< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Jóval több idén a fagyhalál

| Mobile | RSS

Jóval több idén a fagyhalál

2011. január 8. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Enyhül ugyan a hideg ezekben a napokban, az idei tél azonban már most több áldozatot szedett, mint a tavalyi január végéig. Több mint százan fagytak meg vagy hűltek ki, a többségük saját fűtetlen otthonában.

A statisztikák szerint tavaly január végéig 86-an fagytak halálra az utcán vagy otthonukban, idén azonban már a hónap elejéig 110 ember halálát okozta kihűlés. Azokkal együtt, akik menthetetlen állapotban kerültek kórházba, az áldozatok száma több mint kétszáz – mondja a Magyar Szociális Fórum szervezője, Simó Endre.

A szervezet azonnali lépéseket követel a kormánytól: több más mellett az áprilisig ígért kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, energiaszolgáltatást azoknak is, akik fizetésképtelenek, de az életük kerülne veszélybe, ha kikapcsolják náluk a gázt. A Magyar Szociális Fórum a veszélyeztetett emberek kötelező rendszeres látogatását javasolja, a hajléktalanoknak pedig a túlzsúfolt menhelyek helyett fűtött középületeket és hálókocsikat szorgalmaz a szervezet. A fórum az alkotmányban rögzítené a lakhatáshoz és a létminimumhoz való jogot.

Zlinszky János volt alkotmánybíró azt mondta, az alaptörvény most is előírja a létminimum biztosítását, az elv érvényesítéséhez szükséges törvények azonban nem születtek meg.

Közben a hajléktalanokkal foglalkozó Menhely Alapítvány közleményt adott ki. Ebben arra figyelmeztet, hogy ha a Fővárosi Közgyűlés a jelenlegi formában fogadja el a jövő évi költségvetését, akkor több civil szervezet kénytelen lesz bezárni menedékhelyét.
forrás mr1

Leave a Reply 261 megnézve, 1 alkalommal mai nap |