünk a terepen. A mínusz 12 fokban nem sok üzletfél volt a legendás piacon. Lézengett egy-két kuncsaft, akik a földön, papírkartonon elhelyezett ruhaneműk között válogattak. Található ott minden, férfi, női, gyerek fehérnemű, felső ruházat, […]

[ Tovább ] 2010. december 16. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere