< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Újabb szocialista feljelentés Magyarország ellen

| Mobile | RSS

Újabb szocialista feljelentés Magyarország ellen

Az MSZP európai parlamenti delegációja ismételten, ezúttal az egyházügyi törvény kapcsán megvádolta Magyarországot az Európai Bizottságnál – állapította meg csütörtöki közleményében az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselőcsoportja.

A néppártiak arra reagáltak, hogy EP-épviselők egy csoportja – köztük az MSZP EP-delegációjának három tagja – írásbeli kérdésben jelezte Viviane Reding EU-biztosnak, hogy a közelmúltban lépett hatályba a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény, és ez szerintük “figyelmen kívül hagyja a 2000/78/EK irányelvben előírt fontos, törvényes és igazolt alkalmazási feltételek kritériumát”, valamint a kivételek körét kiterjeszti a valláson és meggyőződésen kívüli területekre is, ami szerintük ellentétes az irányelvvel.

A magyar néppárti képviselők emlékeztették az MSZP-s képviselőket arra, hogy a Velencei Bizottság – az Európa Tanács égisze alatt működő független alkotmányjogi szakértői testület – részletesen tanulmányozta az új magyar egyházügyi törvényt, a szocialisták által diszkriminatívnak nyilvánított rendelkezés ellen azonban nem emelt kifogást.

“Bár e ténnyel az MSZP EP-képviselői nyilván tisztában vannak, ez nem gátolta meg őket abban, hogy ismételten feljelentsék Magyarországot az Európai Bizottságnál” – olvasható a néppárti nyilatkozatban. Eszerint a szocialista képviselők azt sérelmezik, hogy az egyházaknak módjuk van – az általuk vezetett intézmények jellegének megfelelően – keresztény világnézetű emberek alkalmazására.

“Ez az akció jól beilleszthető a szocialisták korábbi politikai indíttatású támadásainak és vádaskodásainak sorozatába. Mint emlékezetes, a szocialista képviselők korábban az Európai Parlamentben terjesztett körlevelekben a Himnusz első sorának Alaptörvénybe emelését a dokumentum kirekesztő jellegének megnyilvánulásaként, a nem keresztény világnézetű polgárok ellen intézett súlyos támadásként mutatták be” – írták a magyar néppárti EP-képviselők.

Surján László, az Európai Parlament egyházügyi kapcsolatokért felelős alelnöke az eset kapcsán sajnálatosnak nevezte, hogy “a szocialisták ahelyett, hogy Magyarország valós problémáival foglalkoznának, egyházellenes hangulatot szítanak, az Európai Bizottságot pedig ismételten a kormány ellen próbálják hergelni”.

A magyar törvényt kifogásoló említett beadványt – Tabajdi Csaba, Göncz Kinga és Gurmai Zita magyar szocialista EP-képviselőn kívül – aláírta még Michael Cashman brit szocialista, Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti, Sophia in ‘t Veld holland liberális, Raül Romeva i Rueda katalóniai zöldpárti, Sarah Ludford brit liberális, valamint Sirpa Pietikainen finn néppárti EP-képviselő is.

Az Európai Bizottság felveszi a kapcsolatot a magyar hatóságokkal azt tudakolva, hogy az egyházügyi törvény összhangban van-e a témába vágó európai uniós irányelvvel – jelentette be Viviane Reding igazságügyi biztos az EP-képviselőknek adott válaszában.

Ezzel kapcsolatban a magyar néppárti képviselőcsoport nyilatkozata leszögezte: az Európai Bizottság lépése az ügyben automatizmus. A testület hivatalból köteles minden jogszabály uniós joggal való összhangjáról tájékozódni és nyilatkozni, amennyiben azt EP-képviselők kérik.

“Sajnálatos, és csak a hazai közvélemény megtévesztésére szolgál, hogy a szocialisták az Európai Bizottságnak ezt a technikai lépését Magyarország újabb megbélyegzésének tüntetik fel” – áll a magyar néppárti állásfoglalásban.

forrás:igoogle.hu

Leave a Reply 265 megnézve, 1 alkalommal mai nap |