< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Állami irányítású kapuőrség

| Mobile | RSS

Állami irányítású kapuőrség

2012. március 29. | 1 Hozzászólás | Életképek/bulvár

Nem hagyja a régiben a járóbeteg-szakellátást sem az egészségügy szerkezetének átalakítása. Az újjászervezésnek is nevezhető folyamat révén a szakrendelők a jövőben már megváltozott struktúrában és állami irányítással működnének. Az elképzelésről megoszlanak a vélemények.

A szakrendelők átvételével több gond is felmerül, például még nyoma sincs az ehhez szükséges jogszabálynak

Hosszú évek óta bíbelődik az egészségügyi kormányzat a járóbeteg-szakellátással, mondván, azt mindenképpen meg kell erősíteni. Az indok, hogy a gyógyítás oroszlánrészét a lakóhelyhez minél közelebb kell biztosítani, igen tiszteletreméltó. A szakrendelők ugyanis „betegközeliek”, a háziorvosi ellátás után amolyan második kapuőrként működnek abban, hogy a bajt a beteg „járóképes” állapotában gyógyíthassák meg, nem kis tehertől megkímélve őt lelki, a társadalmat pedig anyagi értelemben. Nem szólva arról, hogy ezekben az intézményekben viszonylag egészséges arány tartható az ellátás eredményessége, valamint annak költségei között.

Most pedig, amikor az egészségügyi rendszer átalakításának soha nem látott mértéke új tempót diktál, sarkalatos kérdéssé vált a szakrendelők jövője.

Az átalakítás egyik állomásaként a megyei és fővárosi kórházak – a hozzájuk csatolt szakrendelőkkel együtt – már központi irányítás alá kerültek, és jelenleg a városi intézmények „államosítása” van napirenden. Több tucat szakrendelő azonban önállóan működik, egy részük – az újonnan létrehozott kistérségi központok – még az előző kormány döntése alapján épültek fel, vagy fejlődtek a jelenlegi szintre. Ezeket a tervek szerint a jövő évben központosítanák, de a kérdésnek korántsem egységes a megítélése a szakemberek körében. A szakrendelőket képviselő Medicina 2000 szakmai szervezet elnöke például attól tart, hogy a még önkormányzati kézben lévő intézmények fenntartási költségéből hiányzik majd az az összeg, amelyet a helyi közösség tesz hozzá az Országos Egészségügyi Pénztártól (OEP) érkező éves büdzséhez. Pásztélyi Zsolt szerint ez a tagjaik között végzett felmérés alapján az elmúlt három esztendőben átlagosan az intézmények költségvetésének nyolc-tizenkét százalékát, vagyis jelentős arányt tett ki egy-egy szakrendelőnél.

Ráadásul – állapítja meg Pásztélyi – az önálló szakrendelők esetében nem igazán érvényes a centralizálás legfőbb indoka, a beszerzéseken való jelentősebb megtakarítás lehetősége, itt ugyanis nincsenek olyan komoly értékű eszközvásárlások, mint a kórházaknál. „Messzebb” vannak a működtetést majdan biztosító Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettől (GYEMSZI) is, és igen különböző a szakmai összetételük. Igazgatásuk központosítása a helyi igényekhez való jobb alkalmazkodásuk, rugalmasságuk elvesztésével járna.

Más vélemény szerint azonban éppen a széttagoltság, valamint a fejlesztési pénzek ésszerűbb felhasználása indokolja a szakrendelők irányításának központosítását, vagyis átvételét az önkormányzatoktól. Az egészségügyi kabinet tanácsadója az átalakítással kapcsolatban a szakrendelők hálózatba szervezésének szükségességére hívta fel a figyelmet. Gaál Péter szerint ennek lényege, hogy a network szorosan együttműködne az alapellátással – a háziorvosi szolgálatokkal –, így egyfajta szakmai kontroll mellett segítséget is nyújthatna nekik a gyógyításban.

Térségenként tehát olyan „multi­potens” egység jönne létre az alap-, illetve szakellátókból, amely a legtöbb esetben hatékony és széles körű megoldást jelenthetne az optimálisnak tartott ötvenezres-százezres lélekszámra. A szakrendelőknek nagy gazdasági autonómiát kell biztosítani, miközben fejlesztésüket összehangolják, ellátási potenciáljukat egységesítik. A tulajdonosi szerkezet egyébként Gaál szerint nem a legfőbb kérdés, több modell is szóba kerülhetne, aminek egyik magyarázata, hogy az önkormányzatok többségének kiapadtak a forrásai.

A szakrendelők átvételével kapcsolatban azonban több gond is fölmerül. Az egyik, hogy még nyoma sincs az ehhez szükséges jogszabálynak – bár ez viszonylag könnyen orvosolható. Ennél viszont keményebb dió, hogy több helyütt már közös épületben, egységben működik a háziorvosi szolgálat és a járóbeteg-szakellátás. Ha az állam magához vonja a szakrendelőket, akkor előbb le kell választania róluk a háziorvosi tevékenységet, azt ugyanis az önkormányzatnak kötelessége biztosítani. Csak ezek után és megfelelő szabályozással hozhatja létre –, ha akarja – a Gaál Péter által multipotensnek nevezett térségi egységeket.
Magányos, fáradt doktorok

A GfK Hungária háziorvosi praxisok körében végzett felmérése szerint az orvosok munkájukban magányosnak érzik magukat, bevallásuk szerint úgy, „mintha mély vízben lennének”. Emellett a legtöbbjük számára alig van kapaszkodó a munkavégzésben, fenyegetésként élik meg a sokféle előírást, hatósági megfelelést és ellenőrzést. A rájuk háruló rengeteg adminisztráció mellett nagyon kevés idejük jut a betegekre, és sokszor érzik úgy, munkájukat valódi eszközök nélkül végzik. Az elvárásokat túlzónak érzik, hiszen egyszerre kell orvosként és menedzserként helytállniuk. Erre a helyzetre szolgálhat megoldásként a praxisközösségek működtetése, amely a feladatok és a tapasztalatok megosztására alapulva emelheti az alapellátás színvonalát. Hazai és nemzetközi felmérések szerint az orvosok – különösen a nők – korábban válnak súlyos beteggé, mint hasonló végzettségű és jövedelmű társaik. Sokuk korán kiég, a lelki betegségek és az ezekből fakadó halálozás aránya is magasabb a körükben. (NE)

forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 380 megnézve, 1 alkalommal mai nap |