< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: MÖSZ: az önkormányzatok nem tudják kigazdálkodni a tűzoltók elmaradt túlóradíját

| Mobile | RSS

MÖSZ: az önkormányzatok nem tudják kigazdálkodni a tűzoltók elmaradt túlóradíját

További súlyos terheket ró a „kivéreztetett” önkormányzatokra, hogy a fenntartásukban működő tűzoltóságok munkatársainak ki kell fizetni az elmaradt túlóradíjakat; ennek kigazdálkodása szinte lehetetlen – közölte a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, Gödöllő polgármestere hétfőn az MTI-vel. Gémesi György közleményében Kontrát Károlynak, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának, illetve Bakondi Györgynek, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének arra a hétfői bejelentésére reagált, miszerint év végéig ki kell fizetni a tűzoltóknak a 2004. május 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozó elmaradt túlóradíjakat.

A hétfői sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a 6,5 milliárd forint körüli összeg legnagyobb része az önkormányzatokat terheli, hiszen ők tartják fenn a tűzoltóságok zömét.

A MÖSZ elnöke közleményében egyebek mellett azt írta: noha Pintér Sándor belügyminiszter felkérte az önkormányzatokat, hogy év végéig fizessenek, azt sem ő, sem Kontrát Károly, sem Bakondi György nem mondta meg, hogy miből gazdálkodható ki a tetemes summa. Gémesi szerint annyi hangzott el csupán: a kifizetések elmaradásáért nem tehetők felelőssé az önkormányzatok, mert a tűzoltók igényének jogosságát az előző kormányok vitatták, s azt mondták, hogy nem kell fizetni.

A MÖSZ elnöke elismeri, hogy a tűzoltóságok finanszírozása valóban az önkormányzatokon keresztül valósul meg, de a helyhatóságok az államtól erre a célra kapott összeget egy az egyben továbbítják a tűzoltóságokhoz, s nem szólhatnak bele a pénz felhasználásába. „Csak az ingatlanok és az ingóságok fenntartásához és karbantartásához van közünk” – szögezte le a szövetség elnöke. Szerinte az egyébként is „kivéreztetett” állapotban lévő önkormányzatok minden jó szándék ellenére sem tudják év közben kigazdálkodni a most kért összeget.

Ha jogszabály kötelezné erre a településeket, akkor csakis az ellátási területükhöz tartozó önkormányzatok „arányos teherviselése” mellett lenne mód a kifizetésekre; ez Gödöllő esetében 27 települést és mintegy 180 ezer lakost jelent – olvasható Gémesi György közleményében.

forrás:MTI

Leave a Reply 266 megnézve, 1 alkalommal mai nap |