< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Hazaárulózás és nemzeti rock a parlamentben – percről percre

| Mobile | RSS

Hazaárulózás és nemzeti rock a parlamentben – percről percre

Az alaptörvényhez benyújtott, mintegy 150 módosító indítványról szavazott hétfőn a parlament. Bár egy alkalom még lesz a változtatásra, a szöveg ezzel elérte közel végleges formáját. Az ülés holocaust-megemlékezéssel kezdődött, majd Schmitt Pál köztársasági elnök szólalt fel.

17.53 Vége a közvetítésnek

A kiadott napirendben szereplő utolsó kérdésre már nem jutott idő, ezt a következő ülésen teheti majd fel a jobbikos Németh Zsolt. A parlament a napirend utáni felszólalásokkal folytatja a munkáját, percről percre közvetítésünk ezzel véget ért.

17.47 Jöhetnének egyetemre a muravidéki fiatalok is

A jobbikos Szávay István a muravidéki fiatalok kérdését tolmácsolta: ők azt panaszolják, hogy mivel más az ütezemése az oktatásnak az országukban, nem tudnak időben jelentkezni a magyar felsőoktatási intézményekbe. Halász János államtitkár szerint ez más országokban is probléma, és a kormány segíteni akar ezen a helyzeten, hogy azok a külhoni magyar fiatalok is jelentkezni tudjanak a felsőoktatási intézményekbe, akik nem kapnak meg az iskolájukban időben minden papírt. Hogy hogyan oldják meg ezt a problémát, azt egyelőre nem árulta el.

17.42 A távfűtés ára is kérdéses az MSZP szerint

A fűtés, de a távfűtés áráról kérdezi az illetékes minisztert a szocialista Ipkovich György is, aki szerint a támogatási rendszer átalakítása miatt kérdéses, hogy az önkormányzatok tudják-e tartani a távfűtés eddig árát. A kormány figyelmet fordít arra, hogy a lakosság elfogadható áron kapjon távfűtést – mondta erre az államtitkár, aki elismételte, hogy a kormány befagyasztotta a rezsiköltségeket.

17.36 A gázártámogatás megszüntetéséről kérdez az MSZP

A szocialista Varga László szerint a gázártámogatás megszüntetésével százezrek kerülnek nehéz helyzetbe. A képviselő azt szeretné tudni, mennyivel nő azoknak a rezsije, akiktől elveszik a támogatást. Halász János államtitkár szerint a Bajnai kormány döntése szerint már korábban megszűnt volna a támogatás. Szerinte a kormány azon dolgozik, hogy az MSZP rossz döntéseit megváltoztassák. A kormány megtiltotta a gázárak emelését, a következő fűtési szezonra pedig kibővítik a lakástámogatási rendszert – mondta.

17.25 A belföldi turizmust élénkítenék a kormánypártok

Az utóbbi években stagnáló belföldi turizmust szeretné élénkíteni a kormány a Széchenyi Piheno Kártyával, ami az üdülési csekknél korszerűbb forma – válaszolta a minisztérium a fideszes Kovács Ferenc kérdésre, akit az érdeket, lehet-e ez a kártya a belföldi turizmus élénkítésének motorja.

17.10 A drága benzin miatt a Mol körmére nézne az MSZP

Az MSZP-s Józsa István arról kérdezi a kormányt, miért drága a benzin, a képviselő szerint lehet, hogy rá kéne nézni a Mol körmére is. A kormány nevében válaszoló államtitkár szerint a benzin világpiaci ára miatt nem lehet csökkenteni a fogyasztói árát.

17.00 Még nem kidolgozottak a fegyvertartás szabályai

Az LMP-s Szabó Tímea a belügyminisztert kérdezte az alaptörvénybe bekerülő önvédelemhez való jog kapcsán arról, hogy pontosan milyen szabályai lesznek a fegyvertartásnak. Kontrát Károly azt mondta, még kidolgozás alatt vannak a szabályok, ha az LMP-nek vagy Szabó Tímeának vannak javaslatai, azt is várják.

16.54 Mindenki a vörösiszap-katasztrófa felelőseit keresi

A vörösiszap-katasztrófa felelőseiről és az ügyben indult nyomozásról kérdezte a belügyminisztert egy jobbikos képviselő. Kontrát Károly államtitkár szerint a nyomozás szoros ügyészi felügyelet mellett jól halad, és jó esély van rá, hogy eredménnyel záruljon, de a nyomozás érdekeire tekintettel a részleteket még nem árulhatja el. Közérdek, hogy meglegyenek a felelősök – mondta, és azt ígérte, hamarosan lehet eredmény.

16.51 Orbán Viktor válaszol

A zászlóról is meggondolták magukat az alaptörvényről szavazó fideszesek Elnyerte közel végleges formáját az új alaptörvény, miután a parlament hétfőn szavazott a módosító indítványokról. A kormánypártok meggondolták magukat az …
forrás:hirposta/origo

Leave a Reply 262 megnézve, 1 alkalommal mai nap |