< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Diploma nélkül kerül a 600 milliárdos minisztérium élére Németh Lászlóné

| Mobile | RSS

Diploma nélkül kerül a 600 milliárdos minisztérium élére Németh Lászlóné

Miniszterjelölti meghallgatásán kiderült, hogy egyetemi vagy főiskolai diplomával nem rendelkezik Németh Lászlóné, akit a számos állami vállalat felügyeletét ellátó és jövőre közel 600 milliárd forint felett rendelkező Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére jelölt Orbán Viktor. Némethné a meghallgatásán papírról olvasta bemutatkozását, és a képviselők kérdéseire is papírból nézte a válaszokat.

Csütörtökön délelőtt a parlament gazdasági és informatikai, valamint az önkormányzati bizottsága összevont ülésen volt az első nyilvános szereplése Németh Lászlónénak, akit a miniszterelnök jelölt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére, ahol a miniszteri szék Fellegi Tamás lemondásával ürült meg. Némethné szürke kosztümben és fehér ingben, láthatóan megilletődve érkezett a bizottság ülésére. Miután Rogán Antal az asztalfőhöz vezette és bemutatta, Némethné a magával hozott dossziéból elővett több oldalt, és elkezdte olvasni a bemutatkozását.

Az NFM az egyik legfontosabb tárca: költségvetése az egyik legnagyobb a minisztériumok között: a 2011-es büdzsé alapján az NFM és a hozzá tartózó intézmények 634,2 milliárd forintot költhettek el, míg a jelentős megvonások mellett készített 2012-es költségvetésben már csak 573,1 milliárd szerepel.

Előkerült az életrajz

Életrajzát – amelyet szerdán az [origo] hiába kért jelenlegi munkahelyétől, a Magyar Fejlesztési Banktól és a kormánytól is – bemutatása közben osztották ki a bizottsági tagoknak. A másfél oldalas életrajz szerint a politikában és közéletben eddig ismeretlen Némethné 1953-ban született, és a budapesti Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Egyetemre, főiskolára nem járt, érettségi után “export bonyolítóként” dolgozott az Artex Külkereskedelmi Vállalatnál. Az életrajzból kiderül, hogy első munkahelyén importálási tapasztalatait “Vietnamból történő nádbútorok és kosarak vásárlásával” szerezte.

A miniszterjelölt az életrajzban felsőfokú iskolai végzettségként a Külkereskedelmi és Továbbképző Központnál (KOTK) 1976-ban szerzett külkereskedelmi szakmai végzettséget tüntette fel. A KOTK oktatási igazgatója, Kecskés Marcellné az [origo]-nak megerősítette, hogy Németh Lászlóné a központnál végzett szaktanfolyamokat, és közép-, illetve felsőfokú szakmai végzettséget szerzett.

Ez jelenleg egy OKJ-s tanfolyamon szerzett végzettségnek felel meg, vagyis – az életrajzban szereplő állítással ellentétben – nem minősül felsőfokú iskolai végzettségnek, amelyről csak egyetem vagy főiskola állíthat ki papírt. A hatályos jogszabályok szerint a felsőfokú iskolai végzettség nem szükséges ugyan ahhoz, hogy valaki kormánytag lehessen, de a többi miniszter mind rendelkezik diplomával, köztük többen tudományos fokozattal is.

Egy módosított szabály

Vélhetően Némethné végzettségi szintje lehetett az oka annak is, hogy amikor 2010-ben visszakerült az MFB-hez, akkor módosították a pénzintézetről szóló törvényt, és lehetővé tették, hogy olyan is vezető pozícióba kerülhessen a banknál, akinek nincs szakmai felsőfokú végzettsége, de van legalább tízéves banki tapasztalata.

Az MFB egyik volt alkalmazottja szerint ezzel a módosítással Némethné kinevezését készítették elő. Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó korábbi MFB-alkalmazott, aki dolgozott együtt Némethnével, azt mondta, hogy a bankban dolgozók sem tudtak biztosat a nő végzettségéről, de már 1999 és 2002 között is arról szóltak a folyosói pletykák az MFB-ben, hogy nincs szakirányú felsőfokú végzettsége. A volt beosztott megjegyezte, hogy Némethné egyébként “szakmailag jó”, tapasztalt banki vezető.

“Rogán is alkalmasabb lett volna”

Bemutatkozásában Némethné nem részletezte hosszan az életútját, és főleg szakmai tapasztalatára koncentrált abban a néhány mondatban, amíg magáról beszélt. Beszédének nagyobb részét a kormány eddig intézkedéseinek felsorolása és méltatása tette ki. Elismerően nyilatkozott az új Széchényi-programról, a munkahelyteremtésre vonatkozó korányzati elképzelésekről és a devizahiteleseket segítő intézkedésekről.

A miniszterejelölt azt mondta, hogy elkötelezett híve a kis- és középvállalkozások támogatásának, fontosnak tartja a közpénzek átlátható és racionális felhasználását, és a továbbiakban is alapvető célja lesz a nemzeti vagyon megőrzése és hatékony felhasználása. Beszédét halk, monoton hangon, végig maga elé nézve olvasta fel, csak néha tartott szünetet, és miután a képviselők elnézését kérve ivott néhány korty vizet, folytatta a felolvasást.

Miután végzett mondandójával, a jobbikos Volner János megjegyezte, hogy “ha legközelebb papírból történő felolvasásra kerül sor, arra valamelyik titkárnőt is megkérhetjük, nem kellett volna a jelölt idejét pazarolni”. A bizottság alelnöke azt is megjegyezte, hogy Némethnénél sokkal alkalmasabb jelöltek is vannak a kormánykoalícióban, de még a bizottságban is. Azt mondta, szerinte még a fideszes Rogán Antal is alkalmasabb lehetett volna fejlesztési miniszternek. Volner nehezményezte azt is, hogy a bizottság a meghallgatás előtt három perccel kapta meg a számukra teljesen ismeretlen Némethné életrajzát, így nem tudtak készülni a kérdésekre.

“Ne rohanják le a jelöltet”

Az ülést vezető Rogán erre Némethné védelmére kelve megjegyezte, hogy “egy hölgy ül itt, aki még soha nem vett részt ilyen meghallgatáson, de az életrajzából is látszik, hogy nagy tapasztalat van mögötte”, majd megkérte a képviselőket, hogy ne rohanják le a jelöltet és ne személyeskedjenek, “nem azért, mert miniszterjelöltet hallgatunk meg, hanem mert egy hölgyet”.

A bizottság tagjai a végzettsége mellett többek között az engergetikáról, a hatósági árakról, a Malévról és a Paksi Atomerőműről is tettek fel kérdéseket Némethnének, aki válaszát papírjából olvasta fel.

Rogán azt mondta, szerinte Némethné tapasztalata meggyőző, és alkalmas arra, hogy a fejlesztési minisztériumban az elmúlt másfél évben elhatározott stratégiai célokat megvalósítsa. A bizottságok ezután a kormánypárti tagok igen szavazatával nagy többséggel alkalmasnak találták Németh Lászlónét a fejlesztési miniszteri posztra. Az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak, egyedül a gazdasági bizottság jobbikos tagja, Lenhardt Balázs tartózkodott. Ő korábban azt mondta, hogy az OTP-ből évekkel ezelőttről ismeri Némethnét, így személyesen is volt alkalma “meggyőződni a jelölt szakmai és emberi alkalmasságáról”, de a szavazásnál nem támogathatja, mert köti a frakciófegyelem.

A meghallgatáson kiderült, hogy Némethné miniszteri megbízatása január elsején kezdődik. Rogán szerint időt kell neki hagyni, hogy megismerkedjen a minisztériummal.

OTP, MFB, OTP, MFB

A gazdasági bizottság ülésén kiosztott életrajz részletesen bemutatja, hol dolgozott az elmúlt évtizedekben Németh Lászlóné, leánykori nevén Serényi Zsuzsanna. Az életrajz szerint a szaktanfolyamok elvégzése után skandináv országokban és német nyelvterületen dolgozott.

1990-ben a Bank Leumi Le Israel budapesti leánybankjánál dolgozott először osztályvezetőként, majd főosztályvezető-helyettesként. Az életrajz megfogalmazása szerint “1992-től az okmányos ügyletek bonyolítása mellett az átutalásokat bonyolító osztály munkáját is felügyelte”. 1995-ben került az OTP-hez, ahol az akkor szerveződő úgynevezett Központi fiókhoz került. Ezt a bank a kiemelt ügyfelek kiszolgálására hozta létre, és Németh Lászlóné a folyószámlaosztály vezetője lett. 1996-ban kinevezték a hitelezési terület vezetőjévé.

1998 végén a Magyar Fejlesztési Bankhoz került, ahol először vezérigazgatói tanácsadó, majd a hitelezésért felelős ügyvezető igazgató lett. A banktól az első Orbán-kormány távozásával egy időben, 2002 nyarán ment el. Ezután ismét az OTP-nél dolgozott a dél-pesti régióért felelős ügyvezető igazgató-helyettesként, majd 2005-ben megint a Központi fióknál dolgozott. Az OTP-től 2010 májusában jött el, a második Orbán-kormány megalakulása idején, miután a Magyar Fejlesztési Banktól ismét felkérést kapott. Azóta a bank üzleti tevékenységéért felelős vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, emellett a bank, illetve a Magyar Villamos Művek igazgatóságának is a tagja lett.

Az életrajz szerint Németh Lászlónénak angolból közép- és felsőfokú nyelvvizsgája van, németből pedig “középfokú nyelvismerete”.

forrás:origo.hu

Leave a Reply 452 megnézve, 1 alkalommal mai nap |