< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Több mint százmilliós veszteség a szoci pártalapítványnál

| Mobile | RSS

Több mint százmilliós veszteség a szoci pártalapítványnál

Veszteséges volt a Táncsics Alapítvány tavaly, az MSZP pártalapítványa 128 millió forinttal többet költött a bevételeinél.

A Hivatalos Értesítőben közzétett beszámoló szerint az alapítvány 2011-ben az előző évi 405 milliónál jóval kevesebb, 264 millió forint költségvetési támogatást kapott, egyéb – nagyjából harmincmillió forint – bevétele pedig lényegében csak pénzügyi műveletekből származott.

A csökkenő bevétel ellenére a 2010-es 362 millióról 423 millió forintra nőttek a kiadásai, így az egy évvel korábbi hetvenötmillió forintos nyereség után tavaly 128 millió forint vesztesége volt a Táncsics Alapítványnak. A szervezet éléről október végén köszönt le a szocialistáktól távozó, és Demokratikus Koalíció néven új pártot létrehozó Gyurcsány Ferenc, helyét Szabó Vilmos országgyűlési képviselő vette át, majd decemberben változás volt az igazgatói székben is: Sebián-Petrovszki Lászlót Szakács László váltotta.

A kiadások legnagyobb részét támogatások tették ki: a Táncsics Alapítvány az egy évvel korábbi 81 millió forint helyett 247 millió forintot fordított különböző egyesületek, nonprofit szervezetek és baloldali médiumok segítésére. Így 47 millió forintot adott a Népszava nyomdaköltségeire, 19 milliót a Klubrádió működésére, valamint támogatta a Stop.hu-t, a 168 Óra Online-t és a Mozgó Világ című folyóiratot is.

A legtöbbet, hatvanmillió forintot az Európai Kisebbségekért és Demokráciáért Alapítványnak juttatta az MSZP pártalapítványa, emellett tízmillióval segítette a Societas országos irodájának fenntartását is. A Táncsics Alapítvány emellett konferenciákat, vitaesteket rendezett a múlt évben, és megkezdte működését a baloldali fiatalok képzését szolgáló Táncsics Akadémia is.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 204 megnézve, 1 alkalommal mai nap |