< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Óriási sikert ért el az államfő: Erre sem sűrűn volt még példa Joachim Gauck Németország új államfője

| Mobile | RSS

Óriási sikert ért el az államfő: Erre sem sűrűn volt még példa Joachim Gauck Németország új államfője

Óriási sikert ért el az államfő: Erre sem sűrűn volt még példa
Joachim Gauck Németország új államfője

Az evangélikus lelkész már az első fordulóban megszerezte a megválasztáshoz szükséges többséget.
hirdetés

„Micsoda szép vasárnap ez a mai”, kezdte beszédét az államfővé választott Joachim Gauck, aki már az első mondatában felidézte, hogy tizenkét évvel ezelőtt, 1990. március 18-án zajlott le az első szabad választás az akkor még önálló, de már valóban demokratikus NDK-ban. Gauck egyértelműen diktatúrának nevezte a kommunista államot, a keletnémet országot – és ismét megerősítette, hogy élete legfontosabb témája a szabadság. Sokaktól – főleg a kommunistáktól – meg is kapta ezért már megelőzően a neoliberális jelzőt, mert Gauck a szabadságot, az egyéniséget, az egyéni felelősségvállalást hangsúlyozza mindig.

Gauck a keletnémet diktatúrából nem csak szabadságszeretet hozott, de nemzeti büszkeséget, ugyanis az NDK léte nem csak a szabadság, de a nemzeti egység hiányát is jelképezte. Gaucknak nemzeti kiállását is többször felrótták bírálói. Kritizálták, mert tagadta, hogy a holokauszt egyedi, a történelemből kilógó esemény lenne, és szekuláris valláspótléknak nevezte a holokauszt mai kezelését. Szintén rámordultak a baloldali körök, amikor 2010-ben „bátor tettnek” nevezte Thilo Sarrazin könyvét, amelyben a szocdem bankár demográfiai válságtól, Németország „elhalásától” óvja a társadalmat.

Joachim Gauck az első államfői beszédében is arról beszélt, hogy „ez a mi országunk”, és mindent meg kell tenni azért, hogy „gyerekeink is azt mondhassák, ez a mi országunk”.

Amint Gauck szavai, úgy egész személyisége is sokszor kényelmetlen – mert Gauck valóban túl egyéni, túl szabados a jobban irányítható pártkatonákat kedvelő német politikusok számára. Nem véletlen, hogy Angela Merkel – miután a volt államfő, Christian Wulff visszalépett az államfői posztról – az utolsó percekig ellenezte, hogy a jobboldali kormánykoalíció Joachim Gauckot jelölje, aki már 2010-ben – akkor még csak a zöldek és a szocdemek jelöltjeként – indult az államfői posztért. Végül azonban a polgári liberálisok ultimátum elé állították a kancellár-asszonyt, aki engedett, és így Joachim Gauck öt parlamenti párt – a CDU/CSU, a szocdemek, a liberálisok és a zöldek – közös jelöltje lett.

Ellenjelölt csak kettő akadt: a kommunisták Beate Klarsfeld, idős, Párizsban élő antifasiszta aktivistát indították – ő volt az a fiatal lány, aki 1968-ban pofon ütötte Kurt Georg Kiesinger, akkori kancellárt, annak náci múltja miatt -; az elnökválasztó Bundesversammlungban három fővel jelenlévő neonáci NPD pedig Olaf Rose, szélsőjobboldali történészt indította.

Nem lehetett kérdés, hogy Gauck már az első fordulóban nyer. Izgalmat legfeljebb az okozhatott, hogy mennyien állnak tényleg mellé, lesznek-e átszavazások. Végül kiderült: 991 szavazatot kapott Gauck, ami az eddigi államfőválasztások közül az egyik legmagasabb eredmény. Beate Klarsfeld kommunista jelölt a Baloldali Párt 123 képviselőjén kívül csak három plusz-szavazatot kapott, a neonáci történész, Olaf Rose pedig három szavazatot szerzett. Mindazonáltal több mint száz képviselő nem szavazott: vélhetően főleg a zöldek körül kerülhettek ki ők, akik bizonyos kérdésekben – főleg a holokauszt egyediségét tagadó nyilatkozatáért – bírálták korábban már Gauckot. Igaz, a bajor keresztény-szociálisoknak is volt kifogásuk Gauck-kal szemben, őket főleg az zavarja, hogy bár az evangélikus lelkész ma is házas ember, valójában évek óta vadházasságban él a barátnőjével. Nincsenek hírek arról, hogy Gauck válna, és barátnőjét feleségül venné, így először fordulhat elő, hogy egy német államfői First Lady nem a feleség, hanem a barátnő lehet. Az elnökválasztó ceremóniára az 52 éves barátnő – aki a Nürnberger Zeitung újságírója amúgy – kísérte el a nála húsz évvel idősebb Gauckot. Gesine Gauck, a feleség nem lát ebben kifogásolnivalót: „a viszonyok rendezettek, csak kicsit másképp”, kommentálta magánéletüket.
Angela Merkel kancellár és Gauck elődje, Christian Wulff

Joachim Gauck 1940-ben született Rostockban, mindkét szülője a náci párt tagja volt. Először egyéves brit fogságba került az édesapja, majd 1951-ben egy kék Opelből kiszálló, oroszul beszélő két férfi hurcolta el nyomtalanul az apát, akit először egy orosz katonai bíróság koholt vádak alapján 25 év szibériai fogságra ítélt. Csak Sztálin halála után enyhült a helyzet, és 1955-ben térhetett vissza a lelkileg és testileg is megnyomorított férfi a családjához, Rostockba.

Gauckban nem merült fel a menekülés gondolata, ahogy egy helyütt mondta: „a Nyugatot mint egy szeretőt szerettem, de a hazámat komolyan imádtam”, utalva szűkebb pátriájára, Mecklenburg-Előpomerániára. Az NDK-ban evangélikus teológiát tanult. Saját bevallása szerint elsősorban nem azért, hogy lelkész legyen, hanem hogy filozófiai érvekkel legyen felvértezve a marxizmus-leninizmussal szemben. 1967-től azonban lelkészként dolgozott, ahol prédikációi miatt hamar feltűnt az állambiztonságnak, amely megfigyelte őt. Gyerekei apjuk ellenzékisége miatt nem mehettek egyetemre – csak azután szerezhettek diplomát, hogy az NSZK-ba távoztak. Az üres, gyerekei nélküli karácsonyokra még most is csak könnyezve tud visszaemlékezni a német államfő.

Fia, aki ma Hamburgban főorvos, kemény, határozott, bezárkózó, nehezen megközelíthető embernek írja le apját, akinél a legnagyobb érzelmi kitörés legfeljebb abban állt, ha „rátette a vállunkra a kezét”. Gauck azonban a kettőezres években erős depresszióval küzdött, pszichológusokra szorult – és azóta nyíltabbá vált, és érzelmeinek is szabad utat enged. Nem ritka, hogy egy-egy felolvasói estjén Gauck elsírja magát, ha egykori, NDK-beli életéről kell beszélnie.

1989-ben részt vett a demokratikus átalakulásokban, a keletnémet zöld-polgárjogi párt, a Szövetség ’90 tagja és politikusa lett. (A párt később egyesült a nyugatnémet Zöldekkel.) 1990-ben őt választották meg a Stasi-aktákat kezelő, feldolgozó intézet élére, amely olyannyira összefonódott a nevével, hogy azt csak „Gauck Hivatalként” szokás még ma is, Gauck visszavonulása ellenére is, nevezni. Az 1992-ben elfogadott „Stasi-törvény” alapján minden polgár számára szabadon megtekinthetőek lettek az ügynökakták, a neveket nem takarták ki, hanem nyilvánosságra hozták. Csak egyes személyiségi jogokat érintő tényeket takarnak ki a jelentésekből. Azaz például a szexuális életre vonatkozó vagy a jelentésekben esetleg szintén megemlített, más megfigyelt személyekre, családtagjaikra vonatkozó egyéb személyes, intim adatok számítanak ma is titkosnak. Az ügynökök nevei azonban nem.

Joachim Gauck mandátuma 2000-ben járt le a hivatal élén. Saját bevallása szerint várta, hogy a politika megkeresi, új feladatokat ajánl fel neki – de nem így történt. Ezért is lett ekkoriban depressziós. 2010-ben a szocdemek és a zöldek kérték fel őt, hogy legyen államfő-jelöltjük. A keresztény és liberális kormánypártoknak volt közös jelöltjük, a pártkatona Christian Wulff, így Gauck csak abban bízhatott volna, hogy esetleg a jobboldalról is lesznek átszavazók. Akadtak, de nem elegen. Wulff idei visszalépése után a CDU/CSU először ismét egy pártkatonát jelölt volna szívesebben, de a liberálisok ragaszkodtak Gauckhoz, aki egy széles koalíció jelöltjeként szerezte meg már az első fordulóban a szükséges többséget.

Két éve nem így volt. Akkor Wulffnak – az átszavazások miatt – csak a harmadik nekifutásra sikerült többséghez jutnia. Nem véletlenül jegyezte meg humorosan Norbert Lammert, a Bundestag kereszténydemokrata elnöke, hogy idén az állófogadás szendvicsei bizonyosan frissebbek maradta

forrás:heti válasz.hu

Leave a Reply 328 megnézve, 1 alkalommal mai nap |