< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Kormányzati megszorítások: sokkal többet vágnak, mint ígérték

| Mobile | RSS

Kormányzati megszorítások: sokkal többet vágnak, mint ígérték

A most megjelent csomag olyan területeken is metél, amelyekről a konvergencia-programban szó sem esett, például a lakásépítési támogatásokat 23 milliárddal kurtítja.

Az áprilisi konvergenciaprogramban felvázoltnál részletesebb, bár rövidebb időtávú költségvetési keretről született kormányrendelet, amelyik 2013-ig tartalmazza a büdzsé keretszámait – és ezekből az derül ki, hogy néhány terület további jelentős megvonásokra számíthat, írja a Világgazdaság. Az tudható volt, hogy a szociális kiadásokon és az egészségügyön kíván a legtöbbet spórolni a kormány,ám most megérkeztek a konkrét számok is: például a munkaerő-piaci támogatásra 16 százalékkal kevesebb, 283 milliárd jut 2012-ben, igaz ez az összeg 2013-ban már magasabb lesz, bár az idei előirányzatot még nominálisan sem éri el.

A tervezet szerint a teljes kiadási főösszeg – a vágások ellenére – 1,2 százalékkal lesz magasabb az ideinél 2012-ben, azaz jóval a 3,4 százalékra várt infláció alatti a kiadásbővülés. Az 1,9 százalékosra tervezett bevétel-növekedéssel együtt ez a jövő évre ambiciózus, 1,9 százalékos GDP-arányos hiányt számol a kormány. Ez ugyan, írja a Világgazdaság, nem vethető össze közvetlenül a konvergenciaprogram vállalásával (mert az az eredményszemléletű hiánymutatóra vonatkozik), de még annál is szigorúbbnak tűnik. Az idei hiány 687 milliárd forintra várható (a Mol orosz részvénypakettjének megvásárlását nem kalkulálva), jövőre pedig 606 milliárd forint lenne a költségvetési lyuk.

A konvergenciaprogramban bemutatott takarékossági intézkedések megjelennek a friss dokumentumban, ugyanakkor nem teljes az összehasonlíthatóság. Az egészségügyben például az áprilisi program még 83 milliárd forintos lefaragást vállalt 2012-re, míg a mostani tervben 74,6 milliárdos a kiadáscsökkenés az Egészségbiztosítási Alapban (a bevételek szinte változatlanok). A konvergenciatervben nem említett területeken is jelentős spórolás látszik, például a lakásépítési támogatásoknál, ahol bő 23 milliárd forintot von el a kormány 2013-ra.

Az egyes minisztériumok és egyéb intézmények következő évekre vonatkozó kötelezettségvállalását is maximálta a kormány. Itt is jelentős szigorítás látható, a keretösszegek mindegyik szervnél jelentősen csökkennek a hároméves időhorizonton, a legnagyobb mértékben a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, 285 milliárdról 130 milliárd forintra. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mozgástere is szűkül, 152 milliárd forint helyett 73 milliárd forintnyi kötelezettséget vállalhatnak, habár ezekben a számokban a PPP-konstrukciókból adódó várható kifizetések nincsenek benne.

forrás:atv/vg.hu

Leave a Reply 315 megnézve, 2 alkalommal mai nap |