< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: A romák kirekesztését bírálja az amerikai külügy )))))The exclusion of the Roma criticizes U.S. foreign

| Mobile | RSS

A romák kirekesztését bírálja az amerikai külügy )))))The exclusion of the Roma criticizes U.S. foreign

Az emberi jogi gyakorlat magyarországi megvalósulását vizsgáló amerikai jelentés aggódik az egyre szaporodó jobboldali szélsőséges megnyilvánulások, a gyanúsítottakkal szembeni túlzott rendőri erőszak, valamint a közmédia alkalmazottainak megkérdőjelezhető elbocsátása miatt. Pozitív jelenség ugyanakkor a dokumentum szerint, hogy a Orbán Viktor, a kormány tagjai és az ellenzéki politikusok elítélték az antiszemita incidenseket, és részt vettek a holokauszt-megemlékezéseken.

A romák társadalmi diszkriminációját és kirekesztését, valamint az erőszakos jobboldali szélsőségességet jelölte meg Magyarországon a legfőbb emberi jogi problémaként az amerikai külügyminisztérium a csütörtökön nyilvánosságra hozott, csaknem 200 országra kiterjedő, 2011-es országjelentések az emberi jogi gyakorlatról című felmérésében.

A jelentés magyar fejezete azt írja, hogy ebben az országban “a romák elleni diszkrimináció tovább nehezítette az oktatáshoz, a munkához, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket”. Az amerikai külügyi felmérés szerint megszaporodtak a jobboldali szélsőségesség megnyilvánulásai, beleértve a félkatonai szervezetek nyilvános kampányait, amelyeknek célja a megfélemlítés, valamint a roma és más kisebbségek iránti gyűlölet szítása.

Az új alaptörvénnyel és a tavaly elfogadott több mint húsz sarkalatos törvénnyel kapcsolatos amerikai külügyminisztériumi állásfoglalás szerint az igazságszolgáltatási rendszerre, a vallási szervezetekre és a médiaszabadságra vonatkozó új jogszabályok “megerősítették az aggodalmakat, amelyek szerint az új törvények a kulcsfontosságú fékek és ellensúlyok eltávolításával alááshatják az ország demokratikus intézményeit”.

A jelentés a kifogásolható emberi jogi problémák között említi, hogy az általa vizsgált tavalyi évben előfordult a túlzott rendőri erőszak a gyanúsítottakkal, főleg a romákkal szemben, új korlátozásokat vezettek be a tisztességes igazságszolgáltatási eljárás terén, új törvények keltettek aggodalmat a médiahatóság jogkörével kapcsolatban, azok öncenzúrára ösztönözhetnek.

Kifogásolta az állami korrupciót, a közmédia alkalmazottainak megkérdőjelezhető elbocsátását, a nők és gyermekek ellen alkalmazott, a társadalom által elfogadott erőszakot, a nők szexuális zaklatását, az antiszemitizmust, az emberkereskedelmet, valamint a szakszervezeti és a közalkalmazotti jogokat meggyengítő törvények elfogadását. A jelentés megállapította: a kormány tett lépéseket annak érdekében, hogy bíróság elé állítsák és megbüntessék a hivatalukkal visszaélő hivatalos személyeket, legyen szó biztonsági szervekről vagy a kormányzat egyéb területeiről.

A jelentés kitért a gyöngyöspatai incidensre. Rámutatott, hogy a szélsőjobboldali csoportok folytatták a romák elleni erőszakra való bujtogatást, országszerte meneteket rendeztek, hogy megfélemlítsék a helyi roma közösségeket. Az antiszemita incidensekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy azok száma csökkent, ám a nyilvános antiszemita kijelentések eldurvultak. Rámutatott ugyanakkor, hogy a miniszterelnök, a kormány tagjai és az ellenzéki politikusok rendszeresen bírálták a szélsőséges mozgalmakat, elítélték az antiszemita incidenseket, és részt vettek a holokauszt-megemlékezéseken.

Az államtitkár nem ért egyet

Nem értünk egyet az amerikai külügyminisztérium 2011-es országjelentések az emberi jogi gyakorlatról című felmérésének több megállapításával, mert Magyarországon nincs roma diszkrimináció, de az észrevételeket tiszteletben tartjuk – jelentette ki csütörtökön az MTI-nek New Yorkból telefonon Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön hozta nyilvánosságra a csaknem 200 országra vonatkozó emberi jogi jelentését, amely romák társadalmi diszkriminációját és kirekesztését, valamint az erőszakos jobboldali szélsőségességet jelölte meg Magyarországon a legfőbb emberi jogi problémaként. Kovács Zoltán szerint az abban felvetett kérdésekről a magyar kormány folyamatos eszmecserét folytat Washingtonnal.

“A mi felfogásunkban Magyarországon nincsen roma diszkrimináció” – jelentette ki az államtitkár, aki szerint a jelentés egymástól elkülönült negatív példákat emleget, a magyar kormány pedig szisztematikus és átfogó programokkal támogatja a romák felzárkózását. Az államtitkár külön kiemelte a foglalkoztatási programokat.

forrás:origo.hu

The exclusion of the Roma criticizes U.S. foreign

The realization of human rights practices in Hungary report examining Americans concerned about the growing number of right-wing extremist manifestations of suspects against excessive police violence, media and the public questioned the dismissal of employees. A positive phenomenon is that while the document is that Viktor Orban, the government members and opposition politicians condemned the anti-Semitic incidents, and participated in the Holocaust commemorations.

The Roma discrimination and exclusion, and the violent right-wing extremism has identified Hungary, the main human rights problems as the U.S. State Department on Thursday made public, almost 200 nationwide, the 2011 Country Reports on Human Rights Practices on assessment.

The Hungarian chapter of the report says that in this country, “the more difficult discrimination against Roma in education, employment, health care, their access.” The survey found that U.S. foreign multiplied the right-wing extremism, manifestations, including the paramilitary organizations, public campaigns aimed at intimidation, and the Roma and other minorities, hatred incitement.

The new basic law and adopted last year, more than twenty fundamental law regarding U.S. State Department position that the justice system, religious organizations and the media freedom of the new legislation, “confirmed the concerns that the new laws in the key checks and balances by removing the potential to undermine the country’s democratic institutions. ”

The report criticized the human rights problems were mentioned that he tested last year, history of excessive police violence suspects, especially the Roma, new restrictions were introduced to a fair judicial process in the new law aroused concern in the media authority powers in relation to their self-censorship encourage.

They objected to the state of corruption in the public media employees questioned the dismissal of women and children against the employee, the society adopted by the violence, women’s sexual harassment, anti-Semitism, human trafficking and the trade union and public employee rights debilitating laws adopted. The report stated, the Government has taken steps to bring to justice and punish the officials are abusing their duties, be it the government’s security organs or other regions.

The report also discussed the incident Gyöngyöspata. He pointed out that the far-right groups continued their incitement to violence against Roma, organized marches across the country to intimidate the local Roma communities. The anti-Semitic incidents noted that their number decreased, but the public eldurvultak anti-Semitic statements. He pointed out, however, that the Prime Minister, members of the government and opposition politicians have criticized the extremist movements regularly, condemned the anti-Semitic incidents, and took part in commemorations of the Holocaust.

The Secretary of State disagrees with

We disagree with the U.S. State Department 2011 Country Reports on Human Rights Practices on surveys of more determination, because Hungary is Roma discrimination, but the comments we respect – said on Thursday the MTI in New York by telephone Zoltan Kovacs Government Communications Secretary of State.

The U.S. State Department on Thursday released its almost 200 country report on human rights, discrimination and social exclusion of Roma, and the violent right-wing extremism in Hungary has identified the major human rights problem. According to Zoltan Kovacs, the Hungarian government on issues raised in ongoing discussions in Washington.

“Our approach is not in our Hungarian Roma discrimination” – said the Secretary, who said that the report mention distinct negative examples, the Hungarian government in a systematic and comprehensive support programs for Roma to catch up. The Secretary emphasized the employment programs.

Source: origo.hu

Leave a Reply 344 megnézve, 1 alkalommal mai nap |