< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Orbán megmondta, Breivik bebizonyította?

| Mobile | RSS

Orbán megmondta, Breivik bebizonyította?

A Nyugat válságát, ikertornyainak ledőlését bizonyítja Breivik szörnyű tette – írják jobboldali szerzők. A szélsőjobboldal, a gyűlölködők gondolatvilágából eredeztethető Breivik szörnyű tette – írják a baloldali és liberális szerzők. Abban mégis egyeznek a vélemények, hogy a norvég mészáros tettének elsődleges oka saját maga, a de a többi magyarázat mögött ott állnak a szokásos toposzok: bevándorlás, multikulti, túlzott jólét, gyűlöletbeszéd, szélsőjobb.Akik Magyarországon is öltek már, hiszen az összefüggéseket elemezve a világsajtó több orgánuma is fölidézi a nálunk történt cigánygyilkosságokat.

„A baloldali sajtó szélsőjobbos, xenofób elkövetőt emleget. A másik oldal, a szélsőjobb pedig iszlámellenes, szabadkőműves, cionista gyilkosról beszél. S mindkét oldal igazolva látja saját rögeszméit”- írja Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban. Bayer szerint az eset önmagában szörnyű ténye fölöslegessé teszi a vitát Breivik ideológiai beállítottságáról, mivel „ a halott, az halott”. Megemlíti a sztálini és hitleri módszerek teljes egyformaságát, amivel szintén alátámasztani kívánja a fentebb leírtakat.

Bayer szerint azonban Breivik ezerötszáz oldalas naplója vaskos igazságokat is tartalmaz, amitől tettei még inkább iszonyatossá teszik az egész ügyet. Ennek okát pedig Európa lelkének megbetegedésében látja, mely napról napra betegebb lesz, amíg „számolatlanul közelednek az európai partok felé a menekültekkel zsúfolt hajók, bárkák, lélekvesztők”. Szóba kerül még az USA is aki, igen kemény bevándorlás-ellenes politikát folytat miközben „ostoba módon” a politikai korrektség nevében a mások elfogadásáról papol. Bayer szerint szembe kell nézni a gondokkal, mert a tőkés világrend, a neoliberalizmus és multikulti tarthatatlan.

„Isten óvjon minket Európa önjelölt megmentőitől!”- fohászkodik Körmendy Zsuzsanna. A szerdai Magyar Nemzetben olvasható írásban a tömeggyilkos nevét nem említi meg, mondván azzal elérné célját „mert ő éppen arra vágyik, hogy a világ minden országában minden újság címoldalon adjon hírt róla.” A publicista szerint a valódi probléma az, hogy ebben az esetben a norvég hatóság nem tudott mit tenni állampolgárai védelmének érdekében. Ebből viszont az következik, hogy „az európai jóléti államoknak nincsenek önvédő reflexeik.”

Körmendy Zsuzsa szerint a norvégiai mészárlással európai ikertornyai dőltek le, és szerinte „egy idő múlva senki nem fog bízni abban, hogy ha bajba kerül, számíthat a rendvédelemre. A káosz kezdetén még van visszaút.” Végül szóba kerül, hogy a jövő inkább a huszadik századra utal vissza.
Görcsbe rándult szélsőjobb

A Breivik-féle ideológia kezdeti elemzése alatt „görcsbe rándult hirtelen az európai szélsőjobboldal”. Mosakodók című írásban a hazai szélsőjobboldal reakcióit elemzi Várkonyi Tibor a Népszava szerdai számában. Említett pártalakulatok kezdetben aggódtak az igencsak zavaros eszmefuttatások miatt, Breivik ugyanis muzulmán-ellenes, míg például a hazai Jobbik kimondottan Hezbollah és Hamasz-barátnak állítja be magát.

Az egész európai szélsőjobb elkezdett mosakodni, hogy még véletlenül se lehessen összefüggésbe hozni őket Breivik ideológiájának bármelyik elemével is – írja a baloldali publicista. „Vonáék viszont föllélegezhettek, hogy az első rutinos, gyorstüzelő föltételezésekkel ellentétben mégsem az al-Kaida és ideológiája volt az ihlető és fölbujtó, hiszen annak idején ők meggyászolták Bin Ladent.” Várkonyi szerint, „akik kendőzetlenül terjesztik gyűlölködő nézeteiket, akik parlamenti képviselőségük mögé bújva nyíltan zsidóznak a törvényhozásban, akik Németországban vagy bárhol kirekesztő ideológiát hirdetnek, szellemi társuk a jelen és netán a közeljövő potenciális Breivikjeinek. Akik Magyarországon is öltek már, hiszen az összefüggéseket elemezve a világsajtó több orgánuma is fölidézi a nálunk történt cigánygyilkosságokat.”

