< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Stohl András: Nem tudok magamért korteskedni

| Mobile | RSS

Stohl András: Nem tudok magamért korteskedni

2011. május 30. | hozzászólás | Kultúra

Az utóbbi időben szinte kizárólag a büntetőperével foglalkozott a sajtó, de mi most inkább a színészi munkáira voltunk kíváncsiak. Stohl András az Európa expresszt kínosnak tartja, de a Rosszfiúkra és a Presszóra büszke. Elmesélte, hogyan vágták ki egy Szabó István-filmből, milyen érzés volt, amikor Thaiföldön filmsztárként kezelték, és hogy a rendezőknek már egy szavát sem hiszi. Szerinte a kollégái pontosan tudják, hogy ő nem drogos alkoholista, az Alföldi Róbertet támadóknak pedig azt javasolja, hogy vegyenek egy tükröt. Végül arra is vállalkozott, hogy kameránk előtt válaszoljon egy személyiségteszt kérdéseire.

– Amikor a főiskolára jártál, számítottál arra, hogy egyből filmekben fogsz játszani?

– A főiskolán mindenki színházi színésznek készül, de természetesen benne volt a pakliban, főleg mivel akkor még lényegesen több film készült, mint manapság. Harmadéves voltam, amikor a Tutajosok című filmben játszhattam.

Nekem az a film vette el a szüzességemet. Elek Judit rendezte, Gáspár Sándor és Hetényi Pali volt rajtam kívül a másik két főszereplő. A mai világban nem is nagyon lehetne leforgatni egy ilyen kosztümös nagy filmet. Nekem ott 72 nap forgatásom volt, ma ugye 28-30 nap alatt leforog egy játékfilm. Eredeti helyszíneken, eredeti ruhákban, nagy statisztériával, rendesen letutajoztunk a folyón, szóval az egy komoly film volt.

– Hogyan választottak ki arra a szerepre?

– Zsótér Sándor ajánlott be. Ő már látott akkor a főiskolán, nagyon tetszettem neki, és tudta, hogy ilyen típusú fiút keresnek, egy egészséges parasztgyereket. Nagy szerep volt, főiskolásként meg végképp, most is marhára örülnék, ha ilyen szerepet játszhatnék egy filmben. Nagy mázlim volt, hogy ott volt a Csámpi (Gáspár Sándor – a szerk.), mert ő sok apróságot elárult, hogy mire kell vagy mire érdemes figyelni. Hogy nem mindegy, hogy egy közelit vesznek, vagy egy amerikait, vagy egy nagytotálban szerepelsz.

Szamóca (Eperjes Károly – a szerk.) volt a főszereplő, én bármixert játszottam. Villanásnyi szerep volt.
Meteo

– Eperjes akkor filmes karrierje csúcsán volt kábé. Ő hogyan viszonyult hozzád?

– Nem hiszem, hogy nagyon sok vizet zavartam volna az ő lelkében. A Katona József Színházban voltunk mindketten: én mint kezdő színész, ő pedig rá egy-két évre hagyta ott a színházat Gáspár Sándorral és Dörner Györggyel.

– Te úgy tekintettél rá, mint akinek szívesen járnád az útját?

– Szamóca fantasztikusan jó filmszínész, de sosem álltunk igazán közel egymáshoz. Nem tekintettem én rá sehogy.

– Kire tekintettél példaképként?

– Amikor fiatal voltam, nem is feltétlen színészek voltak a példaképeim, hanem Balczó András olimpiai és világbajnok öttusázó. Úgy érdemes csinálni a dolgokat, ahogyan ő csinálta.

– Amikor rögtön a második filmedben Eperjessel kerültél egy jelenetbe, szerényen közelítetted meg a feladatot?

– Elég szerény voltam, mert kemény iskolát kaptam Zsámbékitől és Székelytől (Zsámbéki Gábor és Székely Gábor, Stohl osztályfőnökei a főiskolán – a szerk.), és akkor már az ország legjobb színházában voltam csupa nagy sztárral körülvéve. Nem voltam annyira megilletődve, mert kollégák voltunk, még ha nem tartottam is magam olyan nagy színésznek vagy olyan komoly kvalitású embernek, mint őt. De ilyenkor a munkára koncentrálok és nem arra, hogy ki áll velem szemben.
Stohl András válaszol a pszichiátriában használt Eysenck-féle személyiségteszt kérdéseire

– Később amikor a Napóleon-ban játszottál, ott sem padlóztál le a világsztárok láttán?

