< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Obama már kora hajnalban felébreszti a szomszédokat

| Mobile | RSS

Obama már kora hajnalban felébreszti a szomszédokat

2011. március 13. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Walesben kakasok kerültek a vádlottak padjára csendháborításért – egyiküket Barack Obamának hívják.

A kórus öt tarajosból áll, de így is elég hangosak, ráadásul nagyon korán kelők – adta hírül a brit Metro újság.

Minden áldott hajnalban már fél háromkor felkukorékolják álmából a szomszédságot, ezért aztán a csendre – és aludni – vágyók hivatalos panaszt tettek Bwlch-y-ffrid település önkormányzatánál, mely erre kukorékolásfelmérést végeztetett.

A kiküldött számlálóbiztos 112 kukorékolást lajstromozott 20 perc alatt. Ebből 74 öt perc leforgása alatt hangzott el. Emellett a hangerőt is mérte a szakértő és úgy találta, hogy a szomszédok panasza indokolt. Így aztán a hatóság elrendelte, hogy a házaspár hallgattassa el kakaskórusát, melynek egyik tagja egyébként a Barack Obama névre hallgat.

A kakastulajdonos házaspár bíróság elé vitte az ügyet, mivel szerintük tarajosaik elnémításának egyetlen módja az, ha megeszik őket.

A “kakasos tyúkpernek” még nincs vége.

forrás:hirado.hu

Leave a Reply 270 megnézve, 1 alkalommal mai nap |