< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Kínai bankokkal is tárgyal Magyarország “Sosem mondtam, hogy Kína megvásárolná Magyarország adósságát”

| Mobile | RSS

Kínai bankokkal is tárgyal Magyarország “Sosem mondtam, hogy Kína megvásárolná Magyarország adósságát”

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter cáfolja, hogy Peking vásárolná meg Magyarország adósságát, miközben reméli, hogy a kínai szuperexpressz szerelvényei fognak vasútvonalain robogni – áll a China Daily (CD) című angol nyelvű napilap európai kiadásának keddi éret

A lapnak még a múlt szombaton, Budapesten adott exkluzív interjújában Fellegi beszámol arról, hogy legutóbbi pekingi útja alkalmával több projekt is szóba került, amelyek között van egy a repülőteret a belvárossal összekötő gyorsvasúti beruházás is.

A magyar miniszter múlt év decemberében járt Pekingben, amikor találkozott kereskedelmi és a vasútügyi tárca vezetőivel – emlékeztet a CD.

Az újság a kínai vámhivatal adataira hivatkozva közli, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2010-ben elérte a 8,72 milliárd dollárt, vagyis 28 százalékkal bővült az előző évhez képest.

Fellegi megjegyezte, hogy a Magyarország és Kína “hosszú távú pénzügyi együttműködésről tárgyal”, de cáfolta, hogy Kína magyar államkötvényeket vásárlását tervezné.

“Sosem mondtam, hogy Kína megvásárolná Magyarország adósságát” – húzta alá a miniszter, azt hangoztatva, hogy ő csupán azt állította, hogy kormánya “kínai bankokkal és a kínai kormánnyal tárgyal egy jövőbeni pénzügyi együttműködésről”.

A CD szerint múlt év végi sajtójelentések úgy idézték Fellegit, mint aki azt mondta: Orbán Viktor és Ven Csia-pao (Ven Jiabao) októberi sanghaji kormányfői találkozója nyomán felvetődött, hogy Kína megvásárolná Magyarország adósságát. E beszámolók szerzői tudni vélték, hogy a döntés kivitelezésében a kínai központi bank mellett szerepet kaptak volna állami tulajdonú kínai vállalatok is, amelyek például vasútfejlesztési beruházásokat finanszíroztak volna.

“A jelentések valótlanok” – idézi most a lap Fellegit, aki válaszában ugyanakkor megerősítette a hosszú távú pénzügyi együttműködésről szóló megbeszélések tényét. Hozzátette: a tárgyalások folyamatban vannak, ezért nem kíván részletekbe bocsátkozni, mert azok ismét félreértésekre adhatnának okot.

A fejlesztési miniszter az interjúban még kitért azokra a fejlesztési elképzelésekre, amelyekben Kínának Magyarországon szerep juthat. Említette egy logisztikai központ létrehozását és egy cargo-reptér építését, amelyek – mint mondta – az ország és Kelet-Európa számára, valamint Kínának is fontosak lehetnek, hiszen kiváló lehetőséget teremtenének a kínai áruk terítésére Európában.

A magyar kormány az informatika és az IT infrastruktúra területén is együttműködést remél Kínával – jegyzik meg a cikkírók, amivel kapcsolatban Fellegi Tamás kiemelte a világ második legnagyobb távközlési berendezéseket gyártó vállalatának, a Huaweinek a befektetéseit, amellyel a vállalat “megteremti hosszú távú jelenlétét az országban”.

A CD cikke beszámol arról is, hogy a Wanhua Industrial Group február eleji 1,2 milliárd eurós tranzakciójával a Borsodchem fő tulajdonosa lett.

Az interjú szerzői cikkük végén néhány mondatban bemutatják a magyar fejlesztési minisztert, akit “Mr China”-nak neveznek, utalva arra, hogy Fellegi Tamás a magyar kormányban külön is felelőse a kínai kapcsolatoknak, s megjegyzik, hogy a miniszter – e minőségében – már négyszer járt Kínában.

“Nagyon szeretem Kínát” – zárja a beszélgetést a miniszter, kifejtve, hogy lenyűgözte az ősi kultúra és a modernitás egyidejű jelenléte. Elismeréssel szólt még azokról az erőfeszítésekről is, amelyekkel Kína mai erős gazdaságát képes volt felépíteni.
forrás:ma.hu

Leave a Reply 457 megnézve, 1 alkalommal mai nap |