< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: BAJNAI GORDON “SZÓRAKOZIK” A BIZOTTSÁGGAL

| Mobile | RSS

BAJNAI GORDON “SZÓRAKOZIK” A BIZOTTSÁGGAL

2011. november 17. | 1 Hozzászólás | Közélet

A Péti Nitrogénműveknek nyújtott állami kezességvállalásának ügyében hallgatták volna meg
Sem Bajnai Gordon volt miniszterelnök, sem Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt vezérigazgatója nem jelent meg az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának ülésén szerdán. Az albizottság a Péti Nitrogénműveknek nyújtott állami kezességvállalással kapcsolatban kezdeményezte meghallgatásukat.

A testület ülésén jelen lévő Zdeborszky György, az MFB korábbi igazgatósági elnöke pedig azt közölte: nem tud tájékoztatást adni az ügyről, mert azzal banktitkot sértene.
Az albizottság mintegy húsz perces ülést tartott, amelyen a bizottság fideszes elnöke, Győrffy Balázs azt mondta: komolytalan a volt miniszterelnök hozzáállása az Országgyűlés munkájához. A testület a Bajnai Gordon által megadott időpontokból válogatott, a volt kormányfő azonban ennek ellenére lemondta a meghívást. Bajnai Gordon “szórakozik” a bizottsággal, ezért az legközelebb majd csak a parlament tavaszi ülésszakán hívja meg újból, jogszabály-módosítást követően ugyanis a volt miniszterelnöknek nem lesz lehetősége kibújni a most is meglévő kötelezettsége alól – szögezte le a bizottság elnöke.
MHO/MTI
forrás:magyar hirlap.hu

Leave a Reply 527 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: