< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Ha eljön a napod, úgyis meghalsz

| Mobile | RSS

Ha eljön a napod, úgyis meghalsz

Újságírónak lenni Szomáliában majdnem olyan, mint ha az ember önkéntesen börtönbe vonulna, mondja egyikük. Mindennaposak az iszlamisták támadásai, de a rendőrök részéről is érik atrocitások őket a világ egyik legveszélyesebb országában. 2007 óta több mint 180 újságíró menekült külföldre a fenyegetések és támadások miatt.

Főleg a kalózok miatt szokás emlegetni Szomáliát, pedig az újságíróinak élete nem kevésbé veszélyes ebben a kelet-afrikai országban. K’Naan, a mogadishui származású rapper – aki egyébként borzalmasan fülbemászó fociindulójával lépett át a popsztárságba – nem véletlenül énekli, hogy „a világ legveszélyesebb városa ez/esélyes, hogy születésedkor lelőnek”.

Újságírók igazságszolgáltatást, közrendet és a támadások megfékezését követelik egy kollégájuk temetésén 2011. decemberében

Az elmúlt négy hónapban négy újságírót öltek meg Szomáliában, ennek ellenére van, aki nemrég tért vissza az önkéntes száműzetésből, bár tisztában van vele, hogy ujjat húz a sorssal. Ráadásul nagyon-nagyon kevés pénzért.
Veszélyes iszlamisták

Sorolhatnánk azoknak az újságíróknak a listáját, akiket ismeretlen vagy kormánypárti
fegyveresek, esetleg az ország déli részét uraló radikális iszlamista szervezet, az al-Shabaab lőtt agyon. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet szerint 2007 óta legalább 25 újságírót öltek meg az Afrika szarván elhelyezkedő Szomáliában. A többséget szürkületkor, otthona környékén érte a támadás.

A legutóbbi áldozatot, a huszonnégy éves Ali Ahmed Abdit március negyedikén gyilkolták meg
északon, az egyoldalúan függetlenedett Puntföldön. Másnap az al-Kaida terrorszervezettel nyilvánosan közösséget vállaló al-Shabaab közölte, hogy ők lőtték fejbe az újságírót, aki szerintük a puntföldi kormánynak kémkedett.

Nem ritkák a hasonló esetek az országban, amely több mint két évtizede létezik központi, működő
kormány nélkül, és – nagyon leegyszerűsítve – a területét az al-Shabaab, az átmeneti kormány, a
különféle hadurak és a kalózok osztották fel maguk között. A Riporterek Határok Nélkül újságíró
szervezet szerint Szomália a világ tíz, újságírók számára legveszélyesebb országa közé tartozik.
A rendőrökben sem lehet megbízni

„Ahhoz, hogy az ember elkerülje az életveszélyt, nem marad más választása, mint hogy elmenekül” – mondta az Indexnek Abdalle Múmin az átmeneti kormány által felügyelt fővárosból, Mogadishuból. A Radio Risalaa-nak dolgozó újságíró főként társadalmi és emberi jogi kérdésekről tudósít. Szerinte az a fő gond az, hogy a rendőrség és az állambiztonsági szervek nem elég hatékonyak, így tőlük nem lehet védelmet várni.

Olyan is előfordul, mondta, hogy a rendőrség elfog valakit, aztán kenőpénz fejében szabadon engedi. Állítólag vesztegetés történt annak a nyomozásnak során is, amelyet Abdiszalám Sejk Hasszán, a Horn Cable TV munkatársa tavalyi gyilkossága miatt indítottak. Az újságírót múlt decemberben Mogadishuban lőtte fejbe egy a kormányhadsereg egyenruháját viselő fegyveres.

A nyomozást tovább hátráltatja, hogy az emberek félnek a retorzióktól, és nem bíznak a szomáliai igazságszolgáltatásban. Abdirahman Omar Oszmán kormányszóvivő elmondta, hogy a szomáliaiak nem szívesen osztanak meg információkat, ha tudnak egyáltalán bármit is, mert meg vannak félemlítve. Ennek ellenére állítása szerint a kormány dolgozik az ügyek kivizsgálásán.

A Szomáliai Újságírók Nemzeti Szakszervezetének (NUSOJ) vezetője, Mohamed Ibrahim viszont arról beszélt, hogy az újságírók elleni telefonos fenyegetések, támadások mellett a rendőrség által elkövetett atrocitások is gyakoriak. Elmondta, hogy nemrégiben három újságírót súlyosan bántalmaztak rendőri őrizetben Szomália észak-nyugati részén. Az egyiküket addig verték, míg vért nem hányt, és végül Etiópiába kellett szállítani kórházi kezelésre.

A puntföldi tudósítók helyzete sem könnyebb, mondta Ibrahim: ha a fél-autonóm területet támadó al-Shabaabról írnak kritikusan, akkor a halállal játszanak, ha viszont a helyi kormány lépéseit kérdőjelezik meg, akkor a börtönt reszkírozzák.
Önként vállalt takarodó

Mivel az igazságszolgáltatásra kevéssé számíthatnak, az újságírók – főként a politikailag érzékenyebb témákról tudósítók – egyrészt öncenzúrára kényszerülnek, másrészt olyan apró trükköket alkalmaznak, amelyek tulajdonképpen a józan ész által diktált alapszabályok. Igyekezve elkerülni, hogy egyszer csak egy vértócsa közepén találják meg: Múmin például soha nem kezdi a munkát reggel 8 előtt, és jóval sötétedés előtt befejezi. „Közöltem a főnökömmel, hogy délután négy után nem dolgozom” – mondta. Mivel taxira és fegyveres kísérőkre nincs pénze, odafigyel arra, hogy ne kelljen riporthelyszínekre futkároznia sötétben, és amikor már alig van ember az utcán.

Az ország bizonyos részei különösen veszélyesek, így például az al-Shabaab fennhatósága alá tartozó déli tartomány, de Mogadishuban, a fővárosban sem lehet az ember biztonságban. Múmin például nem mutatkozik szívesen a belvárosban, és azt is legfeljebb a feleségének árulja el, ha hazaindul a munkából. Van olyan rádióadó is a szomáliai fővárosban, amelynek a munkatársai szinte a munkahelyük foglyai: a kormány által védett területen álló Radio Mogadishu munkatársai szó szerint a stúdió területén esznek, alszanak és élik az életüket, ugyanis az al-Shabaab a kormány szócsövének tekinti az adót.

Az óvatossághoz hozzátartozik az is, hogy az ember ki előtt fedi fel a kilétét. Múmin szerint okos dolog ellenőrizni az ismeretlen emberek hátterét, mielőtt elárulja nekik a nevét, és hogy újságíróként dolgozik. Egy másik taktika, amit gyakran alkalmaznak az újságírók, a több telefonszám cserélgetése, főleg ha már találkoztak telefonos fenyegetéssel. Farah Blue, egy kenyai emigrációban élő újságíró például azt is elmondta, hogy ha ismeretlen számról hívják őket, szomáli barátai inkább fel sem veszik a telefont.

Blue hozzátette, hogy 2007 óta több mint 180 újságíró menekült külföldre a fenyegetések és támadások miatt. A harmaduk Kenyába ment, de sokan találtak menedéket Ugandában, az Egyesült Királyságban és Hollandiában is. Ahmed Omar Hasi rádióriporter ellen háromszor kíséreltek meg merényletet 2009-ben. Utoljára akkor, amikor golyó által okozott sérülésekkel lábadozott egy kórházban, és fegyveresek az ablakon keresztül rálőttek. Ezután egy újságírók védelmével foglalkozó szervezet segítségével az ugandai Kampalába menekült.
Fegyverem a tollam és a notebookom

Viszont van az emigrált újságírók között olyan is, aki a veszély ellenére visszamegy Szomáliába, mint Mohamed Odowa, aki egy éve tért vissza Ugandából. Odowa 2009-ben menekült el Szomáliából, miután többször megfenyegették telefonon és emailben is. Azt üzenték neki, hogy ha nem távozik 24 órán belül, akkor megölik, amiért tudósít eseményekről.

Mindez azután történt, hogy kb. 15 kollégájával beszüntették a munkát, így tiltakozva a média
helyzete ellen, valamint emlékeztetve arra, hogy két év alatt számos társukat elvesztették. Odowa hozzátette, hogy a körülmények nem változtak sokat azóta, és újságírónak lenni Szomáliában ma is majdnem olyan, mint ha az ember önkéntesen börtönbe vonulna.

Ennek ellenére visszatért. „Nem tudtam megszokni, hogy hobóként éljek, vagy hogy száműzetésben legyek munka nélkül. Valami hiányzott, mikor több mint egy évig Ugandában éltem, ez pedig a hivatásom volt” – mondta. Megbékélt a veszéllyel. „A haláltól való félelmem elmúlt, mert rájöttem, hogy mindenki meghal, amikor eljön az ideje”.

Odowa jelenleg a Dpa német hírügynökségnek, egy szomáliai internetes lapnak és egy rádiónak dolgozik, a nyugati újságírókkal ellentétben kíséret nélkül sétál Mogadishuban, és nem tudja, hogy melyik irányból érkezik majd az ellensége. „A notebookomra és a ceruzámra támaszkodom, ezek az igazi fegyverek, amikkel rendelkezem.” Hozzátette, el kell fogadnia, hogy az egyik nap meghal, és ez ellen nincs mit tenni. Csak abban reménykedik, hogy a kollégái gyilkosait egyszer majd kérdőre vonják.
Nem a pénz a lényeg

Hogy tudatosítsa az újságírókban, mire vállalkoznak, a szomáli újságírók szakszervezete azt tervezi, hogy társadalmi hirdetést játszik be majd a rádiós és tévés hírblokkok előtt. A tervezett szlogen: „Egy sztori sem ér annyit, mint egy élet”.

Különösen úgy nem, hogy az újságírás az országban az egyik leginkább alulfizetett szakma. Több forrásunk elmondta, hogy mindössze kb. 50-100 dollárt (11-22 ezer forint) keresnek havonta újságírásból, közben viszont el kell tartaniuk egy öt-hattagú családot, amelynek kiadásai akár 400 dollárra (88 ezer forint) is rúghatnak. Kiegészítésként beállnak tanítani, részmunkát vállalnak valahol, emellett sokan a diaszpórában élő szomáliak által hazaküldött apanázsból egészítik ki a keresetüket. Azok, akik nemzetközi hírügynökségeknek és lapoknak is dolgoznak, az átlagnál jóval többet kapnak, akár 600 dollárt (132 ezer forint) is kereshetnek.

Szomáliában 1991, Mohamed Siad Barre katonai diktatúrájának bukása óta, nincs központi kormány, és a fegyveres támadások és öngyilkos merényletek szinte mindennaposak. A Riporterek
Határok Nélkül tavalyi jelentése szerint a 7,5 milliós lakosú ország a 164. helyen áll a 179 országot felsoroló sajtószabadság-listán. Ugyanezen a listán Magyarország a negyvenedik.

forrás:index:hu

Leave a Reply 308 megnézve, 1 alkalommal mai nap |