< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Sebők János: Rázták, de Lázár János nem esett le az uborkafáról

| Mobile | RSS

Sebők János: Rázták, de Lázár János nem esett le az uborkafáról

2011. március 23. | hozzászólás | Közélet

Szerző: Sebők János

A Fidesz frakcióvezetője megúszta a politikusi karrierjét fenyegető botrányt. A lemondását követelő ellenfelei egy szélsőjobbos weblap médiahekkjének köszönhetően nevetség tárgyává váltak, s visszakozásra kényszerültek. Ám ettől függetlenül Lázár-ügy továbbra is létezik, sőt, olyan részletekre is rávilágított, amelyek az ország további sorsára is kihatással lesznek.

Mondhatnánk azt is, hogy a magyar félperifériális vadkapitalizmus lehetőségeivel ügyesen élő, erkölcsi megfontolásokkal keveset törődő tipikus politikus képviselője ő, aki a mai viszonyok között jól elsajátította a tradicionális kaparj kurta, neked is jut mentalitást, amit a mai, ellensúlyait, fékeit vesztett politikai viszonyok közepette okkal emlegetnek egyesek a „szedd meg magad!” jelszavával.

„Kaparós” politika

Minden folyó elhordja a maga uszadékát, minden kor felszínre hozza a maga embereit – mondta volt apám, aki bőven szerzett tapasztalatokat a Horthy-rendszer vidéki tanítójaként, a keleti frontra masírozó hadsereg katonájaként, a Gulág málenkij robotosaként, a „nemzet napszámosaként” a kuláklistás ötvenes években, s aztán „nyögdíjasként” a kádári konszolidáció aranyéveiben. Alighanem a politika új erőterét, hatalmi központjait, a pártok veteránjait és ifjú mandarinjait, pártkatonáit, önszorgalmú kutyáit, megvezetett kisembereit látva, markáns véleménye volna a rendszerváltásról is, amelyet az új elit balhéi éppúgy végigkísérnek, mint az a gátlástalan és mohó szerzési vágy, amely mindenekelőtt a hatalomra került pártok, pártpolitikusok és klientúrák gyors és elképesztő nagyságrendű meggazdagodását eredményezi.

Lázár mondatai ebből a szempontból is árulkodóak, hiszen nem kaparós sorsjegyből, hanem „kaparós” politikából szerzi jövedelmét a pártelit. Nem kivétel ez alól a Fidesz frakcióvezetője sem, aki néhány év alatt, politikusi karrierje felívelése közepette szerezte vagyonát. Emlékezhetünk: 2002 és 2006 közötti ciklusban az akkor még egyszerű pártkatona vette fel a legnagyobb összegű képviselői költségtérítést (18,2 millió forintot), s kihasználta a politikusi lét, a képviselőség, a polgármesterség minden előnyét. Az ember ezért aztán nem is csodálkozik a 2010-es vagyonbevallása olvastán. A földbérletből származó bevételén (2,5 millió) kívül 1,7 millió forint a havi jövedelme. A korábban lizingelt autóról (600 ezer forint) és annak adófizetők által fizetett költségeiről (300 ezer forint benzinpénz) ne is beszéljünk.

Mit tudhat egy politikus a valóságról?

Magyarország az elmúlt években a hét millió lúzer országa lett, s a különböző társadalmi rétegeket érintő társadalmi lecsúszási folyamatok a Fidesz kormányzása alatt sem álltak meg. A statisztikai adatok szerint ma a magyarok negyede – önhibáján kívül – minőségi éhező, a családok kétharmadának nincs semmilyen megtakarítása, százezrek lakásán van jelzálog. Pedagógusok, közalkalmazottak, rezidens orvosok, pénztárosok ma már uniós árakon vásárolnak balkáni bérekből, ezért milliók fizetése, jövedelme csak a máról-holnapra, esetleg a hónapról-hónapra éléshez elég. S ezek a „senkik” évek óta nem tudnak elmenni üdülni, pihenni, s a csekkjeiket is sokszor csak rendkívüli nehézségek árán képesek fizetni, de egyre többen vannak azok is, akik már az alapélelmiszereket sem képesek megvenni.

Lázár János frakcióvezető úr kijelentését ( „Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”) elemezve, úgy tűnik, nem tudja, hogy ezek az emberek – szükségből – rég nem az élelmiszerek minőségére, hanem csak az árcédulákra figyelnek. Ezek az emberek egy-egy forintbedöntés alkalmával nem tudnak spekulálni az árfolyamra, az OTP shortra, nem seftelnek a valutapiacon, s hozományképpen a gyereküknek se tesznek félre eurót, svájci frankot, mert nincs nekik. Nincs vagyonuk, nincs milliós havi jövedelmük, nem tudnak lizingeltetni közpénzen luxuskocsit, nem élik ki mások adósarc-forintjaiból macsó szenvedélyüket (Lázár az inforadio.hu Aréna c. műsorában nemrég úgy nyilatkozott, hogy „ha harmincvalahány évesen egy férfiember nem foglalkozik autókérdéssel, az számomra nem férfiember.”). A zaciba viszont már sokan elhordták a családi ékszereket, turiból öltözködnek, s ha így „haladunk”, akkor karácsony megint olyan ünnep lesz, amikor zoknit, kesztyűt, sálat, inget kap a gyerek. Méregdrága, társasjátékot, legót, könyvet, CD-t, DVD-t már nemigen, mert kultúrára már nem futja, de hát tudjuk, a falvakban, községekben, sőt egyes városokban is rég bezártak a könyvesboltok, és sok helyen a kultúrházak kapujára is lánc kerül, ha éppen nincs lakodalom vagy mulatós hakni a nagyteremben.

Lázár frakcióvezető úr értékrendje, életfilozófiája szerint ezek a többnyire önhibájukon kívül szegény, lecsúszott, kisemmizett „hulladék” emberek (legyenek akár helyi önkormányzati képviselők) senkik és semmik, s a kinyilatkoztatott logika szerint az életük ennyit is ér. Nagy semmit. Ám, ha frakcióvezető úr következetes, akkor mostantól Magyarországot is be kell sorolnia ebbe a logikai láncolatba, hiszen ez a legatyásodott ország az elmúlt évtizedben – miközben politikusai megtollasodtak, pártokráciája virul – Európa hátsó udvarába szorult vissza, csaknem minden összehasonlítási listán leszállóágba került, s mivel szinte semmi eladható állami vagyon nincs már, követve Lázár logikáját, annyit is ér. Semmit. Lúzer ország, lúzer állampolgárokkal.

Na, de majd jönnek az ígérgető, keményen dolgozó politikusok, illetve regnáló pártjaik, s lesz megújulás, ami után a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Ezt hallottuk az előző években, s ezt halljuk most is, amióta a kormányváltás megtörtént. Csakhogy, megint követve Lázár János logikáját, hogyan növekedi ki magát az ország, ha több millió semmi ember, lúzer lakja?

A magyar politikai elit jól teszi a dolgát?

Frakcióvezető úr – s akkor innen kicsit személyesebb hangvétellel! – ön sikeres, vagyonos ember lett, szavai szerint tudja a felemelkedés receptjét, adódik tehát a kérdés, hogyan sikerülhet társadalmi méretekben ez a csoda? Mit tehetnek és tesznek önök azért, hogy ezeknek a hátrányos helyzetű társadalmi rétegeknek, „semmi” embereknek az élete, sorsa is jobbra forduljon? Hogy legalább egy plusz új munkahely teremtődjön, és a szorgos és még állásban lévő középosztály legalább a bécsi utcaseprők átlagbérét megkeresse, a Mariahilferstrasse-ról begyűrűzött árakhoz igazodva?

