< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Nem várja meg, míg sárga csillagot tesznek rá

| Mobile | RSS

Nem várja meg, míg sárga csillagot tesznek rá

Budapest – A Horthy-szobrot Kerekiben vörös festékkel leöntő ügyvéd, Dániel Péter az eset óta több fenyegetést kapott. A Jobbik feljelentette, a Gój Motorosok súlyos, a bírósági végzésnél gyorsabb “ügyintézést” helyeztek kilátásba. Az interneten is többen üzenték neki, hogy megölik, vagy nyomorékká verik.

A budapesti ügyvéd azt nyilatkozta, hogy azért haragszik a dédapjára, mert hagyta hogy az akkori Vona Gáborok a Dunába lőjék. Ő nem hajlandó megvárni, míg sárga csillagot tesznek rá.

Dániel Péter az atv.hu-nak elmondta, hogy nem érdekli az írott jog, az, hogy tettét rongálásnak, vagy garázdaságnak minősítik. „Demokrataként, józan magyar gondolkodó állampolgárként egy idő után szembe kell szegülni”- magyarázta Dániel, majd azt kérdezte: „meddig kell, hogy várjak? Ameddig sárga csillagot tesznek rám, vagy a villamosra már nem lehet felszállnom, csak a buszra? Vagy kényszermunkára vezényelnek konténervárosokba? Eljön az idő, amikor ki kell mondani, hogy vége”.

Az ügyvéd elmondta, tudja, hogy nem helyes egy szoborra festéket borítani, „nem is ez volt a vágyam jogi diplomával 40 évesen, hogy szobrokra vadásszak este a magyar pusztákon, de a dédszüleimet ez a kormányzó hagyta, hogy meggyilkolják”- mondta.

Dániel nem érti, hogy „a Magyar Köztársaság területén, a Párizsi békeszerződés vonatkozó pontjainak figyelembevételével, az európai uniós tagságunk figyelembe vételével, a demokrácia, a tisztesség, a józan ész szabályainak figyelembe vételével, mi keresni valója ennek a tömeggyilkos háborús hős szobrának?”

Mint ismeretes, az ügyvéd előre kilátásba helyezte a szobor elleni támadást, éppen ezért őrökkel vigyáztak annak épségére. Dániel elmondta, megszerezték azt az információt, hogy az őrök általában hajnali kettőig figyelik a szobrot és tudták, hogy ezt az időpontot sem veszik túl komolyan, ezt jelzi az is, hogy ők fél egykor öntötték le festékkel és nem volt ott senki, aki vigyázott volna az alkotásra. „Büszkén vállaljuk, hogy vörös festékkel leborítottuk ezt a tömeggyilkost, jelképezve a milliónyi magyar honfitársunk kiontott vérét, amelyben volt politikai gyilkosság, kivégzés, deportálás és gázkamra, a Don-kanyar tragédiája és fehér terror”, mondta Dániel, majd hozzátette, azért mondták el előre, mit fognak tenni, mert nem „sunyik”.

„Természetesen nem úgy hajtottuk végre, ahogy ezt a nyilas bunkók gondolták”- mondta.

Dániel beszámolt róla, hogy állítólag a helyiek közül egyesek nem is akarták, hogy nyilvánosságra kerüljenek a történtek, ezért gyorsan elszállították a szobrot és elkezdték megtisztíttatni, hogy minél hamarabb visszaállíthassák a helyére. Így történhetett meg, hogy az a stáb, akiket Dániel Péterék „riasztottak”, mire odaérkeztek, már hűlt helyét találták Horthy szobrának. Az ügy eltussolását azonban megelőzték azzal, hogy nyilvánosságra hozták a lefestett alkotásról készült képeket.

A fenyegetésekről szólva az ügyvéd elmondta, hogy nem fél, majd Bibót idézte, aki szerint „demokratának lenni mindenek előtt annyit tesz, hogy nem félni”. „Nem feltétlen és nem minden áron ragaszkodom az élethez”- jelentette ki az ügyvéd, aki nagyon haragszik dédapjára, aki „egy tiltakozó szó és bármilyen válaszlépés nélkül lement az akkori Vona Gáborokkal, az akkori gárdistákkal a Duna partra és hagyta magát megölni. Ha megölnek, vagy nyomorékká vernek, vagy bebörtönöznek, azt is vállalni fogom. Az embernek a tisztessége, a gerince, a méltósága többet ér. Mindent meg kell tenni ezek ellen a jelenségek ellen. Üzenem ezeknek a nyilas brigantiknak, hogyha nem lenne gerincem, akkor nem vállaltam volna a Gárda-pert, nem mentem volna be közéjük a Károlyi-szoborhoz, és ha nem lenne gerincem, benyeltem volna ezt a Horthy-cirkuszt is. Pont azért nem nyeltem be, mert a családom egyik részét közvetve megölte ez a tömeggyilkos, a családom másik részét, akik református magyarok, azokat pedig megkínozta”- magyarázta Dániel, majd azt üzente, hogyha Gömbös Gyuláról, vagy Szálasi Ferencről terveznek szobrot állítani, akkor még durvábban fognak fellépni.

forrás:amerikai népszava online.hu

Leave a Reply 311 megnézve, 1 alkalommal mai nap |