< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Kiszeretett Magyarországból sok itt élő kínai

| Mobile | RSS

Kiszeretett Magyarországból sok itt élő kínai

Orbán Viktor miniszterelnök szerint történelmi segítséget kapott Magyarország Kínától, az [origo]-nak nyilatkozó Magyarországon élő kínaiak azonban szokványos protokolleseménynek tartják Ven Csia-pao kínai kormányfő hétvégi látogatását. Szerintük a budapesti kínai közösség már túl van a fénykorán, és még a kínai egypártrendszer is jobb, mint a magyar politikai berendezkedés.

A találkozó magyar szemmel “történelmi” volt
Ajánlat

“Tudom, itt volt a miniszterelnök, néztük a tévében, hogy egymilliárd hitelt hozott Magyarországnak” – mondta Xiang, egy budapesti kínai étterem vezetője. “Ismerem őt is, meg az elnököt is” – tette hozzá, “Ven Csia-pao van vagy 160-170 centi magas”. Majd megjegyezte, hogy nem a magasság számít, hanem az, hogy “nagyon okos, remélem, hogy újraválasztják majd, és még sokáig vezeti Kínát”.

Ven Csia-pao kínai miniszterelnök a hétvégén kétnapos látogatást tett Magyarországon, ahol 24 éve nem járt kínai kormányfő. Ven látogatása alatt Kína és Magyarország egy tucat nemzetközi megállapodást írt alá befektetésekről, megvásárolt magyar államkötvényekről és egy magyar cégeknek nyújtott egymilliárd eurós hitelkeretről. A találkozó után Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta, hogy “új és nagy jelentőségű szövetséget” kötöttünk Kínával, és Magyarország “történelmi segítséget kapott” (erről itt olvashat bővebben).

Az [origo] által megkérdezett, Budapesten élő kínaiak szerint az eseménynek nem volt olyan nagy jelentősége, mint ahogy az a magyar médiából tükröződött. “Annak örülök, hogy szorosabb lesz a barátság a magyarok és a kínaiak között, de túl sokat nem tudok arról, hogy mi lesz ennek a gyakorlati haszna” – mondta a 27 éves Xiang, aki 1992 óta él Budapesten, és szülei éttermét vezeti. Egy másik, korábban a budapesti kínai nagykövetségnek is dolgozó kínai fiatal pedig azt mondta, hogy a látogatás inkább a kínai vezetők szokásos forgatókönyvét tükrözte.

“A kínai médiában egyáltalán nem volt szó történelmi segítségről, ott ezzel nem is foglalkoztak” – mondta a férfi, aki név nélkül nyilatkozott az [origo]-nak. Szerinte a látogatás Kína számára inkább jelképes dolog volt, a szokásos barátságépítő vizit, amely azt üzeni, hogy legyen több üzlet a két ország között. “Minden látogatáson ez a standard szöveg, a miniszterelnök mindig hoz magával üzleteket és delegációt, nekik ez benne van a protokollban” – mondta.

Nem a budapesti kínaiakról szólt

“Ezek az új üzletek biztosan nem vendéglátók meg ruhakereskedések lesznek” – mondta Xiang, aki szerint Budapesten már így is nagyon sok ilyen kínai üzlet van. Az ő éttermétől néhány sarokra például két másik kínai étkezde is található, ezért nagy a küzdelem a vendégekért – mutatta a délután közepén már teljesen kiürült helyiséget. “Az itt élő kínaiak tudják, hogy ebből nekik konkrét gazdasági hasznuk nem lesz” – mondta a korábban a nagykövetségen dolgozó férfi is.

Budapesti látogatásán a kínai miniszterelnök sem a magyar perspektívákról beszélt, amikor a kínai közösséghez szólt – tette hozzá. Szerinte Ven Csia-pao a pesti kínaiaknak inkább a kínai gazdaság állapotáról, a magas, de leküzdhető inflációról és az ötéves tervben szereplő hétszázalékos növekedésről beszélt, hiszen ez jobban is érdekli őket. A kormányfő azt mondta, hogy mindenki csak akkor élhet büszkén külföldön, ha az anyaországa is erős, és az [origo]-nak nyilatkozó kínai férfi szerint ez a büszkeség meg is van a honfitársaiban.

Hazafelé kacsintgatnak

Az anyaország felé fordulás a budapesti kínaiakban különösen erős, ők sokkal inkább követik az otthoni fejleményeket, mint mondjuk a Londonban élők – mondta az egykori nagykövetségi dolgozó. Ez az [origo] által megkérdezett kínaiak szerint azért van, mert “a Budapesten élő kínai immigráció nem tervez hosszú távra”, a “bizonytalan” magyarországi helyzet miatt már nem akarnak hosszú távon itt maradni. “Akik az 1990-es években jöttek, azok közül már nagyon sokan elmentek, évek óta nem növekedett a kínaiak száma” – állította a férfi.

Szerinte a Magyarországon élő kínai szülők egy része nem is íratja magyar iskolába a gyerekeit, inkább angolul taníttatja őket, ha teheti, mert úgy tervez, hogy a jövőben nem lesz szüksége a magyar nyelvre. “Két opció van, vagy továbbállnak nyugatra, vagy hazamennek Kínába” – jelentette ki.

Magyarországra két hullámban érkeztek a kínaiak, először 1992-ben, amikor egy időre megszüntették a vízumkötelezettséget, majd 1997-ben érkezett egy második hullám is. Az [origo] beszélt olyan kínaival is, aki az előbbi, és olyannal is, aki az utóbbi hullámmal érkezett: mindannyian azt mondták, hogy az üzleti aranykor vége miatt gondolkodnak a hazatérésen.

“1992-ben Európa még sokkal jobb volt, mint Kína, hatalmas áruhiány volt, és hatalmas üzleteket lehetett csinálni, meg lehetett gazdagodni” – mondta Xiang. “Magyarország volt a központ, és kamionokkal vitték innen a ruhákat a környező országokba is. Most viszont már nem olyan jó a helyzet, épp hogy meg lehet élni, mert nagyok az adók, kisebb a kereslet, és a multik mindent lenyomnak. Kína most már jobb, mert sokkal jobban növekszik, mint Magyarország”.

“A külpolitika a szappanoperájuk”

A visszatelepülés szándéka azt is jelenti, hogy a kínaiak a hazai politikát is figyelemmel követik, de ez kicsit más, mint a nyugat-európai politizálás. Kínában egypártrendszer van, ezért az inkább emberek főleg a stratégiai dolgokról, a kínai külpolitikáról szeretnek beszélgetni – magyarázta a név nélkül nyilatkozó kínai fiatal. Miközben nyugaton az emberek az adókról és juttatásokról vitatkoznak, addig szerinte a kínaiakat inkább az érdekli, hogy hogyan dőlnek el a stratégiai kérdések az USA, Tajvan vagy Vietnam viszonylatában: “nekik ez a szappanoperájuk” – mondta.

Xian is egyből Amerikára terelte a szót, amikor felmerült a politika, és arról beszélt hogy George W. Bush korábbi amerikai elnök a világ ura akart lenni. “Hogy Kína lesz-e valaha a világ ura, azt nem lehet tudni, ahhoz még sok időnek kell eltelnie” – tette hozzá. Ő azért a magyar politika iránt is érdeklődött: bár a gazdasági világválságról nem hallott, azt meggyőződéssel állította, hogy “a Gyurcsány Ferenc idején még jobb volt minden”, és nem értette, “miért romlott el” a gazdaság.

“Nem akarom bántani a magyar rendszert, de szerintem jobb is a kínai egypártrendszer, mert akkor mindenki összefog, és egy célért küzd” – mondta. Hogy ki ellenőrzi akkor azt az egy pártot? “Hát, abban az egy pártban is biztos lenne legalább egy okos ember” – vonta meg a vállát.
forrás:origo

Leave a Reply 326 megnézve, 1 alkalommal mai nap |