< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Orbán szelektál a magyarok között

| Mobile | RSS

Orbán szelektál a magyarok között

Gajdos István

A kárpátaljai magyarság jelentős részét durva és megmagyarázhatatlan módon kirekesztik a nemzeti együttműködés rendszeréből, s gúnyt űznek vele – írta szombaton az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Nemzeti Tanácsának minapi beregszászi ülésén elhangzottakból idézve.

Az UMDSZ-hez közel álló újság írása szerint mára mindenki számára világos, hogy elmaradt a budapesti kormány által fennen hirdetett nemzetegyesítés. Ebben a szellemben tartotta meg elnöki beszámolóját Gajdos István, a fennállásának 20. évfordulóját ünnepi rendezvénnyel méltató UMDSZ vezetője, aki – így a cikk – részletesen szólt arról a “rossz szándékú lejáratásról, amit a jelenlegi magyarországi kormány művel az UMDSZ-szel, közvetve pedig annak több ezres tagságával”.

A szervezet elnöke az ülésen emlékeztetett, hogy tavaly ősszel gyors tempóban minden ok és magyarázat nélkül elvették az UMDSZ-től a magyar-magyar kapcsolattartást szolgáló összes program felügyeleti jogát. A magyarigazolvány-igénylést leszámítva az összes többi program kizárólagos jogát a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) játszották át, amely visszaél a helyzetével – emlékeztetett az UMDSZ-elnök.

A cikk szerint a fórum összes résztvevője egyetértett Gajdos Istvánnal abban, hogy “elfogadhatatlan és a továbbiakban tűrhetetlen a hivatalos Budapest diszkriminatív viselkedése”.

Az UMDSZ-elnök kifejtette: Budapestnek nem sikerült megtörnie az országos szövetséget, s “mostanra jött el az a pillanat, amikor már képtelenség tovább tűrni azt az igazságtalanságot, méltánytalanságot és sok-sok sérelmet, amit alaptalanul kell elviselnie az UMDSZ-nek, számottevő tagságának”. “Elég volt abból, hogy másodrangú magyaroknak tekintsenek bennünket, itt az ideje a határozott fellépésnek, a tiltakozás minden eszköze bevetésének” – foglalta össze a lap szerint az elkövetkező időszak teendőit Gajdos István.

A tanácskozáson megfogalmazott nyilatkozat a többi között leszögezi: az UMDSZ mindenekelőtt azt követeli a magyar kormánytól, hogy haladéktalanul adja vissza (a schengeni vízum igényléséhez szükséges) támogatói nyilatkozatok kiadásának jogát tagsága számára. Ettől és egyéb programok lebonyolításának jogától az annak idején Németh Zsolt külügyi államtitkár által kezdeményezett vizsgálatra alapozva fosztották meg az UMDSZ-t, ám “a sértő és alaptalan vádak azóta sem nyertek bizonyítást” – emlékeztet az ungvári újság, megállapítva, hogy “Budapesten az ügyet most már igyekeznek elkendőzni, ezért az UMDSZ azt kéri, haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a vizsgálat eredményét”.
forrá:stop.hu

Leave a Reply 234 megnézve, 1 alkalommal mai nap |