Frakcióvezető úr! Tudjuk persze, hogy ezek költői kérdések, mert sajnos, ismertek a válaszok. Ismertek az első hónapok államháztartásai adatai, az áremelkedések, a munkahelyi statisztikák, a bérviszonyok, az adóbevételek, a hiányszámok, nem sorolom. Ám ezek tükrében fel kell tenni a kérdést, hogy a politikai elit és személyesen ön jól végezte és végzi-e a dolgát? A politikusok jól szolgálják ezt az országot, s annak népét? „Megérik” a pénzüket? Jár-e nekik mindaz a javadalmazás, költségtérítés, luxuslimuzin, amit igénybe vesznek, s amire igényt tartanak? Képesek-e ezekért a csinos summákért és kiváltságokért 100 százalékosan egyszerre ellátni képviselői, frakcióvezetői, polgármesteri, igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági munkájukat? S ha netán nem adnak válasz ezekre a kérdésekre, s akadna önök között, aki alkalmatlanná vagy méltatlanná vált a képviselői tisztségre, akkor miért nem hívhatja vissza, zavarhatja el őket ciklus közben is a választó, a civil társadalom?

Frakcióvezető Úr! Ön a vezető kormánypárt arca. Az ország egyik vezető embere. Amíg ezekre és az ehhez hasonló alapkérdésekre nincsen őszinte válasz, addig önnek és politikustársainak nincs oka az elégedettségre. Az ország állapotát látva, ideje volna olyan számvetésnek, ahol nem szimbolikus, hanem lényegi kérdésekről folyik a vita. Az ne zavarja meg, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ennek a botránynak a hullámai is elcsendesednek, s most már nyugodtan hátradőlhet, mert a viharfelhők szétszéledtek. Hiszen az önt támadó ellenzék megint csak a szokásos formáját hozta, a lakájmédia is tette – pro és kontra – a „dolgát”, pártja pedig a felháborodások ellenére, a kialakult szokásoknak megfelelően, ismét összezárt, s kiállt ön mellett. Sőt, Kósa Lajos azonnal felvette a szokásos fonalat azt állítva, hogy “Mint már annyiszor, a szocialisták most is a hamisítás szerintük jól bevált eszközéhez folyamodtak”, a Fidesz ezért vizsgálja, milyen jogi lépéseket tehet a hamisítók ellen, mert a nyilvánosságra hozott megvágott, manipulált szöveg semmilyen módon nem fedi a valóságot. A sajtótájékoztató után ön is megszólalt a médiában, s arról beszélt, hogy lám-lám a szocialisták és nemzeti szocialisták egy platformon vannak ebben az országban.

Frakcióvezető úr! Ez volna ma Magyarországon a politika? Ez a színvonal? Ez a lényeglátás? Ez a minden irányból harsogó, a lényeget elfedő, elferdítő, leplezni akaró, kamuzó összevisszabeszéd? Ez a háttere annak az önelégült monológnak, amellyel másokat kioktatott, lebecsült és megsértett?

Frakcióvezető úr! Ne áltassa magát, mert az emberek – még ha szimpatizálnak is az ön pártjával vagy személyesen önnel – nem ilyen politizálásra, nem ezekre a mondatokra kíváncsiak, hanem a lényegi problémáikra várják a válaszokat. De most már ne jöjjenek azzal, hogy a komcsik, meg a libsik, meg a nácik, meg a rokkant nyugdíjasok, meg az államadósság, mert Önök ugrásra készen, hatalomra éhesen, nyolcévi készülődés után, a tények ismeretében, a fizetést az ellenzékben is felvéve, vették át a kormányzást, s annak felelősségét. Az átvett batyut most már önök vigyék, ne másokkal akarják cipeltetni. Tegyék végre a dolgukat, mert a társadalmi páternoszterben lehet, hogy önök, politikusok felfelé tartanak, de a nagy többség lefelé halad, s ez – történelmi tapasztalatból tudható – semmi jóra nem vezet.
forrás:hvg

Leave a Reply 288 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: