< Böngészés > Főoldal / Katasztófavédelem / Blog article: Változások a katasztrófavédelmi szervezetben: év végi állománygyűlés Veszprém megyében

| Mobile | RSS

Változások a katasztrófavédelmi szervezetben: év végi állománygyűlés Veszprém megyében

2010. december 27. | hozzászólás | Katasztófavédelem

A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság december 23-án tartotta év végi állománygyűlését, melynek keretében Dr. Zsédenyi Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat főjegyzője átvette az igazgatóság által a megyei önkormányzat részére adományozott emléktárgyat.
A limitált darabszámban készített emléktányért a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette, és az igazgatóság a vörösiszap-katasztrófa elhárításában végzett kiemelkedő és áldozatos munkája elismeréseként adományozta a Veszprém Megyei Önkormányzatnak.

Az ünnepélyes aktust követően Dr. Lauer János tű. ezredes, megyei igazgató foglalta össze, értékelte az elmúlt esztendőt, és vázolta az igazgatóság előtt álló év terveit, céljait. Hangsúlyozta, az állomány megértette és elfogadta a szakmai vezetés azon koncepcióját, hogy a személyes kapcsolatok erősítése mellett a költségtakarékos, ésszerű döntésekkel és együttműködések révén, a rendelkezésre álló lehetőségek és a meglévő szellemi, személyi tőke felhasználásával lehet előre lépni. Az igazgatóság és a hozzá tartozó szervezeti egységek által végzett munka színvonala összességében az elvárások szerint alakult. Az ezredes úgy fogalmazott: „Ha hozzátesszük, hogy 2010 bővelkedett a katasztrófákban – májusi viharkárok, ár- és belvizek, a hulladékégetőben keletkezett tűzeset és annak felszámolása, vagy a vörösiszap-katasztrófa –, akkor méltán lehetünk büszkék mindarra, amit a mögöttünk álló esztendőben elvégeztünk.” Hozzátette, az igazgatóság szakmai szerepvállalását, munkáját a megye védelmi igazgatási rendszerében szereplők, a közéleti vezetők és a lakosság egyaránt elismeri. Mint mondta, a szervezeti változások az igazgatóságot sem kerülik el. A 2010 közepén elkezdődött, az egységes katasztrófavédelmi rendszer kialakítását célzó döntések nemcsak jogszabályi és tevékenységbeli, hanem személyi változásokat is magukkal hoznak. Az egységes szakmai szervezet kialakítása, és annak megyei szintű megvalósítása során igazodni kell a kormányzatnak a közigazgatási és védelmi igazgatási rendszerrel szemben megfogalmazott egységes elvárásaihoz. Ezen célok elérése érdekében 2011 már egy új vezetés-irányítási rendszerben kezdődik, melynek eredményeképpen a megyei szakmai feladatok élesebben és hatékonyabban osztatnak ki, ezzel is igazodva az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz. A másik fontos tényezője a változásoknak, hogy a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság visszanyerte önálló költségvetési jogkörét, így gazdálkodása tovább javul, mind a döntések gyorsasága, mind pedig azok hatékonysága szempontjából.

Az állománygyűlést követően Dr. Zsédenyi Imre főjegyző pohárköszöntőjében megköszönte a katasztrófavédelmi állomány egész éves kiemelkedő munkáját, különös tekintettel az októberi vörösiszap-katasztrófa során tanúsított helytállást, és mindenkinek békés, boldog ünnepeket kívánt.
forrás BM OKF

Leave a Reply 377 megnézve, 1 alkalommal mai nap |