< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Előre eltervelt vérfürdő? )))Prepared an advance bloodbath?

| Mobile | RSS

Előre eltervelt vérfürdő? )))Prepared an advance bloodbath?

A hadsereget és a biztonságiakat teszik felelőssé a szerda esti egyiptomi futballtragédia miatt: Port Said városában a hazal csapat drukkerei a pályára áramlottak, s késekkel nekirontottak a kairói vendégcsapat játékosaira és drukkereire. Legalább 78-an meghaltak. A kairóiak a katonai vezetést vádolják, amely ellen tegnap tömegek tiltakoztak.

Több ezren tüntettek tegnap az egyiptomi fővárosban, Kairóban a katonai vezetés ellen. A megmozdulás résztvevői szerint a hadsereg vezetése a felelős a szerda esti vérfürdőért. A sok halott mellett ezerre tehető a sebesültek száma. Több mint 300 személyt továbbra is kórházban ápolnak. Tüntettek a vérfürdő helyszínén, Port Saidban is, állítva, hogy városuk ártatlan, s a volt rezsim által felbérelt személyek állhatnak a történtek mögött.

Manuel José, az Al-Ahly portugál trénere a SIC lisszaboni televíziónak elmondta: Sok súlyos sérült életéért a csapat orvosa küzdött, sokan már az öltözőben haltak meg. “Kizárólag a rendőrség a felelős. Sok rendfenntartó volt a stadionban, de váratlanul felszívódtak” – állította. Oscar Elizondo segédedző politikai indíttatású erőszakról számolt be. “Szörnyű gyűlölködést láttunk”. Mint mondta, a stadionban 3000 rendőr teljesített szolgálatot, de senkit sem vettek őrizetbe. A csapat tagjait katonai járművekben szállították el a stadionból. A hazai “szurkolók” a pályára tódultak, s hajszát indítottak a vendégjátékosok és szurkolóik ellen. Sokan miközben menekülni próbáltak, egymást taposták halálra. “Ennek semmi köze sincs a labdarúgáshoz. Ez háború, s az emberek a saját szemünk előtt haltak meg” – jelentette ki a vendégcsapat egyik játékosa. Helyszíni tudósítók arról számoltak be, hogy a főkaput egyszer csak kinyitották, – ekkor áramlottak be a botokkal és késekkel felfegyverkezett emberek -, ám rövidesen vissza is csukták, így senki sem menekülhetett el. Egyesek szerint a biztonságiak magatartása azt mutatja: a vérfürdőt előre kitervelték. “Késekkel, kövekkel, üvegekkel, füstbombákkal támadtak ránk. A kijárat felé menekültünk, de a külső kapukat lezárta a hadsereg” – nyilatkozták.

A tragédiával kapcsolatban több feltételezés van, minden esetben politikai hátteret sejtenek. Sokan állítják, hogy a katonai vezetésnek érdekében áll az erőszak szítása, ezáltal legitimizálná hatalmát. Vannak akik attól tartanak, hogy bár elindult az ország demokratizálódása, s az iszlamisták nagy győzelmével zárult alsóházi választásokat le is bonyolították, továbbra is kétséges a jövő. A másik elmélet szerint a hatalom célkeresztjében a kairói csapatok ultrái állnak, akiknek nagy szerepük volt a Mubarak- rezsim megbuktatásában. Az egyik parlamenti képviselő az Egyiptomi Labdarúgó Szövetséget tette felelőssé az eseményekért, melynek tagjai “baráti viszonyt ápoltak” a bukott rezsim fő tisztségviselőivel. Ganzúri miniszterelnök be is jelentette: őrizetbe vették a labdarúgó szövetség vezetőjét. A FIFA is jelentést kért az egyiptomi szövetségtől.

Az ország kvázi irányítója, Mohamed Husszein Tantawi, az egyiptomi hadsereg főparancsnoka közölte, kivizsgálják a tragédiát, megbüntetik a tetteseket. “Senki sem lesz képes arra, hogy destabilizálja Egyiptomot” – fogalmazott. Visszautasította a hadsereggel szembeni vádakat a közbiztonságért felelős katonai vezető, Ahmed Gamal, állítva, nagyon is jó biztonsági tervet dolgoztak ki a mérkőzés zavartalan lebonyolításának biztosítására, de “az erőszaknak nem lehetett útját állni”. A tragédiát követően leváltották a Port Said-i biztonsági erők vezetőjét, legalább ötven személyt tartóztattak le. A katonai vezetés három napos gyászt rendelt el.

