< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: “Új valóság”: a jóléti állam alkonya?

| Mobile | RSS

“Új valóság”: a jóléti állam alkonya?

Az általános egészségbiztosítástól a hosszú vakációig, vagy akár a korengedményes nyugdíjig terjedő kényelmes juttatás – ami a második világháború vége óta Európa főként nyugati felének az életformájává vált – egyre inkább olyan luxusterméknek tűnik, amit többé nem tud a kontinens fenntartani.

A 2008-ban kiütő globális gazdasági válság miatt a juttatások sorsa bizonytalanná vált – stagnálni kezdett, vagy egyenesen megrendült a rendszer, miközben a költségvetési deficit egyre magasabbra hágott. A kontinens lényegében felszámolta a fejlődés félévszázados történetét, amely során Nyugat-Európa sokak által irigyelt régióvá vált, és több millió bevándorlót vonzott – főként a kevésbé szerencsés országokból.

Az „új valóság” azonban sokkoló: sok helyen befagyasztották a munkások bérét, kitolták a nyugdíjkorhatárt, szűkítették az egészségügyi hálót. Még a Fiat torinói történelmi gyárában – ahol tradicionálisan tiszteletben tartották a szakszervezeti privilégiumokat – is elbocsátásokat ígértek. Első körben azok távoznak, akik beteget jelentettek, amikor a helyi fociegyesület pályára lépett.

Európával szemben – ahol a bőkezű jóléti programokat mind a jobb-, mind pedig a baloldal keblére öleli – az Egyesült Államokban a konzervatív oldal annyira eltökélt volt a kiadások csökkentésében, hogy még a kormányzat leállításával is fenyegetőzött. Azonban most Európában is fordult a kocka, és beérett egy drámai változás: azokat a juttatásokat is szigorítják, melyekre sok európai eddig alanyi jogként tekintett, és amelyekhez egyetlen politikus sem nyúlhatott hozzá, hacsak nem akart búcsút inteni a karrierjének.

Sok európai – főként a baloldali pártok, valamint szakszervezetek – úgy értékelték ezt a folyamatot, mint a kegyetlen szabadpiaci szélsőségesek győzelmét, valamint úgy, mint egy politikai aberrációt, amit viszont könnyen orvosolni lehet egy újabb, a munkásokhoz közel álló kormányzat megválasztásával. Sokan mások azonban úgy látják a váltást, mint egy „aranykor” végét, amit talán soha többé nem lehet így feltámasztani. A jóléti rendszer többé nem tölti be a szerepét, mondta Claude Bernard, egy szakszervezeti vezető a Renault gondokkal küszködő Sandouville-i gyárából. Most az egész rendszer lényege kérdőjeleződött meg: az, hogy miként lehet az anyagi eszközök elosztását az adók és jóléti programok segítségével kiegyensúlyozni.

A váltásra jellemző lehet, hogy a Francia Szocialista Párt elnöki székének egyik várományosa, Manuel Valls kétségbe vonta saját pártjának a doktrínáját, amikor kijelentette: nem teheti programponttá, hogy egy munkahét 35 órás legyen Franciaországban, miközben a kínai gyárakban legalább 60 órás. Ezzel a munkahéttel ugyanis a francia gyárak kerülnek versenyhátrányba. Dániában pedig Lars Loekke Rasmussen miniszterelnök rázta fel a hírhedt skandináv jóléti modell híveit, amikor felvetette: emelné a nyugdíjkorhatárt (így csökkentve a 3 milliárd dolláros deficitet).

A brit konzervatív kormányzat úgy döntött tavaly ősszel, hogy több mint 130 millió dolláros megszorító intézkedéscsomagot fogad el, ami keményen érinti a jóléti szolgáltatásokat, valamint a tandíjakat – a bejelentés után komoly tüntetéshullám söpört végig a szigetországban.

A deficit nyomása azonban a baloldali kormányzatokat is megszorításokra kényszerítette. A talán legfájdalmasabb intézkedéseket – nyugdíjkurtítás, fizetések befagyasztása, nyugdíjkorhatár megemelése – két szocialista miniszterelnök hozta meg: a görög George Papandreou, valamint a spanyol, Jose Luis Rodriguez Zapatero. „A világ megváltozott” – deklarálta Michel Godet, a francia kormányzat Gazdasági Elemzőtanácsának a tagja.

A válságmegszorítások ellenére azonban a nyugat-európaiak megőrizhettek sok – gyakran tékozló – szemet szociális hálójukból. Egy példa lehet erre, hogy ugyan a tandíjak emelkedtek a közelmúltban, sok európai egyetem továbbra is ragaszkodik a felsőoktatás ingyenességéhez, vagy legalábbis olcsóságához – az amerikai viszonylathoz képest. Sok európai talán csodálkozva, vagy esetleg fitymálóan rázta a fejét, amikor tavaly Barack Obama amerikai elnök az egészségügyi ellátás kiterjesztésén fáradozott – hiszen a kúrálás Európában mindenkinek, alanyi jogon jár.

Florian Andre, az 50 éves szakértő a Renault gyárból mindig is úgy tekintett a francia szociális védőhálóra, mintha az az ország emberi jogi értékeinek kiterjesztése lenne. Úgy nőtt fel, mintha az ország a gyámja lett volna. A bőkezű kormányzati támogatásoknak köszönhetően építette ki 30 éves karrierjét, mint szakmunkás, egy feleséggel és három gyermekkel, és elegendő pénzzel, hogy vegyen egy otthont Le Havre-ben. Azt mondja, ezzel a rendszerrel nem jutnak utcára az özvegyek, vagy gyerekek. „A szochálónk felelősséget vállal minden életszakaszért. Mindenkiért, a legfiatalabbtól a legidősebbig. Természetesen ez is kereskedés, mindennek ára van”, vélekedett Andre.

Mostanában azonban a kormányzatok új irányba „kereskednek”: lefaragják a szolgáltatásokat, hogy csökkentsék a kiadásokat. Nicolas Sarkozy elnök – a piacorientált konzervatív politikus – elkezdte „vagdosni” a régóta fennálló szociális hálót – legalábbis Andre és szakszervezete ezt így látja. Sarkozy új programja, aminek keretében minden második távozó közalkalmazottat pótolnak csak, túlterhelte az adminisztrációt, sok a késedelem, – ami például a rendszer sajátosságából túladóztatott egészségügyi hozzájárulás visszafizetése esetében problémás. Andre szerint ez a rendszer teljesen új, az eddig megszokottakhoz képest – „szinte meg kell halni, hogy az ember vissza tudja igényelni a túlfizetett egészségügyi hozzájárulást”, teszi hozzá félig viccesen.

Michel Godet szerint, ahogy a globális krízis megugrasztotta a deficitet – amely a görög és ír válsághoz is vezetett – Franciaország felismerte, hogy többé nem engedheti meg, hogy további tartozást halmozzon fel a folyamatos nyugdíjáramlások fenntartása érdekében. „Az emberek kezdik felismerni, hogy az egész rendszer összeomolhat” – mondja Godet. Sarkozy baloldali ellenzéke azzal vádolta meg az elnököt, hogy elárulta a De Gaulle által létrehozott nemzeti konszenzust, amely szerint az adósság kezelését a gazdagok keményebb megadóztatásával lehet és kell kezelni.

forrás:atv.hu / Washington Post / ML

Leave a Reply 263 megnézve, 1 alkalommal mai nap |