< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: A nem kívánt összefogás

| Mobile | RSS

A nem kívánt összefogás

Egyre többen vizionálnak egy széles politikai összefogást a parlamenti ellenzék erői között. Legutóbb Karácsony Gergely vetette fel, hogy az MSZP, az LMP és a Jobbik közösen támogatott egyéni jelöltekkel megtörheti a Fidesz-KDNP hatalmát a következő választáson, és a három parlamenti ellenzéki párt egy olyan ún. alkotmánykorrekciós koalíciót alkotna, amelyik addig működik, ameddig helyre nem állítják a kompetitív pártrendszert.

Hangsúlyozottan nem szívbéli jóbarátságról, hanem közös érdekeken alapuló technikai együttműködésről van tehát szó. Ettől az összefogástól egyik pártnak sem kellene feladni semmit: az MSZP maradna balolddali párt, a Jobbik rendszerellenes, az LMP…talán zöld?

Természetesen senki nem vitatja, hogy pusztán választástechnikai szempontból nem hangzik elképesztően az ellenzéki – egyébként Karácsony szerint is rövid, átmeneti időszakra korlátozódó – együttműködés gondolata. Más országokban is van példa ilyen színes – vagy még színesebb – ellenzéki összefogásra egy monolit hatalommal szemben. Azt sem mondhatjuk, hogy az MSZP-LMP-Jobbik összefogás bizarrabb lenne, mint az, amelyik a putyini Oroszországban vagy Berlusconi Itáliájában alakult ki.

Oroszországban a liberális Jabloko párt – durván leegyszerűsítve – együtt menetelt a Putyin-ellenes szövetségben egyfelől Gennagyij Zjuganov vörös zászlós, a Szovjetunió és sztálini rendszer, de különösen a birodalmi múlt iránt nosztalgiát érző kommunistáival, másfelől pedig az eurázsiai birodalmat vizionáló Eduard Limonov költő-politikus nemzeti bolsevikjeivel. Ehhez a szövetségesi körhöz képest képest a Jobbik szelíd bárány. És ott a demokratikus erők és a nemzeti bolsevikek között valódi, szervezett koalícióról, egyetlen ernyőszervezetben való egyesülésről volt szó, nem is csak választási együttműködésről, egymás jelöltjeinek támogatásáról!

Igaz, Oroszországban a pártoknak nincsen olyan nagy szerepük a politikai életben, mint Magyarországon. A törésvonalak nem a jobboldal-baloldal tengely mentén húzódnak, mint nálunk, sőt a jobboldal-baloldal törsévonal irreleváns Oroszországban (és még sok államban). Ott megtehetik a liberálisok – e szót ez esetben nem párthovatartozásként, hanem érzületként, attitűdként használom -, hogy a rendszerellenes mozgalommal vonuljanak együtt.

Az orosz politikai életben nincsen pártfetisizmus – nem volt hagyománya, nem válhatott azzá, a többpártrenszer hiánya miatt -, nem a pártok a politikai érdekek elsődleges reprezentánsai. Magyarország más világ – régebbi parlamentáris hagyományokkal, a kompetitív pártrendszer tradíciójának minden előnyével és nyűgével. Itt a pártoknak jobban kell vigyázniuk, hogyan lépnek, mely szervezetekkel kerülnek egy platfomra, mert óriási választói érdeket sérthetnek meg.

Egy csomó kérdőjel merül fel az MSZP-LMP-Jobbik összefogással kapcsolatban. Először is, korántsem biztos, hogy egy önkormányzat sikeres példáját ki lehet vetíteni az egész országra. Az a tény, hogy Esztergomban az ellenzéki pártok felsorakoztak egy független civil jelölt mögött, nem jelenti azt, hogy ugyanezt az ország minden régiójában, választókerületében meg tudják tenni, hiszen mindenütt mások a helyi törésvonalak, konfliktusok. Borsodban például bizonyosan nehezen tudna közös egyéni jelöltet találni a Jobbik és az MSZP, Győr-Moson-Sopronban talán több is akadhat.

Másodszor, taktikailag és a pártidentitás szempontjából nem biztos, hogy szerencsés, ha három ennyire eltérő profillal rendelkező párt a közös cél – a kormány legyőzése és a közjogi rendszer korrekciója – érdekében feladja – vagy legalábbis visszafogja – az egyéni identitását. Az LMP-nek már régen el kellett volna indulnia az ökológiai párti arculat megerősítésének az irányába, mert minden erre predesztinálja, és az ökológiai szemlélet az, amelynek a pártszerű képviseletéből hiány van Magyarországon (és nem liberális irányba kell fordulnia, mert abból több mint elegendő “versenyző” van, csak a liberálisok összefogása hiányzik, aminek megoldására viszont nem az LMP hivatott)!

Hála az Orbán-kormány gőgjének és az MSZP önsorsrontó vitáinak, az LMP nem volt képes nyugodtan építkezni: kénytelen volt belemenni a “közjogi”, “sérelmi” sártócsába, ahelyett, hogy a parlamenti időszakot felhasználta volna önmaga identifikálására és a belső építkezésre. Ezt a párt elmulasztotta, ami ugyan megmagyarázható azzal a nyugtalan légkörrel, amelyet a kétharmados kormányzás teremtett, de ettől még tény, hogy hiányzik a pártból a perspektíva.
Ha megvalósul az ellezéki összefogás, az végleg odaköti a pártot a “sérelmi” alapú politizáláshoz, amelyik – a magyar parlamenarizmus története szerint – a mindenkori alternatív, rendszerkritikus pártok halálát okozta (ld. a Jászi Oszkár vezette Polgári Radikális Párt sorsát).

Harmadszor, a választásokra csak 2014-ben fog sor kerülni. Senki nem tudja, hogy három év múlva milyen lesz a pártrendszer szerkezete. Lehet, hogy felnő egy új liberális párt – vagy több -, és talán az MSZP-vel együtt elég erős(ek) lesz(nek) a kormányváltáshoz. Nem tudhatjuk. Mindenesetre ne nézzük le a pártrendszer “öngyógyuló” képességét annyira, hogy 2014-ben is egy mozdulatlan, mai pártrendszert feltételezünk.

forrás:google/Paár Ádám, elemző (Méltányosság Politikaelemző Központ) / Népszava

Leave a Reply 314 megnézve, 1 alkalommal mai nap |