< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Széteső önkormányzatok – képtelenek vagyunk az együttműködésre?

| Mobile | RSS

Széteső önkormányzatok – képtelenek vagyunk az együttműködésre?

Június vége óta huszonhét önkormányzat oszlatta fel magát, ami az előző ciklus azonos időszakának adatainak majdnem a duplája – közölte a STOP megkeresésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztálya. Az önfeloszlatás mellett a lemondások száma is jelentősen megnőtt, a négy évvel ezelőtti 32-höz képest idén már 49 településvezető köszönt le posztjáról.

Míg négy évvel ezelőtt mindössze 14, addig idén már most 27 önkormányzatnál kellett új választásokat kiírni a helyi testületek önfeloszlatása miatt – derül ki a minisztérium által vezetett adatokból.

Volt olyan település – ilyen például a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenk – ahol a testület egy héten belül kétszer oszlatta fel önmagát, mert képtelenek voltak együttműködni a község vezetőjével. Legutoljára a Szolnok megyei Jászladányban írtak ki új helyhatósági választásokat azért, mert a képviselő-testület korábban feloszlatta magát.

Szintén októberben kapták meg a névjegyzékbe történő felvételről szóló értesítőt Geszteréd választásra jogosult polgárai. A településen a független polgármester által vezetett testület az alpolgármester indítványára, az önkormányzati választások óta fennálló belső feszültségek miatt döntött az önfeloszlatás mellett.

A helyi testületek feloszlatásának hátterében településenként változó folyamatok játszanak szerepet. Jászladányban az akadozó szennyvízberuházás miatt, Nagycenken pedig azzal indokolták a döntést, hogy képtelenek együttműködni a településvezetővel, mert annak nem megfelelő a vezetői stílusa. A harci képviselő-testület szintén úgy fogalmazott, hogy a testület és Bóni Zoltán polgármester nem tudnak együttműködni.

A STOP megkeresésére Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára kifejtette, hogy az önfeloszlatások megduplázódása mögött többnyire a helyhatóságok alapvető forráshiánya áll.

A főtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy “a magyar társadalomból egyébként is hiányzik az együttműködés képessége”. Ezért a polgármesterek sokszor képtelenek együttműködni a helyi testületekkel – fűzte hozzá.

Az idén megválasztott 19 polgármester közül egyébként egyetlen kivétellel mindenki független jelöltként nyerte el a posztot. Kisszentmártonban Bogdán Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje szerezte meg a legtöbb szavazatot az augusztus végére kiírt helyi választáson.

A feloszlatott önkormányzatok területi elhelyezkedésében nincs észrevehető trend, bár érdemes megjegyeznünk, hogy többnyire kisebb településekről van szó.

Az önfeloszlatás mellett sok helyen a polgármester lemondása miatt kellett időközi választásokat tartani. A 2007-es adatokhoz képest itt is látványos növekedésnek lehetünk szemtanúi. A négy évvel ezelőtti 32-höz képest idén már 49 városvezető mondott le posztjáról.

A jelenleg érvényben lévő önkormányzati törvény szerint önfeloszlatás esetén a helyi választási bizottságnak harminc nap áll a rendelkezésére ahhoz, hogy három hónapon belül kiírja az időközi választást, meghatározva annak időpontját.
forrás:stop.hu

Leave a Reply 544 megnézve, 1 alkalommal mai nap |