Sulyokkal verték meg a kikötözött Istvánokat
Karácsony másnapja a legenda szerint Szent István vértanú ünnepe. Az István nevűek ezen a napon tartották névnapjukat, amely együtt járt a névnapi köszöntővel – Debrecenben kántálással – és az ezt követő áldomással.
Az István-napi köszöntőt istvánozásnak is mondták. A 18. század második felében elterjedt névnapi köszöntőnek – amely több más szokással együtt az első világháborút követő esztendőkben kezdett elmaradozni -, rendszerint az verses, illetve énekelt köszöntő-szöveg és velejárója volt. Egyikük-másikuk az ország jó részében elterjedt. A régi formákat legtovább az erdélyi és a bukovinai magyarság őrizte.
Búzásbocsárdon a legények hajnalban mentek az Istvánokat köszönteni. Törülközővel kötötték meg őket, majd kivitték a kapuba, ráfektették egy sulykoló padra, és a sulyokkal rájuk vertek, ezután bort kaptak, hogy meggyógyuljanak.
Az áttelepült bukovinai székelyek a legutóbbi esztendőkig köszöntöttek: hajnalban kezdték, megálltak az ablak alatt és énekeltek, majd a szobába menve valaki közülük a következőket mondta:
“Örvendjünk és adjunk hálát Isten szent fölséginek, hogy megadta érnünk Krisztus születése napját és azt is eltöltötte és átléptetett úgy, mint Szent István mártír napjára. Kívánjuk, hogy Isten ő szent felsége továbbra is tartsa meg és oltalmazza minden szomorúságtól.”
Ezután megvendégelték a köszöntőket. A rokonokat, jó barátokat ebédre is meghívták. A névnapot köszöntő gyerekek diót, mogyorót, pénzt kaptak.
Forrás: STOP/OSZK | STOP
forrás:stop.hu