< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Százezer fővel gyarapodott hazánk az elmúlt évben

| Mobile | RSS

Százezer fővel gyarapodott hazánk az elmúlt évben

2012. január 12. | hozzászólás | Közélet

A nemzetpolitikai struktúra felépítéséről és a honosítás pontos számairól tájékoztatott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Wetzel Tamás miniszteri biztos csütörtökön, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón, ahol Répás Zsuzsa nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is beszélt az eddig elért eredményekről.

Semjén Zsolt négy pontban foglalta össze, hogy mely – előzetesen kitűzött – célt sikerült megvalósítani az elmúlt évben. Az egyik legfontosabb – sorolta – a honosítás kérdése volt. Nemzetközi szakértők maximum háromszázezer ember honosítását tartották reálisnak a jelenlegi parlamenti ciklus ideje alatt. A kormány vállalása – hangsúlyozta – a félmilliós szám volt, melynek jelenlegi üteme meghaladja a várakozásokat, hiszen eddig kétszázezren adták be állampolgársági kérelmüket, melyből több mint százezren már le is tették az állampolgársági esküt.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy a magyar közigazgatás felülmúlta önmagát, tekintve, hogy a törvényben meghatározott három hónapos határidőt – ha egyéb tényező, vagy hiánypótlás nem merült fel – minden esetben tudták tartani az érintettek. Ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy minden honosítást megelőz egy közbiztonsági, nemzetbiztonsági és terrorelhárítási ellenőrzés is – tájékoztatott a miniszterelnök-helyettes.
Wetzel Tamás, Répás Zsuzsa, Semjén Zsolt (fotó: Pelsőczy Csaba))

A másik kiemelt cél a határon túli magyar gyermekek oktatás-nevelési támogatása – fogalmazott. Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy mind a kétszázötvenezer, magyar iskolába és óvodába járó gyermek megkapta ezt a pénzt, mely – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem egy alapítványhoz, hanem közvetlenül a szülőhöz érkezik. Másik újdonság – folytatta -, hogy egy, az OTP-vel kötött szerződésnek köszönhetően már bankkártyára érkezik a pénz, melynek semmilyen további költsége nincs. A gyermekek nyílvántartása – tette hozzá – pedagógus szervezetek segítségével történt, annak érdekében, hogy a megfelelő helyekre és emberekhez jusson el a pénz.

A harmadik terület, ahol jelentős eredményeket mutathatunk fel a konszenzus tekintetében, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) újbóli összehívása, az állásfoglalások elfogadása és a nemzetstratégiai könyv elfogadása volt – fogalmazott Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy az előző kormány idején nem hívták össze az értekezletet. Ezzel szemben – emelte ki – jelenleg a MÁÉRT magában foglalja az összes magyarországi pártot és az összes jelentős, határon túli, magyar pártot és szervezetet. A politikus beszélt arról is, hogy a MÁÉRT legnagyobb eredménye, hogy tevékenysége nyomán elkészült a magyar nemzetpolitikai stratégia, melyet a tagok egyöntetűen elfogadtak. Mint mondta: ilyen nemzetpolitikai konszenzusra még nem volt példa. Kitért arra is, hogy a határon túli magyarság tekintetében létrejött egy jogvédő keret, mely ötvenmillió forintot tartalmaz.
Semjén Zsolt (fotó: Pelsőczy Csaba)

Régi adósságnak nevezte a miniszterelnök-helyettes a negyedik helyen említett, mára megvalósult Magyar Diaszpóra Tanács létrejöttét, mely az összes magyarok által létrehozott, nyugati szervezet összefogását jelenti. Kiemelte, hogy a tanács életre hívására ezért volt szükség, mert a nyugati magyarság problémái alapvetően különbözhetnek a Kárpát-medencei magyarok gondjaitól.

Semjén Zsolt a négy fő célkitűzés mellett beszámolt egy nem várt sikerről is. Elmondta, hogy a Szerbiában elfogadott kárpótlási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt – a magyar kormány nyomására – immár a magyarság számára megfelelő szövegezéssel fogadták el. Ezzel – folytatta – a magyarság kollektív jogvesztése megszűnt, és újra lehetőség van a délvidéki magyarok kárpótlására.

Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a honosítási kérelmeket érintő pontos számokról szólva elmondta: hatalmas fejlesztéseket vittek véghez mind személyügyi, mind pedig informatikai szempontból.
Wetzel Tamás (fotó: Pelsőczy Csaba))

Tájékoztatása szerint honosítási kérelmet eddig 77 külképviseleten, 1325 polgármesteri hivatalban, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 23 ügyfélszolgálatán és a Kormányablakoknál nyújtottak be, de – folytatta – átvették a kérelmeket az anyakönyvvezetők, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és a Kormányhivatalok is.

A logisztika méretét jelzi az a másfél millió melléklet, melyet eddig az iratokhoz csatoltak – mondta. A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy a magyarországi települések nagyon sok esetben együttműködnek a határon túli testvértelepülésekkel, a kapcsolataikat kihasználva külön ügyfélfogadási napokat és ünnepélyes eskütételi időpontokat szerveznek meg, ezzel is tehermentesítve a külképviseleteket. Ezek az események mindkét testvértelepülés számára hatalmas jelentőséggel bírnak.

Természetesen – folytatta – történnek elutasítások is, ha a kérelmező nem felel meg a törvényi feltételeknek, vagy közbiztonsági-nemzetbiztonsági kizáró ok áll fenn. Hozzátette, hogy az ügyintézési határidő 3 hónap, de ebbe nem tartozik bele a közbiztonsági és nemzetbiztonsági véleményezés, a hiánypótlási határidő, illetve az eljárás felfüggesztésének időtartama. Ennek megfelelően körülbelül 4-5 hónap az ügyintézés időtartama, amely az esetek döntő részében tartható, határidőn túli kérelem a január 1-jei statisztikák szerint nincsen – közölte.

Hangsúlyozta, hogy semmilyen adatot nem adnak ki külső félnek, illetve eloszlatta azokat a félelmeket is, miszerint tömeges átvándorlás indul meg az elfogadott kérelmek miatt. Leszögezte, hogy a szociális ellátórendszerre nem ró komolyabb terheket az egyszerűsített honosítás.
Wetzel Tamás, Répás Zsuzsa (fotó: Pelsőczy Csaba))

Répás Zsuzsa nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy 2011 a cselekvés éve volt a nemzetpolitikában. Mint mondta, az első és legfontosabb feladat a támogatáspolitika megújítása volt. Létrejött a Bethlen Gábor Alap, valamint az oktatás-nevelési támogatásokat is rendbe tették – sorolta.

Fontos volt a Határtalanul! Program elindítása is, mely arra kíván lehetőséget biztosítani, hogy a magyarországi iskolások – tanulmányaik során legalább egyszer – egy osztálykirándulás keretében eljussanak a határon túlra is – tájékoztatott a politikus.
Wetzel Tamás, Répás Zsuzsa, Semjén Zsolt (fotó: Pelsőczy Csaba))

Szintén új kezdeményezés – ismertette – a Magyarság Háza, mely egy komplex kulturális, tudományos bemutatótér lesz. Kiállításokon, rendezvényeken, programokon keresztül szeretnék ezen a helyen bemutatni a magyarországi és határon túli magyarság értékeit, kultúráját, mindennapjait. Itt jött létre – folytatta – a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, mely a programok szervezéséhez szükséges hátteret fogja biztosítani.

A megújuló kapcsolattartás, a Diaszpóra Tanács és a határon túli szervezetekkel való új kapcsolat jegyében elfogadták a nemzetpolitikai stratégia kereteit, mely dokumentum konszenzust élvez a résztvevők körében. Erre az alapdokumentumra fogják felépíteni a konkrét cselekvési terveket – jelentette ki Répás Zsuzsa, hozzátéve: a támogatáspolitika végső feladataként elfogadták a nemzeti jelentőségű intézmények megújítását is.

(kormany.hu)

Leave a Reply 324 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: