< Böngészés > Főoldal / Nav, Riport / Blog article: Beszélgettem Dr.Török Árpád a NAV Dél-alföldi Regionális Bünögyi Igazgatóság vezetőjével a 2012-es évi feladatokróll

| Mobile | RSS

Beszélgettem Dr.Török Árpád a NAV Dél-alföldi Regionális Bünögyi Igazgatóság vezetőjével a 2012-es évi feladatokróll

2012. március 14. | 1 Hozzászólás | Nav, Riport


– A hatáskör és illetékességi területére tartozó nyomozások száma 9%-kal emelkedett. Ez a bázis évhez viszonyítva igen magas! Ezek a mutatók az elkövetések számának gyarapodását, vagy a nyomozók hatékonyságát jelentik?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága illetékességi területéhez tartozó elrendelt nyomozások számának mintegy 9 %-os növekedése valóban köszönhető annak, hogy a NAV adórevizorai, pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói folyamatosan együttműködnek, illetve összehangolják munkájukat. Erre utal az is, hogy az egyik legnagyobb növekedés adócsalás és az adóra elkövetett csalás bűncselekmények esetében jelentkezett.
Az előző évi adatokhoz viszonyítva a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmények száma nőtt jelentősen. Ennek oka, hogy 2011. január 01-jétől kizárólag a Nemzeti Adó-és Vámhivatal bűnügyi szolgálata nyomoz ezekben az ügyekben. Korábban a rendőrség is eljárhatott ilyen jogsértések esetén.

– Az elkövetési értékek emelkedése (13%) a szegénység növekedésével magyarázható, ami azt is jelenti, hogy a kárbiztosítás többszörösére növekedett!

Az elkövetési érték emelkedését némileg befolyásolhatják szociológiai tényezők, de egyértelmű párhuzamot vonni nem indokolt. Az emelkedés inkább azt mutatja, hogy a régió pénzügyi nyomozóinak sikerült több, igazán „nagy halat” kiiktatni, bűnszervezeteket lefülelni, akik több száz milliós vagy több milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek.
A kárbiztosítás értékének növekedése pedig abból adódik, hogy az elkövetőktől több olyan vagyont vontunk el, amelyhez bűnös tevékenységük által jutottak. Tehát a kárbiztosítás értékének növekedése és a kérdésében említett szegénység között kölcsönhatás nincs.

– Azt suttogják igen kiemelkedő munka folyik a Bűnügyi Igazgatóságon! A bűnszervezetek tevékenységét nagymértékben visszaszorították, s ezzel 2,168 milliárd Ft vagyont vontak el az elkövetőktől. Ha mondana erről egy pár szót az olvasóinknak?

Megkülönböztetett figyelemmel kezeljük a központi költségvetésnek kiemelt károkat okozó, bűnszervezetben elkövetett pénzügyi bűncselekmények megelőzését, felderítését és bizonyítását. Arra törekszünk, hogy minél nagyobb értékben vonjuk el az elkövetőktől a bűnös eredetű vagyonukat, és ezzel is enyhítsük a költségvetést ért kárt és segítsük a tisztességes adófizető vállalkozások működését.
A bűnszervezetek működéséhez szükséges vagyon elvonásával a további bűncselekmények elkövetését, a bűnszervezetek működését is megakadályozhatjuk. Így elősegíthetjük a piacon működő legális vállalkozások törvényes működését, nagyobb versenyképességét.
Tavaly a régióban hat bűnszervezetet számoltunk fel.. Ezek között volt kettő gabonakereskedő, egy gépjármű-értékesítő, egy élőállat-felvásárlással foglalkozó, egy olajkereskedő és egy számlagyár.

– A statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy nemcsak a számok sikeresek, hanem az állomány szakmai felkészültsége is! Hisz 2010-hez képest a felderítési mutatók 350%-os növekedést regisztrálhattak.
Ezt hogyan kell értelmeznünk olvasóknak?

A háromszoros javulást a fentiekben már többször említett kárbiztosítás tekintetében értük el. Mint említettem, ez azt jelenti, hogy a költségvetést ért kár enyhítésére és a bűnszervezetek további működésének megakadályozására az elkövetőktől történő lefoglalással, és ez alapján a bíróság által elrendelt zár alá vétellel 2,168 milliárd forintot biztosítottunk az államkasszának.

– A működési költségekre az állam 8.4 milliárd forintot biztosított, addig a büdzsé bevétele 18,3 milliárd forint volt. Ergo, azt is mondhatjuk: – „jó befektetés a pénzügyi bűncselekmények felderítésére áldozni”. Ismertetné e tézist bővebben?

A NAV pénzügyi nyomozóinak munkája közvetlenül nem az adók beszedésére irányul, hanem a hatáskörünkbe tartozó bűncselekmények felderítésére, nyomozására. Célunk a bűnmegelőzés, tehát, hogy ne csak fussunk a pénz után, hanem mielőbb iktassuk ki az adócsalókat, és akadályozzuk meg, hogy még több pénzt kijátszanak a közös kasszából. Fontos, hogy a tisztességesen adózó, törvényeket betartó adózók jelenjenek meg követendő példaként.
A hatáskörünkbe tartozó bűncselekmények elkövetői nem csak a magyar államot, hanem a tisztességes piaci versenytársakat is jelentősen megkárosítják az adóelkerülési magatartásukkal.
A bűncselekmények megelőzése, felderítése és feltárása során tett intézkedéseink mellett az államot ért kár legnagyobb mértékű enyhítését tartjuk szem előtt. A NAV Bűnügyi Főigazgatósága országos szinten 18,3 milliárd forint összegű bűnös vagyont vont el az elkövetőktől.

– A Dél-alföldi régióban mik a leggyakoribb bűncselekmények?

Régiónkban tavaly a leggyakoribb bűncselekmény a számvitel rendjének megsértése volt. 2012. január 01-jétől egyes tényállások már nem minősülnek bűncselekménynek, ezáltal hatóságunknál több szakmai energia szabadult fel, amit más, a hatáskörünkbe tartozó bűncselekmények felderítésére, vizsgálatára tudunk fordítani.
2011-ben nagy elkövetési értékkel, gyakori bűncselekményként régiónkban az adócsalás és a csempészet volt jellemző.

– Ismertetné a 2012 évben a kiemelt feladatokat? pl.,.

2012-ben alapvető cél az állami adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő, szervezetten elkövetett pénzügyi bűncselekmények felderítési eredményeinek további javítása. Figyelni és követni kell az újonnan felbukkanó jelenségeket, a legfertőzöttebb gazdasági ágazatok bűnös tényezőit.
Cél továbbra is a vagyonbiztosítás és a vagyonvisszaszerzés, illetve a kárbiztosítás arányának növelése.
A rendelkezésünkre álló erőket és eszközöket minél célszerűbben és hatékonyabban alkalmazzuk, a NAV másik két szakmai területével való együttműködésben rejlő lehetőségek igyekszünk teljes körűen kihasználni.

– Milyen segítséget kap a Bűnügyi Igazgatóság a rendelkezésre álló erők s eszközök minél hatékonyabb használatához. A NAV másik két kiváló szakmai területével felmerült az együttműködés lehetősége. Milyen szinten tudnák használni e remek alkalmat az igazgatóságnál?

Úgy gondolom, hogy a szervezeti változásokkal egy hatáskörében csak kis mértékben megváltozott, ugyanakkor szellemében és lehetőségeiben nagymértékben megújult testületben
dolgozhatunk 2011. január 01 óta.
Értem ezalatt elsődlegesen azt, hogy az adó, vám, jövedéki és bűnügyi szakterület szakmai tapasztalata, adatvagyona, ezekre építve a munkafolyamatok összehangolásának lehetősége, a kommunikáció egyszerűbbé válása nagy lehetőségeket
hordoz a hatékonyabb, eredményesebb feladatellátáshoz.

– Külső szervek segítségét is – rendőrség- igénybe veszik a nyomozóik?

Amennyiben a folyamatban lévő nyomozásaink során társszervekkel, külső szervekkel együttműködve a nyomozás lefolytatása eredményesebb lehet, úgy mindenképpen sor kerül az együttműködésre.

-oil-

Leave a Reply 3755 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: ,