< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Mesterházy Attila: “Csodálom, hogy a plafon nem szakadt le a Parlamentben”

| Mobile | RSS

Mesterházy Attila: “Csodálom, hogy a plafon nem szakadt le a Parlamentben”

2011. március 25. | hozzászólás | Közélet

Szerző: Duna TV

Nem véletlenül lett Borsod megye és azon belül Kazincbarcika az MSZP részországgyűléseinek első helyszíne, ez szimbolikus választás volt – nyilatkozta a Reggel a Dunán stúdiójában Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Az ország keleti részén, konkrétan ebben a megyében is komoly szociális feszültségek és problémák vannak; illetve a munkanélküliség problémája az ország más térségeihez viszonyítva talán még égetőbb – ezért esett erre tudatosan a választás. A politikus visszautasította azokat a kormánypárti bírálatokat, amelyeket pártjának alkotmányozástól való távolmaradása okán kaptak.

A részországgyűlés frakcióülésén az alkotmányozással és a fentebb említett társadalmi kérdések megbeszélésével és a megoldási javaslatok felvázolásával is foglalkoztak – tudtuk meg az ellenzéki politikustól. “Ez, tehát a megoldási javaslatok, meg is testesülnek egy országgyűlési határozattervezetben, amit a jövő héten nyújutnk be a parlamentnek. Arról szól, hogy mit kéne tennie a kormánynak ahhoz, hogy ezeket a prolbémákat enyhíteni lehessen” – mondta a szocialista párt vezetője. Később is, valamennyi helyszínen született döntéseket és javaslatokat valamiféle deklarációban, nyilatkozatban összegezve, avagy törvénykezdeményezés formájában tárják a nyilvánosság elé.

Országjárásuk további helyszínei Szeged, Győr és Budapest lesznek – Szegeden az önkormányzatiság és az államigazgatás, Győrben a fejlesztéspolitika és innováció lesz majd a középpontban – igyekeztek a helyszínekhez valamelyest köthető témákat is találni – hangsúlyozta Mesterházy Attila

A pártelnök azt mondta: az általuk most felvetett problémák – például a közmunka-programok átalakítása vagy éppen a tankötelezettség korhatárának tizennyolc éven tartása – “sokkal fontosabb ügyek annál, mint hogy az új alkotmány mikor készül el”.

Balsai István fideszes politikus pedig éppen arra hívta fel a figyelmet egy felszólalásában, hogy ha lehetséges, vegyen részt az ellenzék is az alkotmányozásban – vette közbe a Reggel a Dunán riportere.

“Csodálom, hogy a plafon nem szakadt le a Parlamentben, hogy ezt egy fideszes képviselő kiejti a száján” – reagált Mesterházy Attila. Kijelentette: mindent megtettek annak érdekében a kormánypártok, hogy “semmilyen formában semmilyen javaslatot ne fogadjanak be”. Hangsúlyozta: az MSZP a folyamat elején még részt vett az alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkájában, több írásbeli és szóbeli javaslatuk is volt, ezekből “egyetlenegyet még csak meg se fontoltak” a kormánypártok.

A politikus felidézte az ún. garanciatörvény-javaslatukat is, amiben arra kérték a kormányoldalt, hogy adjanak jogi garanciákat az ellenzéknek arra: beleszólhat érdemben az alkotmány szövegébe, és befolyásolni tudja majd az alkotmányozási folyamatot.

“Ezt úgy utasította el a Fidesz-frakció, hogy még csak vitatkozni sem volt hajlandó erről a garanciatörvényről, ami arról szólt volna, hogy négyötöddel kell elfogadni a koncepciót, és hogy ennek meg a következő parlamentnek a kétharmada kelljen az új alkotmány szövegének életbe lépéséhez” – érvelt az ellenzéki politikus, hozzátéve: ezektől a lépésektől válik valami nemzeti konszenzussá, “ettől lesz az ország alkotmánya, nem pusztán egy pártalkotmány”. Megjegyezte: azt is javasolták, hogyha az előbbi kérések a kormányoldalnak nem elfogadhatók, akkor tartsanak utólag megerősítő népszavazást az új alaptörvényről.

Mesterházy Attila megjegyezte: miközben Balsai István “őket korholta”, amiért távol maradtak az alkotmányozástól – holott ennek okait ők már jó előre kifejtették -, mindössze negyven-negyvenegy fideszes képviselő kártyája volt bedugva a szavazógépbe. Hogy lehet, hogy egy ennyire fontos téma tárgyalásánál nem volt jelen a kormánypárti képviselők többsége? – tette fel a kérdést.
forrás:hír3

Leave a Reply 358 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: