< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: 100 millió forinttal károsította meg az államot Korrupcióval gyanúsítanak 15 székesfehérvári adóhivatali dolgozót

| Mobile | RSS

100 millió forinttal károsította meg az államot Korrupcióval gyanúsítanak 15 székesfehérvári adóhivatali dolgozót

2011. október 7. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Korrupcióval gyanúsítanak 15 székesfehérvári adóhivatali dolgozót, akiknek a közreműködése nyomán egy bűnszervezet az ügyészség szerint mintegy 100 millió forinttal károsította meg az államot – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.

Fazekas Géza elmondta: a korrupciós ügyben a rendőrség és az ügyészség eddig 42 embert hallgatott ki gyanúsítottként, közülük tizenöten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói, négyen osztályvezetők voltak. Az ügyben még 2 könyvelőt és 25 vállalkozót, illetve magánszemélyt gyanúsítottak meg korrupciós bűncselekménnyel.

A szóvivő hozzátette, hogy a bűnszervezet működése miatt az állam 100 millió forint bevételtől esett el. A hivatalos személyeket a szervezet tagjai esetenként 200-300 ezer forinttal, összesen mintegy 10 millió forinttal vesztegették meg. A bűnszervezet első számú vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezték, négy embert őrizetbe vettek.
forrás:ma.hu

Leave a Reply 331 megnézve, 1 alkalommal mai nap |