< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Beragasztott szájjal hallgatják Orbánt Strasbourgban – percről percre

| Mobile | RSS

Beragasztott szájjal hallgatják Orbánt Strasbourgban – percről percre

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén ismerteti Orbán Viktor a magyar uniós elnökség célkitűzéseit és programját.

12:01
Ennyi köpönyegforgatót egy rakáson

A Jobbik sem ért egyet a nyelvtörvénnyel, de ennyi álszent köpönyegforgatót egy helyen látni, az már művészet, dorongolja az EU-t Szegedi Csanád. A Jobbik képviselője ugyanis azt feszegeti, hogy hol volt az Unió, amikor magyarokat vertek a Vajdaságban, vagy elfogadták a szlovák nyelvtörvényt – hát sehol. Szóval Szegedi szerint az elnökség ideje alatt Magyarország bírálata helyett tessék a Benes-dekrétumokkal, és Gyurcsány bebörtönzésével foglalkozni.

11:55
Graf Lambsdorff: más összetételű Médiatanács kell!

Otto Graf Lambsdorff Orbán Viktor egyik példaképe volt, most mégis más logika alapján politizál – dorgálja a híres német politikus unokaöccse a magyar kormányfőt. Alexander Graf Lambsdorff a Médiatanács összetételének megváltoztatását kéri a kormánytól, hiszen az elnökség nem pusztán egy adminisztratív feladat, hanem politikai kérdés is.

11:50
Tabajdi: nagy a bizalmatlanság a kormánnyal szemben

Az unió a magyar kormányért haragszik, nem ellene – parafrazeálja József Attilát a szocialista EP-képviselő. S felhívja a figyelmet arra, hogy Európa szerte nagy bizalmatlansággal figyelik a magyar kormányt, Orbán antidemokratikus intézkedéseit. Tabajdi Csaba szeretné emelt fővel végigcsinálni ezt a félévet.

11:49
Kósa: kárt okoznak az európai közösségnek

A Fidesz EP-képviselője úgy látja, már az elnökség megkezdése előtt már rágalmazzák a magyar elnökséget. Kósa a magyarok mellett áll.

11:46
Morvai a nagytőkét ostorozza

A magyar elnökségnek szembe kell szállnia a profitközpontú gondolkodással, a nagytőkével, meg kell mutatnia, milyen az igazságközpontú politika – mondja Morvai Krisztina, ki “sok szerencsét kíván szabadságszerető hazájának”. A Jobbik EP-képviselője egy szót sem ejt a médiatörvényről. Kérdést intéztek viszont hozzá, s erre válaszolva elmondta, a médiatörvény belügy.

11:41
Bisky: kulturális sokszínűség igen, médiatörvény nem

A magyar médiatörvény részben belpolitikai kérdés, mondja Bisky, de az európai képviselő felhívja arra is a figyelmet, hogy a törvény átmegy az európai határon. A kulturális sokszínűség szép dolog, erősítsük!

11:39
Bokrosnak szülőhazája e lángoktól ölelt kis ország

A médiatörvény mellett még nyolc elefántot említ a magyar EP-képviselő, aki Radnóti idézettel kezdi rövid hozzászólását. Az alkotmánymódosításokra, Hellerék meghurcolására hívja föl a figyelmet a volt pénzügyminiszter.

11:32
Cohn-Bendit : Orbán Európa Cháveze

Orbán szép múltját nem felejti, de már Európa Chávezének tartja a magyar kormányfőt a liberális politikus. A Watergate-botrány idején Nixon kiegyensúlyozottnak tartotta volna a médiát? – tette föl a kérdést. A média feladata, hogy zavarja a politikát, bármily kínos is, Lukasenko és Kína akar kiegyensúlyozottságot, Európa viszont szabadságot. A diktatúrák elleni harcban így nem tud hiteles maradni Európa. “Orbán úr föl tudja ezt fogni?” – kérdezi Cohn-Bendit.

11:28
A médiatörvény az elefánt a plenáris porcelánboltjában

A liberálisok támogatják a magyar elnökséget, de a gazdasági és adóunió létrejöttét sürgetik. Ebben a teremben van egy elefánt, a magyar médiatörvény – mondja Verhofstadt. S ez az elefánt betrappolt a porcelánboltba. A liberális képviselő egyik kedves íróját, Márait idézi, akinek művei nem jelenhetnének meg az új médiatörvény fényében. A médiatörvény feladata nem a kiegyensúlyozottság, hanem a pluralizmus biztosítása.

11:26
Vonják vissza a médiatörvényt!

Schulz szerint egyetlen helyes út van: visszavonni a médiatörvényt és benyújtani egy demokratikusat.

11:24
Nem söprik szőnyeg alá a szimbolikus politikát

Schulz szerint jó, hogy a magyar kormány stabil többséggel bír, legalább most nem telefonálgatnak haza a képviselők, hogy van-é még kormány otthon, de a nagy többség nagy felelősséggel jár. Európa demokratikus értékeit védeni kell – hívja föl a figyelmet a PES szószólója.

11:22
Martin Schulz nehéz órákat él át

A szociáldemokrata frakció képviseletében a német politikus először Horn Gyulára emlékezik, hiszen ő volt a határnyitás egyik legemblematikusabb személyisége. Aztán Schulz belekezd a médiatörvénybe: a magyar médiaszabályozásban a politika ellenőrzi a sajtót, míg Európában a sajtó ellenőrzi a hatalmat. Schulz szerint ez így nem fog működni, s Orbán el is ismerte, hogy a törvény módosításra szorulhat. Az európai szocialisták szerint erre ok is van, mégpedig a Médiatanács működése.

11:15
Daul: tartsák tiszteletben a törvények szellemét

Joseph Daul, az Európai Néppárt francia képviselője a médiatörvényről beszél először. Daul européernek ismeri Orbánt, így biztos benne, hogy az európai törvények szellemében módosítja majd a magyar kormány a médiatörvényt. “Több Európára van szükség” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. A prioritások szépek és jók, de nyugtalanító a nyersanyagárak emelkedése. Komolyan kell venni az élelmiszerárak növekedését – hívta föl a figyelmet.

11:13
Módosítana a bizottság a médiatörvényen

A sajtó szabadsága szent érték – szögezte le Barroso. Néhány olyan pontot talált a bizottság, amelyekben magyarázatot kér a magyar hatóságoktól majd az európai testület a héten. Barroso kilátásba helyezte, hogy módosítani kell majd a magyar médiatörvényen, de biztosra veszi, hogy a magyar kormány belátással lesz majd. És módosít.

Eközben szaporodnak a “Censored” feliratú táblák az ülésteremben.

11:04
Gyümölcsöző együttműködést áhít Barroso

Az Európai Bizottság elnöke üdvözli a magyar elnökség prioritásait, mindennél fontosabb most az egység és a közös fellépés, mondja Barroso, aki reagálását csak szakpolitikai témákra szorítja. Ambiciózus célnak nevezte az elnök a horvát csatlakozás lezárását és a romák integrációjának európai szintű kidolgozását. A bizottság szívesen tárgyal a kohéziós forrásokról is.

11:02
Matolcsy Orbánba öltözött

Közös a nyakkendő, a zakó és a tábor. Az európai-nemzeti divat megszületésének és tanúi vagyunk ma.

11:01
Európa farag rá, ha a magyar belpolitikával foglalkozik

Ne keverjék össze a magyar belpolitikával kapcsolatos kritikájukat az uniós elnökséggel, mert ha összekeverik, azt mindenki megsínyli, mondta Orbán, bár kész megvívni a szükséges csatát. Ha kifogás lesz, a magyar kormány a médiatörvényt is módosítja. Az antikommunista küzdelemben edződött magyar kormány mindig a sajtószabadság mellett lesz – fogadta meg Orbán.

10:55
Bővítési frászon is győzünk

Kell a bővítés és a mélyítés: Románia és Bulgária csatlakozzon a schengeni övezethez, Horvátország és Szerbia pedig magához az integrációhoz. Orbán jól ismeri a területet, benne bízhat Európa.

10:54
Európának legyen szíve!

És ne hagyja, hogy nomád életet éljenek a romák. Kell a romastratégia is. Mert “Európa hiába sikeres, ha nincsen szíve” – mondta Orbán.

10:52
Szégyenpadról állunk föl

Jó hírrel is szolgál Orbán: örömmel jelenti be, hogy csökkenni fog a magyar államadósság, ami majd a hitelképességre is jó hatással lesz. Az egységes piac megerősítését, deregulációt hirdet a magyar kormányfő. Energiapolitika és innováció, a digitális szolgáltatások egységesítése – ezek lesznek a szakpolitikai centrumok. “Valóságos és átjárható energiapiacot” is szeretne Európa, a magyar elnökség zászlajára pedig ez is felfér.

10:39
A Tanács iránya helyes, csak így tovább

A gazdaságpolitikai koordináció erősítését is ígéri Orbán, hat pontban. A magyar elnökség egy “parlamentbarát” elnökség lesz. Adósságkezelés és stabilitás: ez az elnökség fókusza, még akkor is, ha az elmúlt húsz év legnehezebb féléve kezdődik.

10:39
Adósság marja szét az erős Európát

A munkát megbecsülő európai magatartás tette sikeressé a “mi civilizációnkat” a miniszterelnök szerint. Orbán először dolgozna, s aztán jutna hozzá a megérdemelt jusshoz. Ha nem így történik, felborul a rend. Az adósság betegség, ebben mindenki egyetért, csak a gyógymódban és a terápiában vannak nézetkülönbségek. Orbán szerint kevés az idő ahhoz, hogy a különbségeken vitatkozzanak.

10:38
Történelmi igazságtétel a magyar soros elnökség

Orbán Viktor szerint a második világháború után Magyarország adta a legtöbb vért a szabadságért, Európa szabadságáért. Magyarország már 1956-ban bizonyított, először küzdött meg a Szovjet Birodalommal, az első téglát kiütötte a kommunizmus falából, s a résen a diktatúra ki is süvített – így Orbán.

10:36
Bemutatkozás előtt demonstráció

Több képviselő ragasztószalaggal tiltakozik a médiatörvény ellen. Egy “censored” tábla is előkerül, halványan dobolás is hallatszik.

10:26
Nincs is euróválság

Herman Van Rompuy szerint az euró stabil pénz, bár nem olyan gyors a gazdasági növekedés, ahogyan arra korábban számítottak. A recessziót az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnöke ezt a válságra és a közös fellépés hiányára keni, Rompuy a gyeplőt a közös politikát képviselők kezébe adná. A Stabilitási és Növekedési Paktumot be kellene tartatni az érintett tagállamokkal.

10:21
A gyengék erősödjenek, az erősek szolidarítsanak

Reformok és szerkezetváltozás tekintetében az Európai Bizottság elnöke még messzebbre menne. Európában “mindenkinek ugyanolyan méltóság jár”, minden tagállamot egyformán kell kezelni, fejtette ki. A sebezhetőbb államokat arra kérte, tegyenek meg mindent a stabilitás érdekében, a többieket pedig szolidáris magatartásra biztatta. A hitelesség kérdése a tetteken alapul, habár a nyilatkozatok is fontosak, ismerte el Barroso. Erősnek nem pusztán látszani kell.

10:18
Barroso:27 demokráciának kell konszenzusra jutnia

A kérdések és válaszok komplexitása mutatja a gazdasági kihívások bonyolultságát is – kezdte hozzászólását a bizottság elnöke. Barroso szerint nem szabad megosztottnak lenni ebben a fontos kérdésben, s nem szabad “gazdag” és “szegény” európaiakként viselkedni. “Csak az önző, vak és rövid távra tekintő” magatartás mutat Európa összefogása ellen. Konszenzusra van szükség, még akkor is, ha 27 tagállamnak kell együtt dolgoznia, ami kifejezetten nehéz, mert 27 demokráciának kell egy húron pendülnie. Bátor reformokat és szerkezetváltást sürgetett a bizottság elnöke Görögországban – és szerte Európában.”Vagy alkalmazkodunk, vagy kockára tesszük az egész szociális piacgazdaságot”.

10:18
Pelczné Gáll Ildikó:energiabiztonság mindenek felett

Az euróstabilitás és válságkezelés a magyar elnökség legfontosabb feladatai – szólalt föl a mai plenáris ülésen a Fidesz európia parlamenti képviselője is, megelőzve – időben – a kormányfőt. Gálné emlékeztetett, hogy a februári csúcs az energiafelhasználásról fog szólni, s bár a legfontosabb szabályok már megszülettek, a fideszes EU-képviselő megnyugtatásra vágyik, hogy az unió nem fogja a stabilitás oltárán feláldozni az energiabiztonságot.

09:30
Orbán: nagyon jó programunk van

Nagyon jó elnökségi programunk van, amelyet támogatni fognak, mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságírók előtt szerdán Strasbourgban, még a magyar elnökségi program ismertetése előtt.

A magyar miniszterelnök beszédét követően plenáris vitára is sor kerül, ahol Orbán Viktor válaszolni fog az Európai Parlament képviselőinek a kérdéseire.

A magyar miniszterelnök komoly feladat előtt áll: a médiatörvény miatt az Európai Parlament szinte összes frakciója, leszámítva az Európai Néppártot, kritikával illette a magyar kormányt. A Szocialisták és Demokraták, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége valamint a Zöld frakció is jelezte, hogy a vita során éles hangon fogja bírálni a magyar miniszterelnök politikáját.
A vitát követően várhatóan déli 12 óra körül az EP elnök, Jerzy Buzek és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót fog tartani.
atv.hu

Leave a Reply 293 megnézve, 1 alkalommal mai nap |