< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: A Sukoró-mintát követheti a Fidesz az államadósság ügyében

| Mobile | RSS

A Sukoró-mintát követheti a Fidesz az államadósság ügyében

Visszamenőleges jogszabályalkotás nem lehetséges az államadóság-ügyben a volt szocialista miniszterelnökök esetében, mondta korábban a Fidesz egy meghatározó politikusa. Úgyhogy a Szijjártó-féle javaslat állítólag megfeneklik az alkotmányügyi bizottságban.

Bajban van a Fidesz, gyakorlatilag ellenzéki kommunikációt kénytelen folytatni – miközben az kell sugároznia, hogy a kormány nagyon a helyén van, magyarázta az atv.hu-nak egy fideszes forrása. Ugyanis népszerűségének apadását egyfajta „megváltó vagy újország-építő” kommunikációval ellensúlyozhatná a nagyobbik kormánypárt, ám ahogy forrásunk fogalmazott, „inkább leépítés, amit teszünk, legalábbis az ország 60 százalékának mindennapjait érintően, hiszen erőteljesen reszeljük a szociális- és ellátórendszereket.” Azaz csak akkor léphet fel a kormányzat – legalábbis a kommunikáció szintjén – megmentőként, ha van mitől/kitől megmenteni az országot. Csakhogy több fideszes vélemény szerint túl gyorsan darálta le a szocialista ügyek embereit a kormánypárti média – például a falrengetőnek szánt Szilvásy-kémügy is egy-két alatt leült. Többek között azért, állítja egy jobboldali kommunikációs szakember, mert a jelenlegi kormányzat azonnal a kommunikációs csúcsponttal kezdi, azaz egyből bűnöst hirdet, nem készíti elő a terepet a sajtóban, nem él kellőképpen az álszivárogtatás eszközével, vagy ha igen, akkor nem várja ki, amíg botránnyá dagad a pletyka, hanem azonnal hivatalosan reagálnak.

Egyszóval hiába telt el több mint egy év a kormányváltás óta, ahogy a kampányban, úgy most is Gyurcsány Ferenctől kell megvédeni az országot, pontosabban bizonyítani kell, hogy az ő tevékenysége köti gúzsba a Fidesz-kormányt. Már csak azért is, mondta egyik fideszes forrásunk, mert ő az a személyiség, aki van annyira megosztó, hogy ha rendesen rávarrják a szocialista pártra, akkor elrettenti az MSZP-től a bizonytalanokat. És a Fidesz gyakorlatilag „újra húzta” Gyurcsányt – olyan ügyekkel, amelyekben másokat se tudott megfogni.
Az első ütést a sukorói kaszinóprojekttel próbálta meg a Fidesz bevinni április végén, amikor az ügyészség beidézte Gyurcsányt – ebben az ügyben azonban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt értékesítési igazgatóját sem sikerült előzetesben tartani, noha az ominózus, a vádak szerint jelentős értékvesztéssel járó telekcserét ő ellenjegyezte. Fideszes forrásaink szerint azonban a hivatali hatalommal való visszaélés semmiképp nem áll meg Gyurcsány ellen. Egyébként az ütést sikerült bevinni, csak éppen nem a volt miniszterelnököt, hanem az MSZP-t találta telibe – a május elsejei majális egyfajta Gyurcsány melletti kiállássá alakult át, az MSZP-tagság egy részét a Fidesz-akciója „rázárta” a volt miniszterelnökre, és innen datálható Gyurcsány belső aktivitása és villongása, ami a szocialista pártszavazásban csúcsosodott ki.

És ez egyébként a Fidesznek nem rossz, sőt. Minél több ügybe lehet beleégetni Gyurcsányt, annál jobb, hiszen a volt miniszterelnök az egyetlen olyan szocialista, aki képes elvonni a figyelmet a Fidesz intézkedéseiről. Persze csak addig, amíg el nem viszik, ironizált az atv.hu egyik informátora. Hogy ennek mennyi az esélye, az kérdéses, hiszen amikor az ügyészség kikérte Gyurcsányt a parlamenttől, az összes párt – a Jobbikot kivéve – úgy ítélte meg az Országgyűlés Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottságában, hogy a volt miniszterelnök mentelmi jogát nem lehet felfüggeszteni. És nem is függesztették fel.

Forrásaink szerint hasonlóan alakul majd a helyzet Szijjártó Péter kezdeményezésével is. Igaz, az államadósságot vizsgáló albizottság – amit az MSZP és az LMP bojkottál – egyhangúlag fogadta el azt a jelentést, miszerint bebizonyosodott, hogy a 2002 és 2008 között regnáló kormányok eladósították az országot elhibázott, rossz gazdaságpolitikai döntéseikkel, így az államadósság mértéke a korábbi GDP-arányos 53 százalékról 80 százalékra emelkedett 2010-re. Az albizottság szerint az államadósság drámai mértékű növekedését nem nemzetközi gazdasági folyamatok, hanem a szocialista kormányok hibás, rossz gazdaságpolitikai döntései okozták. Következésképp a bizottság fideszes alelnöke szerint a parlament alkotmányügyi, valamint számvevőszéki és költségvetési bizottságának meg kell vizsgálnia, hogy a jogszabályi környezet lehetőséget ad-e az államadósság növelése esetében a jogi felelősség megállapítására.

Csakhogy ahogy a Sukoró-ügyben is a mentelmi jog fel nem függesztése a döntő, úgy az államadósság-növekedés kontra jogi felelősség kérdésében is elhangzott már az egyértelmű mondat, állítják forrásaink: amikor ugyanis a nemzeti konzultációs testület elnökeként Szájer József és Járai Zsigmond arról tartott sajtótájékoztatót, hogy az adósságplafon (a GDP 50 százaléka) beemelése után nagyon keményen megköti az új alaptörvény a mindenkori kormányok kezét, a Népszabadság kérdésre Szájer azt mondta az államadósságot vizsgáló albizottság működéséről, hogy egyetért abban, miszerint a politikai és a jogi felelősséget meg kell vizsgálni. A büntetőjognak viszont alapvető szabálya, hogy visszamenőleges hatályú jogalkotás nem lehetséges, emlékeztetett az EP-képviselő. Így forrásaink arra számítanak, hogy Szijjártó javaslata elmegy az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottsága elé, ám ott szép lassan elhal. De addig is a Fidesznek hajt hasznot, hiszen a gyurcsányozás szépen hoz: ugyan júniusban is egyre kevesebben ítélték meg pozitívan az Orbán-kormány tevékenységét (a 100-as skálán januárban még 46-ra értékelték a kormány munkáját, júniusban már csak 38-ra), az általános elbizonytalanodás csökkent egy kicsit. Ezt bizonyítja, hogy míg májusban 26 százalék gondolta úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok, addig júniusban 30. Továbbá a gyurcsányozásnak köszönhető az is több fideszes szerint, hogy csökken az MSZP népszerűsége és a teljes népesség körében 12-ről 11 százalékra kopott, míg a Fidesz népszerűsége 27 százalékról 30 százalékra duzzadt.
forrás:atv.hu / Nagy B. György

Leave a Reply 226 megnézve, 1 alkalommal mai nap |