A norvégiai történések fényes bizonyítékát adják, hogy a kirekesztő ideológiák mire képesek. Schilling Árpád rendező szerint az évtizedek óta megoldatlan gyűlöletbeszéd elleni fellépést pont az a politikai alakulat okozza, aki erre a fajta stílusra alapozza retorikáját.

A hvg.hu-n megjelent írás szembeállítja a bal és a jobboldali sajtóorgánumok hangvételét, egymáshoz való viszonyulását és szomorúan állapítja meg, hogy: „virágzik a trollkultúra, mondhatnánk. Véleményem szerint ez már nem a trollok kultúrája, hanem a magyar véleményformálás alapja.” Schilling úgy gondolja, minden olyan politikai formáció vagy politikus. aki nyíltan, vagy burkoltan, de támogatja bárkinek a fizikai megsemmisítését, mérhetetlen bűnt követ el, mely morálisan elítélendő.

„Lehetséges, hogy a gyűlölködő beszéd olyan, mint egy szelep: verbálisan engedik ki a gőzt azok, akik máskülönben tettlegesen formálnának véleményt….”Számára a gyűlöletbeszéd volt a dopping, ezen keresztül csiszolta élesre elméjét, amelybe aztán a tényleges kommunistairtás lehetősége is belefért.” Ezzel összefüggésben felteszi a kérdést, hogy a mindennapi életbe beszivárgó verbális erőszakot ki fogja vajon megállítani, mert: „A jelenlegi politikai kurzus legféltettebb kincsei, a keresztény egyházak biztosan nem, mert azok legfelsőbb vezetői eddig még a legapróbb jelét sem adták a gyűlöletbeszéddel szembeni ellenállásuknak.”
Magyar szál

Akcióban a szélsőjobb címmel a Magyar Narancs is értelmezni próbálja a „gonoszság apostolának” indítékait. „Az, hogy Breivik elmebeteg-e egyáltalán nem fontos tényező, maximum jogi értelemben. Az ezerötszáz oldalas kiáltványhoz, melyen évekig dolgozott, leginkább a szélsőjobbos és a szélsőjobb felé húzó konzervatív európai szubkultúrákban nagy népszerűségnek örvendő szerzőktől és honlapokról merített.” Emellett azonban teljesen szofisztikált hétköznapi újságcikkek is ugyanúgy megfértek benne. Az, hogy a műből egy olyan komplex egész kerekedett ki, amely megmagyarázza, a vérengzés miértjét, valószínűsíthetően Breivik egyedüli „érdeme” –

A Mancs szerint a „szövegtenger a gyűlölet megszállottjaként mutatja: ez persze az a mód, ahogy a mi szemünk látja őt”. Az iszlám ellenes és xenofób gondolatok mellett a „kulturális marxizmus” és a baloldali elit is elpusztítandó, ezért volt célpontjai között a szociáldemokrata ifjúsági tábor, amely megtámadásával meg kívánta akadályozni a következő baloldali generáció felnövekedését. Az osztályelmélet is a lehető legtávolabb áll tőle, sőt szerinte a globális tőke az iszlám „szálláscsinálója” nyugaton. De Breivik az egyházra is mérges annak „liberalizmusa” miatt.

A cikkben megemlítik, Breivik gondolatai ismerősek lehetnek nekünk, magyaroknak is, pláne ha kicseréljük a különböző nációkat a Magyarországon közbeszédben használatosakkal. Ebben az esetben ijesztővé válik az egész, továbbá Breivik a támadás megkezdésekor szétküldte Európába többek között az arra fogékony szélsőjobbos elemeknek kiáltványát. „most mindenki, akitől merített, nem győz elhatárolódni tőle: nem, ők nem így gondolták. Helyes. Akkor hogyan?” – írja a Mancs.

forrás:hírszerző

Leave a Reply 334 megnézve, 1 alkalommal mai nap |