– Valaki attól világsztár, hogy nagyobb piacon mozog a neve. Nem gondolnám, hogy a Napóleont játszó francia színész különb lenne Szamócánál, Gáspár Sándornál vagy Cserhalmi Györgynél. Én nem szoktam ezektől lepadlózni.

– De abban a filmben John Malkovich is szerepelt!

– Az megint más kategória, de vele nem találkoztam, én csak Napóleon mellett lovagoltam. Vicces volt, hogy amikor az RTL vetítette azt a filmet, az én nevemmel hirdették, de ha valaki leejtette a távirányítót, pont amikor bejöttem, mire megtalálta, már nem voltam a képernyőn. Egy ekkora sztártól, aki nem véletlenül sztár, hanem komoly művészi kvalitást is képvisel, biztos, hogy összetojnám még most is magamat. Az önértékelésemmel sok gond nincsen, de az más helyzet. Kíváncsi lennék, hogyan dolgozik mondjuk Al Pacino vagy Kevin Spacey, Edward Nortonnal is nagyon szívesen játszanék egy filmben, de még Brad Pitt-tel is. Javier Bardemet is nagyon bírom, mert rögbizett, és én is rögbiztem négy évig. Őt egészen különlegesen vonzó férfinak tartom, bivaly az a pali.

– És amikor a Max-ben játszottál John Cusackkel?

– Őt például nem tartom akkora ásznak. Bocsássák meg nekem ezt az ő hódolói, de engem még nem nyűgözött le. Ráadásul nem tetszett, ahogy a forgatáson viselkedett. Nagyon sztár volt, nagyon megközelíthetetlen. A fénydublőre végigjátszott mindent, aztán a végén bejött a nagy sztár, és nem csinált sokkal többet, mint a fénydublőr.

– Amikor ilyen emberekkel kerülsz egy légtérbe, odamész hozzájuk, hogy helló, én már többször szinkronizáltalak téged filmben?

– Nem. Egyfelől gátlásból, másfelől büszkeségből. Mókás, hogy itt forgat Magyarországon a nagy sztár, és ott van mellette kis szerepben Kulka János. Biztos vagyok benne, ha fordított helyre születnek – és most nem Janinak akarok puncsolni -, akkor Kulka is ugyanott tartana, mint az a világsztár.

SZTÁLIN MENYASSZONYA (1991)

Nyár volt, Bacsó Péter rendezte, és Básti Juli nagyon csúnya volt. Nagyon irigyeltem Tyutyutól (Cserhalmi György – a szerk.) azt a szerepet, bár persze még kölyök voltam, de akkor azt gondoltam, hogy biztosan el tudnám játszani. Orbitálisan meleg volt, nyári tábor hangulata volt a forgatásnak.
Sztálin menyasszonya

– Akkor úgy gondoltad, hogy beindult a filmes karriered?

– Igen. Rövid időn belül elég sok filmben forgattam, és mindez a Tutajosok-nak volt köszönhető. Bár nem nyertünk vele semmit a Szemlén, de elismert film volt szakmai berkekben. Nem tudom, most hogy van a filmesekkel, de akkor nem nagyon jártak színházba. Ha bekerültél ebbe a körbe, akkor nagyon hülyének kellett lenned ahhoz, hogy kikerülj. Ha kellett egy filmrendezőnek egy fiatalabb, egészséges fiú, akkor mondjuk az első háromban biztos benne voltam. De ez most is így van: ha kitalálják valakiről, hogy ő a nőcsábász, elég hosszú idő, amíg kikopik a szerepből.

– Nem érezted úgy, hogy egy peches generációhoz tartozol?

– De. Mindannyian tudtuk, hogy körülbelül Básti Juli, Gáspár Sándor, Eperjes, Cserhalmi korosztálya volt az, amely még sok és nagy filmben szerepelt. Az utánuk jövő korosztálynál már megszűnt a tévéjáték, és gyakorlatilag megszűnt a filmgyártás is. Illetve velük dolgoztak tovább azok a rendezők, akikkel együtt öregedtek meg. Nem jöttek fiatal rendezők, és ettől nem lettek új, fiatal filmes arcok sem. Ráadásul nekem pluszba bejátszott a televízió: ahogy elkezdtem tévézni, onnantól fogva lehúzták a rolót a filmesek is.

– A nézők egyből elszoktak a magyar filmtől a kilencvenes évek elején?

– Maguk a filmrendezők fordultak el a nézőktől, elkezdődött a bazinagy művészfilm-csinálás, ami gyakorlatilag megölte a magyar mozit. Nem voltak közönségfilmek, sőt ciki volt közönségfilmet csinálni. Ment a nagy művészkedés, és közben elkezdtek bejönni a nyugati filmek, amelyek előtte csak kevesebb számban jöhettek.

KÖNYÖRTELEN IDŐK (1992)

Az volt még nagyon nagy élmény. Mielőtt elkezdtük volna a forgatást, Sanyi bácsi (Sára Sándor rendező – a szerk.) csinált egy olyat, amit most castingnak neveznénk. Sára operatőr is, neki képileg is fontos, hogy ki milyen magas, és hogyan néz ki. A filmszínészetnél ez nagyon nem mindegy, mert ott az arcod rögtön jelent valamit. Muszáj karakterazonosnak lenned, és csak aztán jöhet a színészet.

Szóval Sanyi bácsi csoportosítgatott minket: Szarvas Józsit, Mihályfi Balázst, Varga Zolit, Őze Áront, Seress Zolit és engem. Elvitt minket magához Köveskálra a nyaralójába télen. Sanyi bácsiban egyébként is van valami guruszerű, a nagy szakállával, és nagy klepetusokban járt, mint Demis Roussos. Leültetett ötünket, kolbászt ettünk fatálból, meg szardíniát, meg fehér kenyeret, bort ittunk hozzá, és az egésznek volt valami irtó jó hangulata, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Elkezdtünk forgatni, és az öreg alig mondott valamit. Hagyta, hogy éljünk azokban a helyzetekben, amelyeket a forgatókönyv megkövetelt, és csak akkor pöttyentett be, ha úgy érezte, hogy valami nagyon másfelé megy. Egy hangos szó nem volt azon a forgatáson. Andoraival volt egy nagy közös lerészegedős jelenetünk, le kellett volna innom magam. Nagyon nehéz volt színészileg az a jelenet. Akkor még nem voltam ilyen “tapasztalt” az alkohol terén, azt a lerészegedést pedig vettük két-három napig, és mindig be kellett lőni, hogy éppen milyen stádiumban vagyok.

– Egy ilyen jelenetnél sosincs az, hogy tényleg isztok?

– Nem. Kizárt, hogy valaki egy berúgós jelenetet élesben csináljon meg. Annyi ideig tart, hogy nem bírsz felállni. Reggel nyolckor elkezditek, megisztok két felest, ezt felveszik négyszer, aztán jön két óra átállás, azalatt ájultan fekszel, aztán megint rá kellene inni… képtelenség. Az a szép a színészszakmában, hogy ezeket tudod aggyal koordinálni, ha ügyes vagy.

– Körülbelül ebben az időben kezdtél el sokat szinkronizálni is?

– Azt én elkezdtem egyből a főiskolán. Sokat lehet belőle tanulni, nem forgatás szempontjából, hacsak nem azt figyeled, hogy mit csinál a nagykutya. A szinkronizálásban az a nagy élvezet, hogy csinálod azt, amit ő, de megpróbálsz valamit hozzátenni, mert a te lelked van benne, ha a te hangodon szól.

– Szokták mondani, hogy a szinkronok minősége csökkent az évek során. Te is úgy tapasztaltad, hogy a kilencvenes évek elején még nagyobb gondot fordítottak rá?

– Persze. Akkor elképzelhetetlen volt az, hogy próba nélkül vegyél fel egy tekercset. Most egyből fenn van a füles a fejeden, és mész.

– Elég sokat szinkronizáltad Johnny Deppet. Az ő színészi megoldásait már kívülről tudod?

– Az övét annyira nem, de mondjuk Hugh Grantet igen. Woody Harrelsont szeretem még, és amióta szegény Selmeczi Roland meghalt, Brad Pittet is én szoktam. Tudod kit szeretek nagyon? Til Schweigert. Ő nagyon hasonló karakter, mint én. Vele szívesen találkoznék, hogy egymás mellé álljunk, hogy “na, te hülye”.

PRESSZÓ (1998)

A filmes karrierem egyik nagy mérföldköve. Nagyon-nagyon jó volt a szöveg, soha olyan jó forgatókönyvvel nem dolgoztam azóta sem. A magyar filmeknek az a fő bajuk, hogy nem elég jók a forgatókönyvek. Leginkább a dialógokkal van baj. Vagy túl vannak beszélve, vagy túl vannak művészkedve, vagy nem élő az egész. Németh Gábor olyan dolgot hozott össze, hogy azt simán elő lehetett volna adni színpadon is. Ezért is lett egy kamerával felvéve. Bepróbáltunk minden jelenetet, a kamera előtt már alig volt improvizálás. Tizenkét nap alatt forgattuk le, mert kész volt, csak fel kellett venni.
Presszó

– Amikor először mondta Sas Tamás, hogy egy beállításban fogjátok felvenni az egész filmet, mit szóltál hozzá?

– Azt mondtam, hogy érdekes. Fogalmam sem volt, hogy mi fog kisülni belőle. Az nagyon jó film volt, aztán annál szarabb lett a folytatása.

– Elég sok katonás színész volt abban.

– Majdnem mindenki az volt. Sas nem bízta a véletlenre egy ilyen filmnél, ahol nem a világításon múlik, mint az Apokalipszis most-ban, ahol Brando borogatja a fejét a kendővel. Itt nagyon sok múlt a színészeken és a szövegen. Hajdu Szabolcs is kiváló volt benne, és aztán milyen jó filmrendező lett belőle. Az például fáj, hogy vele nem dolgoztam még soha.

– És ez miért történt?

– Biztos ő művész, én meg nem.

– Keresed amúgy a rendezők társaságát, hogy hátha később közös film lesz belőle?

– Nem, kizárt dolog. Nem is feltétlen a büszkeség miatt, egyszerűen nem vagyok ilyen alkat. Hülyén érezném magam, ha csak ezért odamennék smúzolni. Két pillanat alatt elakadna a szavam.

– Volt olyan valaha, hogy hajtottál egy szerepre?

– Nem. Castingra se szerettem járni, mert azt gondoltam, hogy kicsi ország ez, mindenki ismer mindenkit, minek játsszuk az eszünket ezzel a castinggal. De belátom, hogy ez butaság volt. Aztán később elmentem, külföldi filmekbe nem is kerülhettem volna be máshogy.

– Hogyhogy nem alakult ki kapcsolat egy rendezővel, akivel aztán csinálhattatok volna pár nagy filmet?

– Nekem a legjobb barátom egy rendező, Soós Péter, csak ő még nem csinált filmet. Ha egyszer Soós csinál egy játékfilmet, és elhív rá, akkor jó. Sas Tamással is jó viszonyban vagyok, de egy szavát nem hiszem el. És általában nem hiszem el a filmrendezőknek egy szavát se.

– Sokat ígérgettek?

– Persze. Majd ha lemegy az első csapó, akkor elhiszem, hogy van film. Nagyon nagy nevű filmrendezőkkel is kezet fogtam már, és aztán Bajor Imre játszotta végül a szerepet, amelyet nekem ígértek. Aláírom, hogy nehéz, hogy összejöjjön végre egy film. És ha bejátszanak bizonyos érdekek, nem azzal fog foglalkozni, hogy mit mondott a Stohlnak hónapokkal korábban. Magyarországon idáig így folyt a filmgyártás. Sok ember fogta egymás kezét, hogy összejöjjön, és tapsolt, hogy ha legalább valami lett.

HARCTÉRI HARSONÁK (1998)

Az nagy film volt. Az a srác játszotta az egyik főszerepet, aki Tarantinónál is volt.

– Frank Whaley, akit ráadásul te szinkronizáltál a Ponyvaregény-ben.

– Így van. A Bakonyban vettük fel, iszonyatos mennyiségű pirotechnika volt, meg füst, úgy, ahogy azt az ember elképzeli, hogy hogyan forgatnak az amerikaiak. Sebesült katona voltam, aki valamit vartyogott angolul.

EURÓPA EXPRESSZ (1999)

Na, az nagy baklövés volt. Csinálni nem volt rossz, de nagyon hamar kiderült, hogy alkalmatlan a rendező. Ez is olyan, mint a szinkron: két tekercsből megmondom neked, hogy jó film vagy rossz. Nem azért, mert akkora ász vagyok, hanem mert látszik. Az Európa expressz-nél azt gondoltam, hogy ilyet még nem csináltak. A nagy magyar akciófilm. Bugyuta volt a történet, de az ember örül, ha forgathat. Szoktam olvasni emberektől, hogy ők megválogatják a filmszerepeiket Magyarországon. Hát csak gratulálni tudok nekik, mert én még nem nagyon adtam vissza filmszerepet. Ennél is ez volt. Próbáltunk mi ott erőlködni, de aztán megnéztük a végeredményt. Kínos.
Európa expressz

– A forgatás alatt mi látszott?

– Hogy fejetlenség van, nem tudja a rendező, mit akar kihozni egy jelenetből, nem tudja, hova kell rakni a kamerát. Csináld magad jellegű dolog volt, és olyan is lett. Pedig abba sokat beleadtam, tényleg én repülök a helikopterrel, és én ugrok rá a hatvannal menő vonat tetejére.

– Ha egy forgatáson a rendezőnek nincsenek elképzelése, az egyben megkönnyebbülés is, hogy azt csinálhatod, amit akarsz?

– Nem, az mindig nagyon szar. Úgy rossz dolgozni, ha tudod, hogy gyakorlatilag értelmetlen. Ilyenkor a színész megbeszéli a színésszel, beállogatunk, kitaláljuk a kis rutinunkkal, hogyan mozogjunk, de az amatőr. Abból soha nem sül ki semmi jó.

A NAPFÉNY ÍZE (1999)

Az nagyon érdekes volt. Szerepeltem volna korábban Szabónál a Találkozás Vénusszal-ban, csak abból kivágtak. Maria de Medeiros volt a párom, aki benne maradt, gondolom azért, mert hozott pénzt. Mi voltunk a terroristák, akik fel akarták robbantani az operát a végén. Én helyeztem el a bombát, és aztán néztük a csajjal a tévéközvetítést, hogy amikor megy fel a vasfüggöny, akkor robbanni fog a bomba. Mivel hosszú volt a film, ki kellett vágni ezt az egész terrorista-szálat. Szabó István nagyon helyes volt. Ismerni kell az ő személyiségét: soha nem akar senkit megbántani. Elmondhatatlan zavarban volt, amikor elmondta, hogy András, nagyon szerettelek, de hát kivágtalak.

Meghatározó, ahogy Szabó és Sutyi (Koltai Lajos operatőr – a szerk.) együtt tud dolgozni. Volt egy nagyjelenetem, amikor kiakadok, és összetöröm az operaház makettjét. Úgy megy egy jelenet felvétele, hogy hang indít, hang forog, felvétel indít, kamera forog és “tessék”. Fiatal színész voltam, és rohadtul stenkoltam magam, hogy hiteles legyen az a kiakadás. Hang forog, kamera forog, és nem jött a “tessék”. Álltam, vártam, hogy engedjen már rá arra a kurva jelenetre, és amikor már majdnem szétrobbant a fejem, akkor mondta csak, hogy “tessék”. Így is tud segíteni egy rendező.

– És akkor ígérte, hogy egyszer majd fogtok úgy is együtt dolgozni, hogy benne is maradsz a filmben?

– Szerintem ő nincs arra rákényszerítve, hogy kamuzzon. Ha ő megdicsér valakit, az meg van dicsérve. Nagyon megdicsért azon a forgatáson, de aztán mégis kivágott. Lehet, hogy az is benne volt, hogy kárpótolni akart A napfény ízé-vel, bár nem hiszem. Miért tartozna Stohl Andrásnak egy Szabó István?
Két részlet A napfény ízé-ből

A napfény ízé-ben egyedül Ralph Fiennes játszott három szerepet. Szabó kitalálta, hogy az első etapban vöröskatona lennék, majd amikor fordul a kocka, ebből a fiúból nyilas tiszt lesz, és vissza akart hozni az ötvenes években is, mint öreg ávóst. Tehát én is megjelentem volna a film mindhárom fejezetében, de az Alföldi nem adott ki az utolsó forgatásra, így elmaradt a nagy hármas. Valaki más játszotta az öreg ávóst, pedig szép íve lett volna, hogy Ralph Fiennesszal párhuzamosan ez a másik ember is végigéli az életét.

ROSSZFIÚK (2000)

Ha lehet ilyet mondani, az eddigi filmes alakításaim közül ezt tartom a legkomolyabbnak. Ott volt egy nagyjelenet Bodó Viktorral, amikor sok minden kiderül a fasziról. Ott éreztem azt először, hogy örülök, hogy az dobozba került, mert nem tudnám még egyszer úgy megcsinálni. Büszke vagyok arra az alakításra, de például Szabó Kimmel Tamás kollégám, aki fiatalabb korosztály és rendkívül kritikus, azt mondja, hogy ha röhögni akar, akkor mindig a Rosszfiúk-at nézi. Nekem ez szarul esik, de lehet, hogy mai szemmel nézve az már röhejes.
Stohl András és Bodó Viktor nagyjelenete a Rosszfiúk-ban

– Para-Kovács Imre írta a Rosszfiúk kritikájában, hogy: “ha valaki reggel Paprika Jancsi, akkor este is az, ha akarja, ha nem.” Bosszantott az ilyen típusú vélemény?

– Persze hogy bosszantott, de ezt el kell különíteni. Eljátszok egy szerepet itt, eljátszok egy szerepet ott, ha nem tud ettől függetleníteni, az nem az én problémám. Érdekes módon egy átlagnéző ezt észre sem veszi, csak a “kultúrfikászokat” kell meggyőzni erről. De azt hiszem, az idő engem igazolt.

– A Rosszfiúk története igazából most lett aktuális. Épp olyan polgárőrséget toborzol a filmben, mint amilyenek mostanában szoktak masírozni.

– Jézusmária, ebbe nem is gondoltam bele. Mint színésznek ebben nem szabad állást foglalnom, de mint embernek szabad. Szerintem ennek a gárdázásnak nagyon hamar véget kellene vetni. Ezt a rendőrségnek kell rendbe tennie, ne legyenek itt önbíráskodók, mert annak nem lehet jó vége. Mindenki gárdát alakít, és elkezdődik egy jó kis belháború.

MESEAUTÓ (2000)

Na, az aztán kapott hideget-meleget. Olyan mértékben ócsárolták, hogy az elmondhatatlan. Nekem megnyugvást adott, hogy Ónodi Eszter nagyon tehetséges színésznő, és főleg vele voltak a nagyjeleneteim. Nem gondoltam, hogy abból egy idézőjelbe tett kultfilm lesz. Nem a fiatal értelmiség kultfilmje, hanem a középkorosztályé és idősebbeké. A Csirkefej-ben van az, amikor az alkoholista házaspár ordít egymásra, és a nő megkérdezi a férfit, hogy mi a francnak olvasol te meséket. “Azért, mert szép bazmeg”. Ezért szerették a Meseautó-t is.
Meseautó

Évekkel később kint voltunk Thaiföldön egy RTL-es műsorral, és bementünk a világ egyik legjobb spa szállodájába. Ott egész egyszerűen elkezdtek visítozni a thai recepciós lányok, hogy “Mr. Stohl, Mr. Stohl”. Azt hittem, hogy szivatnak, mert Thaiföldön bármit el lehet érni, ha adsz két-három bungeszt. Kiderült, hogy nem vicc, hanem Thaiföldön volt egy filmhét, amelyen a Meseautó volt a nyitófilm. És annyira stimmelt a helyi viszonyokhoz, hogy egy gazdag ember felkarol egy szegény lányt, hogy ez náluk tarolt. Ott egy kis időre én voltam Mr. Stohl, a nagy filmsztár.

– Amikor a Meseautó-t csináltad, már az RTL Klubnál voltál. Amikor odahívtak téged, része volt a megállapodásnak, hogy filmeket is csinálhatsz velük?

– Nem kecsegtettek ilyesmivel. Ott inkább fordítva volt: azért szállt be az RTL a filmbe, mert szerepeltem benne.

– Nem mondtad soha az RTL-nél, hogy csináljunk már filmeket?

– Nem. Ez megint az, amire alkalmatlan vagyok. Nem tudok magamért korteskedni.

CSOCSÓ, AVAGY ÉLJEN MÁJUS 1-JE! (2001)

A Sose halunk meg-et nagyot szerettem, és reméltem, hogy ez is hasonló színvonalú lesz. Nem lett az, de azért vállalható film. Az a forgatás a balesetem után volt, amikor eltörtem a medencémet. Koltai (Koltai Róbert a film rendezője – a szerk.) megkérdezte tőlem, hogy tudok-e azért focizni, mondtam, persze. A medencecsonttörés után viszont elég nehezen mozogtam, és ennek meg is lett a böjtje. Volt egy focijelenet, amely arról szólt, hogy én vagyok a legjobb játékos a csapatban. Amire befejeztük, azt hittem, beszarok.
Csocsó, avagy éljen május 1-je!

– Abban a filmben Fenyő Ivánék osztálya játszotta a csapattársaidat. Milyen viszonyt ápolsz a fiatalabb színészgenerációval?

– Akit jónak tartok, azzal jó viszonyban vagyok, akit nem tartok annyira jónak, és mégis más helyzetben vannak, mint amilyenben szerintem lenniük kéne, azokkal nem tartom a kapcsolatot. Sokkal jobb színészeket látok, mint akik általában a filmvásznon vannak a fiatalok közül.

RAP, REVÜ, RÓMEÓ (2003)

Nem a színészeken múlt az a film. Megcsinálsz egy jelenetet, és a kutya se tudja, hogy melyik beállítást fogják bevágni belőle.
Rap, revü, Rómeó

– Gálvölgyi milyen színészként?

– Banditavezért játszott. Nem sok minden derült ki róla. Egy olyan embert láttam, aki mindig morcos. Nem velem, csak úgy általában.

BAKKERMANN (2008)

Abban saját magamat játszottam. A hülye Szőke sajátos humora, én meg azt gondoltam, hogy miért ne. Ha valaki a saját paródiáját eljátszhatja, az nem feltétlen rossz. Nem hülyét csináltam magamból, hanem pontosan tudtam, hogy mit akar Szőke. Nem láttam a végeredményt.
Bakkermann

– Az egyik főszerepet a producer játszotta, és rettenetes volt.

– Látod, erről beszélek. Olyan kompromisszumokat kell kötni, hogy filmet tudj csinálni, hogy fölköpsz és aláállsz. És az ilyennel az a baj, hogy rögtön kilóg, még az sincs, hogy elmegy. Semmi nem megy el, minden látszik.

TŰZVONALBAN (2007-2009)

Az a szívem csücske. Mindig szívmelengetőnek tartottam, hogy Spiró megírta Gobbi Hildának a Csirkefej-et, és ez nekem megadatott a Tűzvonalban-nal. Soós Péter barátomat már a legelején felkérték, hogy szinopszist állítson össze ehhez a sorozathoz. Úgy csinálta, hogy a fő karakterekhez lerakott fényképeket színészekről, és azokat átadta az íróinak. Bordás szerepét nekem szánta, és mivel a legjobb barátom, mindent tud az életemről. Bizonyos magánéleti dolgokat is belerakott, például azt, hogy milyen nehezen éltem meg a válásomat és a gyerekektől való elszakadást, és még sok minden mást.
Részlet a Tűzvonalban legelső részéből

Hosszú idő után megint elmondható szövegeket sikerült kapnom. Magyar krimiviszonylatban rendkívül izgalmas és szövevényes volt a könyv, úgy olvastam, hogy alig vártam, mi fog következni. Erénye volt a sorozatnak, hogy ezt valamelyest sikerült is átadni. Aztán jött a második évad, és már sikk volt belekerülni, nekem külön öröm volt, hogy László Zsolt barátommal forgathattam. Egy tévéfilmben általában öt perc hasznos anyagot lehet felvenni egy nap alatt, mi tizenöt-tizenhat perc hasznossal mentünk naponta. Megfeszített tempó volt, de elképesztően jó csapattal. Aztán jött a harmadik évad, jött a balesetem, és akkor vége lett.

– Fájt, hogy leváltottak a sorozatban?

– Bármennyire fájt, én is jogosnak tartottam. Nagyon nagy volt a botrány a baleset miatt, és miután ezt a sorozatot a rendőrség is támogatta, és én rendőr ezredest játszottam, teljesen érthető módon ez nem volt összeegyeztethető. Nem lehetett elkülöníteni, hogy Stohl András és Bordás. Más kérdés, hogy meg is öltem vele a sorozatot. Mindenféle szempontból szar helyzetbe hoztam őket, mert nem lehetett úgy átírni, hogy az élvezhető legyen, ezért volt olyan kusza már a vége felé.

– Kellemes meglepetés volt számodra, hogy nem rúgtak ki akkor mindenhonnan?

– Engem mindenki ismer, mindenki tudja, hogyan dolgozom, milyen életet élek. Tudják, hogy sem drogos, sem alkoholista nem vagyok. Az egy szerencsétlen helyzet, hogy azon az estén alkohol és drog is volt a szervezetemben. Itt a Nemzeti Színházban Törőcsik Marival, Bodrogi Gyulával és Garas Dezsővel játszom egy színpadon. Ha ők kiállnak mellettem, akkor nem kamuznak, és nem védeni akarnak, hanem látják, hogyan végzem a munkámat. Ugyanez volt az RTL Klubnál is. Mindenki pontosan tudja, hogy nekem mik a művészi és műsorvezetői értékeim. Borzalmasan elítélik, és nagyon sajnálják, amit én magánemberként elkövettem, de ez nem kapcsolódik a munkámhoz.

– Korábban gyakran mondtad, hogy nem két, hanem hét végén égeted a gyertyát. Láttál arra példát magad előtt, hogy ezt büntetlenül lehet csinálni, vagy úgy gondoltad, hogy te leszel az első, akinek ez sikerül?

– Semmit nem lehet büntetlenül csinálni. A baleset után a média azt sulykolta az emberek fejébe, hogy egy drogos alkoholista vagyok. De ez nem igaz, mert ha az lennék, nem tudtam volna ennyit és így dolgozni. Borzalmas nagy hibát követtem el, amelyet soha nem fogok megbocsátani magamnak. Most egyetlen dolgom, hogy amennyire lehet, megpróbáljam kártalanítani a károsultakat, és megpróbálni kimászni ebből a gödörből.

– Érzed magadon, hogy tényleg megváltoztatott ez az eset?

– Biztos, hogy igen. Ennél nagyobb pofont nem lehet kapni. Az a kérdés, hogy egy ekkora ütés után fel lehet-e állni. De fel fogok állni.

– Te, aki most nehéz periódusban vagy, hogyan tekintesz Alföldi Róbert megpróbáltatásaira?

– Mérhetetlenül sajnálom Alföldit. Látom, hogy ez az ember min megy keresztül teljesen méltatlanul. Három év alatt az ország egyik legjobb színházát hozta itt össze, és a nézők messzemenőkig kiállnak mellette. A Nemzeti talán az egyetlen színház, amelyik folyamatosan telt házzal megy, már pótszékkel sem tudsz behozni embereket, mert nincs több szék. A ma esti Az ember tragédiájá-n is a lépcsőn ülnek, és óriási vastaps van a végén. Ehhez képest olyan emberek támadják, akik csak a botránykeltésre utaznak.

– Nem érzed úgy, hogy Alföldi kivédhetett volna dolgokat, ha kicsit körültekintőbb?

– De, biztosan ő is hibázott. Nagyon remélem, hogy akik mindezért bántják, azok eddig sem, és ezután sem fognak soha a büdös életben hibázni. Mindenki vegyen egy tükröt, én azt javaslom.

SWEET SIXTEEN (2011)

Ez már a baleset után volt. Soós Péter mondta, hogy lenne egy ifjúsági film, és elküldött egy forgatókönyvet. Elolvastam, és sok mindenre számítottam, csak erre nem. Iszonyatosan szomorú történet. Azt hittem, ha ifjúsági film, akkor olyan lesz, mint az Éretlenek, ehhez képest itt egy férfi kijön a börtönből, nem tud visszamenni a családjához, hontalanná válik, majd a legvégén öngyilkos lesz. A másik szál főhőse egy gimnazista lány, akit pénteken még egy helyes gyerek hív moziba, de aztán egy drogos csapattal átbulizza a hétvégét, és a végét nem lövöm le. Most csináltuk meg az utószinkront, a Duna tévén fog lemenni. Olyan típusú digitális trükkök lettek volna benne, mint az Avatar-ban, de ezekre már nem volt pénz.

JANUS (2011)

Janus Pannonius és Mátyás király közötti konfliktusról szól, négy nap alatt vettük fel Kádárkán egy elhagyott vasútállomáson, nyolcmillió forint volt a költségvetés. Nagyon vicces volt a felkérés. Ozorai András gyártásvezető szólt, hogy két hét múlva szeretnének forgatni egy filmet, és hogy lenne benne nekem egy háromnapos szerep, vállalnám? Mondom, persze, küldd el a forgatókönyvet. Néztem, hogy melyik szerep lehet az, amelyet három nap alatt meg lehet csinálni, mert Mátyás rohadt sokat beszél, Janus még többet, és van benne még egy hetvenéves ember, meg egy 12 éves kisfiú. Felhívom Ozorait, hogy melyik lennék én ebben? Hogyhogy melyik, hát Janus. Mondom, hülye vagy te, két hét alatt hogy tanuljam ezt meg? És akkor az itteni súgólánnyal fogtuk magunkat, és bevágtuk két hét alatt.

– A Nemzetiből pár fiatal színész csinál nyáron egy zombis filmet Küsz 2 – A legenda ébredése címmel. Arra nem hívtak?

– De. Nekik például mertem szólni, hogy szeretnék benne lenni, de mondták, hogy benne is vagyok. Mátyássy Bence és Makranczi Zalán a fő atyja a filmnek, és öröm hallgatni, hogy milyen lelkesedéssel csinálják. Nagyon komolyan veszik, vastag forgatókönyvük van, és producerekkel tárgyalnak. Nem tudom, hogy mennyire lesz jó, de totál elmebetegek. Volt az a Tarantino/Rodriguez duplafilm, azt ők még meg akarják fejelni. Mindenhonnan dől a vér, az első igazi magyar horrorfilm lesz.
A Küsz 2 – A legenda ébredése előzetese

– Ki leszel abban?

– Mit tudom én, megesz valami ganéj.

– Az Égető bizonyíték végén van az a kérdés, amelyet a CIA-főnök tesz fel a munkatársának: mit tanultunk?
– Ezt majd az idő eldönti.
forrás:origo

Leave a Reply 441 megnézve, 2 alkalommal mai nap |
Tags: