< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Vádat emelt a katonai ügyészség a HM-nél történt vesztegetések ügyében

| Mobile | RSS

Vádat emelt a katonai ügyészség a HM-nél történt vesztegetések ügyében

Szerző: MTI

Vádat emelt a katonai ügyészség a HM-nél történt vesztegetések ügyében Vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség a Honvédelmi Minisztériumnál történt vesztegetések ügyében. A vádhatóság szerint a vádlottak bűnszervezetben követték el tettüket. Balogh Zoltán, az ügyészség szóvivője a honvédséget érintő legnagyobb horderejű ügynek nevezte az eljárást. A nyomozást vezető ügyész, Waltner Rolland azt mondta: a tavaly januárban indult eljárásban eleinte még nem tudták, hogy a bűnszervezet ilyen széles körű, hiszen 18 vádlottja van. Mihalik Balázs százados ismertette: az ügy a HM négy szervezeti egységét, négy gazdasági társaságot, illetve a velük szerződésben álló, részükre szolgáltatást nyújtó húsz céget érintett.

Hegedűs Antal, az ügyészség vezetője azt hangsúlyozta, hogy a vesztegetés az egyik legnehezebben bizonyítható bűncselekmény, de a nehézségek ellenére komoly eredményt értek el az ügy feltárásával. A vádiratban szereplő cselekmények mintegy tíz évre nyúlnak vissza. Mint felidézte, 2010. január 10-én a Katonai Biztonsági Hivataltól kapott információk alapján indult az eljárás, egy parkolóban történt tettenéréssel kezdték meg az ügy felderítését. Összesen 19 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük 18 vádlott lett. Két gyanúsított ügyében már tavaly novemberben vádat emeltek. Az eljárás során több tucat tanút hallgattak meg, több ezer bűnügyi irat és több tízezer oldalnyi melléklet keletkezett. Ezeket a sajtótájékoztatón is bemutatták, mielőtt azokat a bíróságra vitték volna. Az ötven oldalas vádirat a magyar honvédség négy tábornokát, több tényleges és/vagy nyugállományban lévő főtisztjét és tisztjét érinti – mondta Hegedűs Antal. Mihalik Balázs százados ismertette: az ügy a HM négy szervezeti egységét, további négy gazdasági társaságát, illetve a velük szerződésben álló, részükre szolgáltatást nyújtó húsz céget érintett. A nyomozás kiterjedt olyan katonai szervezetekre is, amelyek már megszűntek, illetve többszörösen átalakultak. A nyomozás több szolgáltatási területet érintett, például objektumüzemeltetést, ajándéktárgyak beszerzését, informatikai eszközök karbantartását, a külföldön nem fegyveres szolgálatot teljesítő katonák logisztikai ellátását, például bizonyos esetekben a kórházi élelmezést is. A katonai ügyészek a sajtótájékoztatón nem válaszoltak újságírói kérdésekre. Ezt részben azzal indokolták, hogy a vádiratban foglalt megállapításokat a tárgyaláson, bíróság előtt kell bizonyítani, továbbá nem katonai jellegű bűncselekmények is felmerültek, ezeket a bizonyítékokat átadták a Központi Nyomozó Főügyészségnek, s a folyamatban levő eljárást nem kívánják veszélyeztetni. Az MTI úgy tudja, ezek a bizonyítékok a korrupciós ügyben meggyanúsított egyik dandártábornok, Oláh János beismerő – magát és másokat is terhelő – vallomásában foglaltakat jelenti. A Hír Tv korábban arról számolt be: a Fapál László volt államtitkárral történt egyezség alapján egyik alkalommal a tábornok 12 millió forintot vitt Fapálnak, aki abból négymilliót egy viszkis dobozba tett, és azt mondta, hogy a főnöknek lesz, ami Juhász Ferenc akkori minisztert jelentette. Majd az államtitkár elment a dobozzal, és anélkül jött vissza.
forrás:hír3

Leave a Reply 355 megnézve, 1 alkalommal mai nap |