A frissen megválasztott egyiptomi parlament is a tragédiával foglalkozott tegnapi ülésén. A választás győztese, a Muzulmán Testvériség “külföldről vezényelt akciót” emlegetett, igaz a párt is hibáztatta a rendőrséget. Mindez azonban nem csillapította a kedélyeket. A belügyminisztérium elé vonuló, a katonai vezetés távozását követelő kairói tüntetők ellen az esti órákban már könnygázt vetett be a rendőrség. Az összecsapásban többen megsérültek.

forrás:népszavaonline.hu

Prepared an advance bloodbath?

The military and security ones blamed the Egyptian football Wednesday night because of a tragedy in Port Said with peddle team fans poured onto the field and rushed to her with knives in Cairo visiting team and its players drukkereire. At least 78 people were killed. The kairóiak accused the military leadership, which protested against the masses yesterday.

Thousands protest yesterday in the Egyptian capital, Cairo, the military leadership. Participants in the rally that the army leadership is responsible for the Wednesday evening vérfürdőért. With so many dead in the next thousand wounded. More than 300 people remain hospitalized. Protesting the massacre site, also in Port Said, claiming that their city is innocent, and the regime was hired by the people may have been behind.

José Manuel, the Portuguese trainer Al-Ahly in Lisbon SIC television said a lot of serious damage to the team doctor fought for his life, many people have died in the dressing room. “Only the police responsible. Many police were in the stadium, but suddenly absorbed” – was produced. Assistant Coach Oscar Elizondo politically motivated violence reported. “We saw terrible hatred.” She said that 3,000 police officers serving in the stadium, but no one is arrested. The team members of the military vehicles transported out of the stadium. The home “fans” tódultak the track and hunt was launched against the visiting players and supporters. Many people tried to escape while, trampled each other to death. “This has nothing to do with football. This is war and people die before their eyes” – said one of the visiting team player. On-site correspondents have reported that the main door suddenly opened, – then poured into the men armed with sticks and knives – but soon she closed back, so no one could escape it. Some say that the behavior of security personnel show: the massacre plotted in advance. “Knives, stones, bottles, füstbombákkal attacked us. We fled toward the exits, but the gates are locked outside of the military” – said.

Several assumptions about the tragedy is always suspect political background. Many people claim that the military regime’s interest to incitement to violence, thus legitimize his power. There are some who fear that although the country’s democratization began and ended with the victory of the Islamists with the lower house elections, it is complicated, the future remains uncertain. The other theory is that the power of ultras are targeting the troops in Cairo, who was a key factor in the overthrow of the Mubarak regime. One of the MPs of the Egyptian Football Association was responsible for the event and its members’ patients’ friendly relations’ key officials of the fallen regime. Ganzúri Prime Minister has announced: the football federation leaders were arrested. FIFA has also asked for a report of the Egyptian association.

The country’s quasi-leader, Mohammed Hussein Tantawi, Commander in Chief of the Egyptian army said, investigated the tragedy, punish the perpetrators. “No one will be able to destabilize Egypt,” – said. He rejected the accusations against the army of the law enforcement military leader, Ahmed Gamal, set, very good security plan has been to ensure the smooth running of the match, but “the path of violence could not stand.” The tragedy was deposed after the Port Said, head of security forces, at least fifty persons were arrested. The military leadership has decreed three days of mourning.

The newly elected Egyptian parliament yesterday’s session dealt with the tragedy. The election winner, the Muslim Brotherhood “campaign orchestrated from abroad” mentioned, though the party also blamed the police. But that is not absorbed by the feathers. The Ministry of Interior before retiring, demanding the departure of the military against demonstrators in Cairo in the evening already deployed tear gas by police. The clash injured others.

Source: népszavaonline.hu

Leave a Reply 330 megnézve, 1 alkalommal mai nap |