< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Friss tolvajkirályságok alakulnak

| Mobile | RSS

Friss tolvajkirályságok alakulnak

2010. december 26. | hozzászólás | Kultúra

Újra feltalálják az áramvonalasított hírszolgáltatást, s vele persze mi megtanuljuk a sorok között olvasást, mondja Ungvári Tamás, aki tanítana, öt percben és főműsoridőben, nevetne szabadon, hiszen a “humornak nincs miniszterelnöki külön-megbízottja”. Hazafi Zsolt interjúja a HETEK-ben jelent meg.

Professzor úr, ebben az esztendőben ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Elismerések özönét zúdították Önre. Széchenyi díjas lett, kitüntették a Magyar Zsidóságért emlékéremmel, Budapest városának díszpolgárává avatták. Mikor talán a pihenés ideje jött volna el, hol Los Angelesből jelentkezik, hol a frankfurti könyvvásárról, Stuttgartban tart előadást, majd visszasiet a klubrádió mikrofonjához. Ezen kívül egy doktori iskolában tanít, s látható Bánó András A tét c. műsorában. Kifelejtettem valamit?

Talán azt, hogy mindeközben szaporán jelennek meg a könyveim, így a Feledés enciklopédiája, az Emlékezés enciklopédiája, A Csalódások kora, a Labirintusok, legutóbb a Nyomtalanul. Ezek között van történelmi esszé, monográfia, cikkgyűjtemény. A könyvek felfokozott jelenlétet mutatnak. Ismeretesek az „öregség” előnyeiről terjesztett anekdoták. Kellér Dezső, a nagy humorista kiállt a kabaréfüggöny elé, hogy az öregség előnyeiről faggassa a nézőt. Tessék, mondjanak csak egyet is! Igaz, az öregségnek rengeteg hátránya van. Az alkonyi fényben azonban élesebbek a tárgyak, letisztul a látás. Én még azt is igazságtalanként rovom fel a sorsnak, hogy nagysokára tanultam meg írni úgy, hogy az nekem is megfelel. Lecsupaszodott a stílusom, nincs benne előkelősködő, barokk csavar. Megy a mondat előre, mint az ostorpattintás. Megérti öreg és fiatal, akadémikus és fél-analfabéta.

Pályája során élénken részt vett a magyar irodalom és tudomány nemzetközi diplomáciájában. Hogyan tekint vissza munkásságának erre a vonulatára?

Büszkén és elégedetlenül. Évtizedekig voltam a magyar PEN club munkása, majd főtitkára s ebben a funkcióban számos jeles művészt és írót hívhattunk meg, s rábírhattuk őket a magyar irodalom fordítására. Ma már azt se tudom, tagja vagyok e még a szervezetnek. Egy másik példa. Márai Sándor halálának kerek évfordulóján a kaliforniai San Diegóban avatták emléktábláját. Egyik vezérszónoknak engem kértek. A külügyminisztériumtól és a művelődési szaktárcától kértem támogatást. Egyetlen centet se kaptam e „forradalomelőtti” intézményektől, a magam költségén prédikáltam. Mindez nem panasz. Én még mindig készen állok bizonyos kulturális diplomáciai feladatok ellátására. Nem Önös érdekből, nem az egy tál lencséért, se a Júdás-pénzért.

Úgy tervezi a jövőt, mintha még több évtizedet ígértek volna a megvalósításra.

Vallásos ember vagyok, a szememben a földi élet is része az örökkévalóságnak. Nemcsak az én hibám, hogy a feladatomat nem végeztem el. Németország egyik csúcsnézettségű műsora Marcel Reich-Ranicki irodalomkritikusé, immár jóval a kilencvenedik éve fölött. A kortárs irodalomról beszél, hol negyedmagával, hol egyedül Televíziós csúcsidőben, milliók lesik a szavát. Nem a népszerűségét irigylem, hanem a feladatát és felelősségét. A kultúra fontosságát ugyanúgy el kell adni, mint a mosóport. Nálunk is volt Öveges professzor, Hegedűs Géza. A nagy népszerűsítők közönséget toboroznának az olvasáshoz. Adjatok a Híradó előtt öt percet egy-egy kortárs alkotás népszerűsítésére, a helyéből fordítom ki ezt az undok, gyanakvó, kis-szerű világot.

És a fiatalok?

Fiatalnak lenni önmagában is tehetség, sugárzás, erő, lehetőség. De csak tőlünk tudják megtanulni, hogyan kell élni vele. Arra mindig ügyeltem, hogy fiatalok elől ne vegyem el a helyet. Az a ritka egyetemi tanár voltam, akinek se beosztottja, se irodája nem volt. Fő egyetememről idő előtt vonultam nyugdíjba s kezdtem másutt pályát, hogy útjában senkinek se legyek. Sosem adtam alkalmat magamnak a tisztességtelenségre. Nagy a kísértés a jóra, még nagyobb a gonoszra.

Optimista a mai kulturális közeget illetően?

Zavarba hoz, mert zavaros a helyzet. Médiatörvény? Kirúgatások? Átcsoportosítások? Központosítások? A helyzetet nem értem. Az indítékok – takarékosság, – nem győznek meg. Az sem, hogy a műsorok felett hatóság uralkodik. Úgy rémlik, újra feltalálják az áramvonalasított hírszolgáltatást, s vele persze mi megtanuljuk a sorok között olvasást. Azok a veterán hírszolgáltatók, akik törvények előkészítésén munkálkodtak, nem az értelmiség javából jöttek. Nyüzsögnek itt olyanok, akik a BBC szabályait szajkózták, amíg leütötte őket a hajókötél és a román titkos-szolgálat archívumai mutatták meg rejtett arcukat. Kaotikus a helyzet, s ebből talán az menekít ki, hogy beállnak a műsorgyártó mogulok, akikért az egész történik. Friss tolvajkirályságok alakulnak, kegyosztó báróságok, oszt jó napot.

Kicsiny bolygó Magyarország. Nem tart attól, hogy az Alkotmánybíróság jogainak csorbítása, a jogállamiság garanciáinak erodálása, a parlamenti törvény-gyár, a hitelminősítő intézetek kedvezőtlen álláspontja perifériára sodorhat bennünket?

Magyarország hatalmas bizalomvesztés áldozata. Ami a parlamenti patkón belül az erő jele, kívülről erőszakos kapkodásnak rémlik. A média-állások kiosztása igencsak kiábrándító volt. Miként az olyan műsorok sora, ahol a kornyikálásra adnak jutalmat. Ezeknek ott lehet jogosultságuk, ahol háromszázmilliós népből, ötven államból meríthetnek a szervezők. Itt azonban – hogy egy másik műsort idézzek, egy szőrös férfi ivarszervéhez egy pelenkát szorítva jókedvűen sasszézik. Nem ez a való világ. Ott élessel lőnek etnikumokra, a bírósági eljárások elhúzódnak, miniszterelnöki megbízottak bizonyítékokkal ostromolják az ügyészséget a nyilvánosság előtt. A szélsőjobb az országgyűlésben fenyeget az utcai rendbontással. Az egyes intézkedések együttesen húzzák le a magyar horizontot ezeknek az embereknek a szemhatárához Magyarország azonban, mag hó alatt, már bontja egy különb tavasz ígéretét.

Ott vannak a befejezett forgatókönyvek, amelyekre immár nem jutott pénz, a kísérleti színdarabok, amelyeket mostoha körülmények között mégis bemutatnak. Az internetes portálok egy része megfélemlíthetetlen, a regények nem az uralkodó ízléshez igazodnak. A magyar művelődés az ellenállásból sarjadt. Legjobbjai ma is azok, akik a száműzetést is vállalták elveikért, mint Heller Ágnes, vagy Konrád György.

Hosszú pályám során magam sem voltam rendszer-kedvenc. A könyveim azonban megjelennek, s remélhetően tartós sikerük lesz. Most jelent meg hangos-könyvben a Feledés enciklopédiája, dolgozom a Beatles Biblia új kiadásán. Ami pedig az istenadta népet illeti: dermedtségéből, csodavárásából mindig későn ébredt. De egy idő multán már nem kell elmagyarázni, hogy a szűkhomlokú demagógok lejártak. Az élet a politikán kívülre húzódik. A felavatták, bezárták, át-csoportosítottak helyett: itt lesz a nagy hír, tavasz lesz, meg nyár, meg ősz. A túlpolitizált közélet elporlik és a gondosan kreált új nyelv szétesik darabokra. A bábszínház játékosaiból kipereg a fűrészpor. Okos gyermekeink imádkoznak és dolgoznak, meg harsányan nevetnek, amikor az új történelemtanárok megnyerik a tanteremben a mohácsi vészt és a második világháborút.

Nevetni fogunk, harsányan, ahogy még sohasem azelőtt. A humornak nincs miniszterelnöki külön-megbízottja. Shelley Óda a nyugati szélhez című verséből idéztem a beszélgetésünk mottóját. Késhet a tavasz, ha már itt a tél?
forrás atv-hu

Leave a Reply 305 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: