< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Toroczkai feljelentette Kövért

| Mobile | RSS

Toroczkai feljelentette Kövért

2011. június 9. | hozzászólás | Közélet

Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Toroczkai László a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője a legfőbb ügyésznél Kövér László, az Országgyűlés elnöke ellen.

A jobbikos képviselő elmondta: azért jelentette fel a Házelnököt, mert május 20-án a kapuőrség Kövér László személyes utasítására nem engedte be az Országgyűlés épületébe.

Toroczkai László külföldi vendégeivel együtt jött az Országgyűlésbe, ahol megmutatta volna vendégeinek a koronát és a Parlament épületét. Ezen kívül megyei képviselőként az M43-as autópálya szegediek számára fizetőssé tétele ügyében szeretett volna jobbikos országgyűlési képviselőkkel találkozni. Vagyis Toroczkai László szerint nemcsak hivatali visszaélést követett el Kövér László, hanem “teljesen törvénytelenül azt a népképviseleti tevékenységét is korlátozta az ellenzéki politikusnak, amelyre a választópolgárok jogosították fel a Jobbik képviselőjét”.

A jobbikos politikus kiemelte, hogy az elmúlt egy évben többször is járt már a Parlamentben, tehát Kövér László nemrégen adhatta ki a kitiltására vonatkozó utasítást. Toroczkai szerint ez az intézkedés “egy kicsinyes, személyes bosszú lehet Kövér László részéről, aki már évek óta mocskolja” az általa vezetett Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat és az személyét is.

Toroczkai hozzátette: a feljelentés mellett a Csongrád Megyei Közgyűlésben kezdeményezi azt is, hogy Kövér Lászlót tiltsák ki a megyei fenntartású ópusztaszeri Történeti Emlékparkból. Hangsúlyozta: Kövér Lászlóval ellentétben – aki, mint mondta nem indokolta az ellenzéki képviselő kitiltását a Parlamentből – ő meg is tudja indokolni a házelnök kitiltását. Június 4-én ugyanis az emlékparkban tartózkodó Kövér László meg akarta nézni a Feszty-körképet és ezért “testőrei meglehetősen bunkó módon kizavarták a 2500 forintos belépőjeggyel bent tartózkodó látogatókat”, mielőtt a házelnök belépett volna az épületbe.

A sajtótájékoztatón szintén résztvevő Novák Előd a Jobbik alelnöke hangsúlyozta: Vona Gábor a Jobbik elnöke egy éve kérvényezett Toroczkai Lászlónak állandó szakértői belépőt, valamint a május 20-i incidens után levélben fordult Kövér Lászlóhoz, hogy indokolja meg a kitiltást, azonban ezekre azóta sem kapott választ.
forrás:fn.hu

Leave a Reply 272 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: