< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Megegyeztek: támogatja az unió a magyar agrárelképzeléseket

| Mobile | RSS

Megegyeztek: támogatja az unió a magyar agrárelképzeléseket

Agrárdiplomáciai sikert ért el az unióban Magyarország – közölte a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor azzal kapcsolatban nyilatkozott így, hogy egyebek közt sikerült elérni: 2013 után is megmaradhatnak az agrártámogatások.

A magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja teljesült azzal, hogy hosszú előkészítés után megállapodtak a közös mezőgazdasági politika főbb irányvonalairól az Európai Unió agrárminiszterei. A javaslatok alapján a következő hónapokban felülvizsgálják az uniós költségvetés 40 százalékát kitevő közös agrárpolitikát. A kész tervezetet várhatóan ősszel terjeszti a tagországok elé a végrehajtó testület.

Fazekas Sándor szerint a kétharmados siker azt jelenti, hogy a mezőgazdaság támogatása, és az erős agrárpolitika része lesz az elkövetkező, 2013 utáni hétéves európai uniós költségvetésnek is. A miniszter szerint olyan, a tagállamokat korábban megosztó kérdésben sikerült most dűlőre jutni, mint az agrárfinanszírozás, az új tagállamok méltányosabb támogatása, az agrárpolitika versenyképessége, a vidék támogatása, az ottani életformák fönntartása, a környezetvédelemben, a klímaváltozásban játszott szerepük.

A magyar elnökség álláspontja szerint egyébként méltányosabb agrártámogatási rendszerre van szükség, hiszen a világgazdaságban így tudja megállni a helyét az európai mezőgazdaság. Ugyanakkor innovatív, a piaci viszonyokhoz alkalmazkodni képes agráriumra van szükség, valamint olyan jó minőségű termékekre, amelyek egyedülállóak a világ mezőgazdaságában.
forrás:mr1

Leave a Reply 251 megnézve, 1 alkalommal mai nap |