< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: A Költségvetési Tanácsban is működik a kétharmad

| Mobile | RSS

A Költségvetési Tanácsban is működik a kétharmad

2011. szeptember 24. | hozzászólás | Közélet

A Költségvetési Tanács (KT) egyetértett a kormány jövő évi költségvetési tervezetével, de az jelentős kockázatokat hordoz – mondta Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Járai Zsigmond a jelentős kockázatok között említette a nemzetközi környezetet, az eurózóna ideinél várhatóan alacsonyabb növekedését és a német gazdaság várhatóan kisebb GDP-bővülését. Járai azt is közölte: az is kockázatot hordoz, hogy az adóbevételek lehet, hogy a tervezetthez képest kisebbek lesznek. Ezért a KT azt javasolta, esetleg az eddigiekhez képest más adók bevezetésén is el lehetne gondolkodnia a kormánynak.

Tarthatónak ítélte az államháztartás 2,5 százalékos jövő évi hiányát a KT, de jelentős erőfeszítésekkel.

Az elfogadó határozatot 2:1 arányban fogadta el a testület, Simor András jegybankelnök nemmel szavazott, mivel az MNB, a kormányénál alacsonyabb GDP növekedését és magasabb infláció előrejelzését tartja reálisnak.

Miért szavazott nemmel Simor András?

Simor András a kockázatokat szem előtt tartva szavazott nemmel a Költségvetési Tanács ülésén (KT), különvéleményében rögzíti, hogy az eddig megismert intézkedések alapján a 2012-es államháztartás 2,5 százalékos GDP- arányos hiánycélja nem teljesül – közölte a jegybankelnök véleményét pénteken honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Simor András, az MNB elnöke, aki Járai Zsigmond és Domokos László ÁSZ-elnök mellett Költségvetési Tanács harmadik tagja több pontban fogalmazta meg a költségvetés tervezetével kapcsolatos hiányosságokat, ugyanakkor álláspontja szerint a törvénytervezet megfelel a jövő évtől hatályba lépő Alaptörvényben megfogalmazott adósságszabálynak, mert mind az előirányzatokból levezethetően, mind az MNB előrejelzése szerint 2012-ben csökken a központi államadósság.

Az MNB makrogazdasági előrejelzése annak ellenére számottevően kedvezőtlenebb a költségvetési törvénytervezetben bemutatott feltevéseknél, hogy még nem számol a devizahitelek végtörlesztésének várható kedvezőtlen makrogazdasági hatásaival. (Az MNB 1 százalékos GDP növekedéssel számol a kormány viszont 1,5 százalékkal, az MNB inflációs prognózisa 4,7 százalék, szemben a kormány 4,2 százalékos előrejelzésével.)

Az MNB számításai szerint a 2011 folyamán több lépésben bejelentett kormányzati intézkedések várható költségvetési egyenlegjavító hatása sok esetben kisebb lehet a kormány által várt megtakarításnál, míg egyes intézkedések hatása a szükséges részletek ismeretének hiányában jelenleg egyáltalán nem megítélhető.

Mindezeket figyelembe véve a központi alrendszer 2012. évi hiánya az MNB legfrissebb előrejelzése szerint a GDP 1,1 százalékával magasabb lehet a költségvetési törvény tervezetében szereplő előirányzatnál, azaz elérheti a 3,6 százalékot is a megcélzott 2,5 százalékkal szemben.

Az eltérés nagyobb hányada az adó- és járulék bevételeknél jelentkezik. Ez kisebb részben az MNB kedvezőtlenebb makrogazdasági feltételezéseinek és az alacsonyabb 2011-es bázisnak a következménye, nagyobb részben pedig abból fakad, hogy a bevételnövelő intézkedések egyenlegjavító hatására vonatkozó MNB előrejelzés pesszimistább a törvénytervezetben foglaltnál.

A kiadási oldali eltérések között Simor András is kiemelte az MNB-veszteség megtérítésének hiánynövelő hatását, ami nem szerepel a költségvetési törvény tervezetében. A tervezett előirányzatoknál nagyobb kiadások valószínűsíthetőek továbbá a társadalombiztosítási alapok esetében is.

A költségvetési törvény tervezetében szereplő bevételi és kiadási előirányzatokat alátámasztó adózási jogszabályok és egyéb szaktörvények jelentős része még nem készült el, illetve nem volt megismerhető. Emiatt jelen állapotában a költségvetési törvényjavaslatban foglalt egyenleg nem tekinthető törvényekkel megalapozottnak, ami rontja a költségvetésről szóló törvény tervezetének hitelességét.

A törvénytervezet sem számszakilag, sem formailag nem felel meg a költségvetési felelősségről szóló törvénynek, mert egyrészt a 2012. évi belső tételek hiánya meghaladja az egy évvel korábban kitűzött értéket, másrészt nem tartalmazza a 2013. évi belső tételek egyenlegére és a 2014. évi elsődleges egyenlegre vonatkozó célt – közli különvéleményét Simor András, az MNB honlapján.
forrás:stop

Leave a Reply 286 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: