< Böngészés > Főoldal / Sport / Blog article: Kiestek a semmilyen, vergődő franciák

| Mobile | RSS

Kiestek a semmilyen, vergődő franciák

2012. június 24. | hozzászólás | Sport

A spanyolok még soha nem verték tétmeccsen Franciaországot, most viszont még csak meg sem kellett magukat erőltetniük a kockázat nélkül, gyengén futballozó Benzemáék ellen.

Laurent Blanc védekező felállásban kezdett, Debuchy jobbhátvédből ment eggyel feljebb Nasri helyére, Malouda visszább jött a középpályára. A spanyolok megint 4-6-0-ban, igazi csatár nélkül kezdtek, Torres kimaradt.

A hatodik percben Clichy akasztotta össze Fabregas lábát a tizenhatoson belül, Rizzoli nem fújta be a véleményes büntetőt. A franciák megfontoltan, kockázat nélkül játszottak, a spanyolok a szokásos, sokpasszos futballal akartak közelebb jutni a kapuhoz, az első negyedórában nem sok sikerrel.

A 19. percben gyakorlatilag a semmiből, kifejezetten szép akció után jött a spanyol vezetés. Iniesta ugratta ki a bal szélen Jordi Albát, aki lerázta magáról Révelliére-t, majd középre adott. Xabi Alonso teljesen üresen érkezett, és ha már a környékén sem volt senki, a hosszúba – a védő és a kapus mozgásával ellentétes irányba – fejelt.

Blanc a meccs előtt azt mondta, ha az első fél órában gólt tudnak szerezni, megfoghatják ellenfelüket, ehhez képest ők kaptak és erre nem tudtak jól reagálni. Pontosabban sehogyan sem. Első említésre méltó helyzetük a 32. percben volt, az is pontrúgásból. Cabaye vállalta el harmincról, a labda pont befért volna a jobb felsőbe, de Casillas bravúrral ütötte ki.

Del Bosque csapatának érthetően egyáltalán nem volt sürgős az 1-0-s vezetés tudatában, a franciák pedig nem úgy tűntek, mint akik nagyon megijedtek volna a hátránytól. Ribéryt sikerült teljesen kikapcsolni a bal szélen, egyszer tudott csak elmenni Arbeloa mellett, de a beadást kifejelték.
tag-reuters (8)
Még több kép a mérkőzésről a galériában – kattintson!Fotó: Alessandro Bianchi / Reuters

A franciák szélsője a második félidőben új erőre kapott, erőszakos volt, folyamatosan nyomás alatt tartotta a spanyolok jobb oldalát. Az 59. percben addig forgolódott, míg be tudta adni Arbeloa mellett, középen Debuchy érkezett, erőből, veszélyesen fejelt Casillas kapujára, nem sokkal ment fölé. Aztán szinte azonnal jöhetett volna a spanyol duplázás, Fabregas kapott jó kiugratást, de Lloris tökéletes ütemben lépett ki a kapuból. A két csere, Pedro és Torres is rögtön gólt hozhattak volna össze, előbbi passzolt be középre, de még időben jött a felszabadítás.

Blanc behozta Nasrit, Ménezt és Giroud-t is, de a franciák támadójátékát elnézve ennek sok eredménye nem volt.

Tíz perccel a vége előtt Torres került szembe egy az egybe Llorissal, aki megint hihetetlenül jó ütemben jött ki, óriásit védett. Mondhatni, feleslegesen, mert Torres lesen volt.

A 91. percben Pedro csinált egy biciklicselt a tizenhatoson nelül, Révelliére ellökte, jogosan járt a tizenegyes. Xabi Alonso állt oda, higgadtan rúgta a bal alsóba. 2-0 lett a vége.

A spanyolok még csak meg sem erőltették magukat a gyengén, elképzelés nélkül futballozó franciák ellen, így jutottak az elődöntőbe, ahol Portugáliával játszanak majd.

2012.06.23., 20:45 Európa-bajnokság, Negyeddöntő
2 − 0 (1 − 0) Spanyolország – Franciaország
forrás:index.hu

Leave a Reply 347 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: