< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Életre hívja a kormány az agrárbankot

| Mobile | RSS

Életre hívja a kormány az agrárbankot

2012. április 12. | hozzászólás | Közélet

Hamarosan megalakulhat az agrárbank Magyarországon, erről határozott tegnapi ülésén a kormány – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
„A kormány döntésének értelmében a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium április 30-ig a kabinet elé terjeszti a koncepciót, amely alapján létrejöhet az úgynevezett zöldbank. Az agrárpénzintézet feladata a mezőgazdasági, erdészeti, természet- és környezetvédelmi célú beruházások forráshoz juttatása, az ágazat cégeinek finanszírozása” – mondta Fazekas Sándor a távirati irodának.

A tárcavezető jelezte, a bank konkrét alapítói köréről és a pénzintézet alaptőkéjéről még nem hoztak döntést, ezekről a koncepció kidolgozását követően határoznak. Azt ugyanakkor elmondta, hogy az agrárbank kerete több tízmilliárd forintra rúg majd. „A pénzintézet kiemelt figyelmet fordít majd a családi gazdaságok és a fiatal gazdák támogatására. A minisztériumnak már kész elképzelései vannak ezzel kapcsolatban. Már korábban körvonalazódtak azok a szükséges támogatások, kedvezményes hitelkonstrukciós formák, amelyekre óriási szükség van. Az agrárbank közvetlenebb kapcsolatban lesz az ágazattal, mint a más területeken is működő pénzintézetek” – jelentette ki Fazekas Sándor.
forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 231 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: