< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Uniótól a Fideszig

| Mobile | RSS

Uniótól a Fideszig

Minden jel arra mutat, hogy a Fidesz-kormány megpróbálja gazdasági érdekköreinek átjátszani az európai uniós támogatásokat. A kormánypárt ezzel százmilliárdokhoz juttatná a hozzá kötődő “vállalkozókat”, s ezáltal közvetve gyarapítaná saját pártkasszáját. Ennek az osztogatásnak a költségeit nyilvánvalóan az ország lakossága fizeti meg, csakúgy, mint a kormány gazdasági ballépéseinek az árát – állítják szakértők.

Az Orbán-kormány azzal készítette elő mostani “lenyúlási akcióját”, hogy rögtön a hatalomra jutása után, még 2010-ben leállíttatta szinte az összes uniós támogatású projektet. A hivatalos indok az volt: át kell szervezni az uniós pénzek felhasználásának menetét, hogy az ország a korábbinál gyorsabban juthasson forrásokhoz. Ezt követően azonban másfél évig nem történt semmi, az uniós támogatások lehívása szinte teljesen megszűnt.

Emiatt hozzávetőleg háromezer milliárd forintnyi közösségi támogatás nem került be a magyar gazdaság vérkeringésébe, ami az egyik oka lett annak, hogy recesszióba fordult a magyar gazdaság.

Katona Tamás egyetemi tanár
“A Fidesz már szervezi az EU-támogatások úgymond megfelelő célú felhasználását”

Jelenleg annak megszervezése zajlik – nyilatkozta lapunknak Katona Tamás – hogy a Fidesz, avagy a Simicska-Nyerges-Lázár csoport vezénylete, közvetlen felügyelete mellett történjen meg az EU támogatások ” megfelelő célú felhasználása”. A legfőbb gond nem csak az, hogy a kormány a holdudvarához tartozók zsebét hizlalja, hanem az is, hogy a kormányzat az elmúlt évek alatt nem tett semmit az uniós források lehívásának a felgyorsítására. Emiatt pedig Magyarország óriási összegektől eshet majd el, ami további százmilliárdokat vonhat ki a gazdaságból.

Ugyanakkor nem biztos, hogy a fideszes érdekköröknek sikerül maradéktalanul rátenniük a kezüket az uniós forrásokra, mert az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF már vizsgálódik Simicska Lajos volt fideszes pártpénztárnok cége, a Közgép körül. Emellett még van esély arra is, hogy létrejöhet valamilyen parlamenti testület, amely kivizsgálja az állami megrendelések Fidesz-kézre játszásának az ügyét, még akkor is, ha a kormánypárt megakadályozza annak a vizsgálóbizottságnak a felállítását, amelyet erre célra alakítottak volna meg az ellenzéki pártok.

Józsa István, az MSZP gazdaságért felelős frakcióvezető-helyettese:
“Utcáról lehetetlen uniós pályázatot nyerni”

Az elmúlt két évben gyakorlatilag csak azok a fejlesztések indultak meg, amelyek a Simicska-Nyerges Közgép érdekeltségi körbe tartoztak. Akik az “utcától” próbáltak meg pályázni uniós pénzekre, azoknak kevés esélye volt a sikerre. A Közgép egyértelműen a Fidesz kifizetőhelyévé vált. Ez a gyakorlat befektetés-ellenes és hátrányos a hazai vállalkozások számára, hiszen nem juthatnak megrendelésekhez. Emellett a verseny árkorlátozó hatása sem érvényesülhet.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője:
“Ez kormányzati szintre emelt pénzlenyúlás”

Legfeljebb a 2014-es kormányváltásig tarthat a Simicska-birodalom tündöklése. Akkor nem csak a Közgép-uralomnak lesz vége, de ennek az egész oligarcha-világnak is. Addig is a DK az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordult, amely már több ügyben is vizsgálódik. Vissza kell térni a világos pályázati rendszerhez, ahol átlátható viszonyok vannak, magyar, külföldi, kis-, közepes- és nagyvállalkozás egyforma eséllyel indulhat, nem a miniszterelnök haveri köre nyeri a pályázatokat. Ezt lehet nemzeti nagytőkének is hívni, de valójában kormányzati szintre emelt pénzlenyúlás.

Göndör István szocialista országgyűlési képviselő:
“Csókosok számára kedvezőek a közbeszerzési feltételek”

Amíg csak az Orbán-kormány hatalmon van, addig mindenképpen ömleni fog a pénz a Simicska-birodalomba. Mégpedig azért, mert a fideszes többség az első pillanattól kezdve úgy módosította a törvényeket, hogy a csókosok számára kedvező feltételeket teremtsen a közbeszerzésekben, és általában minden pályázat esetében. Simicska nem egyedi jelenség, csak ő van a kirakatban. Erre a baráti “gazdaságpolitikára” hajaznak az állami földbérlet-pályázatok eredményei. Akkor apad majd el a Simicska-csatorna, ha a hazai beruházási ráta a mostani 16 százalékról nullára csökken. Egy biztos: Simicska lesz az utolsó, aki kikopik a rendszerből.

Milliárdos osztalékot fizettek Simicskáéknál

Az Orbán-kormány segítségével 3 milliárd forinttal gazdagodhatott tavaly a Közgép, azaz Simicska. Az építőipari cég nettó árbevétele ugyanis az előző évhez képest alaposan megugrott, mintegy 12 milliárd forinttal nőtt, meghaladta az 56,6 milliárd forintot. Adózott pedig eredménye több mint egymilliárddal jobb lett a 2010-esnél, 2,98 milliárd forintra bővült, amit teljes egészében kifizettek osztalékként a tulajdonosoknak. Tavalyelőtt kétmilliárdos osztalékot fizettek, 2009-ben pedig egymilliárdot.

Közgép-cégadatok (millió forint)

Értékesítés nettó árbevétele:
2009 – 39 106
2010 – 44 768
2011 – 56 646

Egyéb bevételek:
2009 – 95,4
2010 – 119,2
2011 – 651,1

Üzemi eredmény:

2009 – 1 686
2010 – 1 882
2011 – 2 143

Adózott eredmény:

2009 – 1 218
2010 – 1 849
2011 – 2 980

Jóváhagyott osztalék:

2009 – 1 000
2010 – 2 000
2011 – 2 980

Mérleg szerinti eredmény:
2009 – 218,3
2010 – 0
2011 – 0

Forrás: E-beszámoló

Elszabotálják a parlamenti vizsgálódást

A Fidesz továbbra is húzza-halasztja a Simicska-birodalmat vizsgáló bizottság felállítását. A kormánypárt először az alkotmányügyi bizottságtól kért állásfoglalást arról, hogy létrehozható-e a testület. A parlamenti testület június 14.-én napirendre is tűzte a kérdést, majd azt a furcsa döntést hozta: abban az esetben, ha nem ütközik valamilyen szabályba a vizsgálóbizottság megalakítása, akkor létrehozható, ellenkező esetben viszont nem. Ezért a házelnök határozzon arról, hogy lesz-e bizottság. Így az ellenőrző testület létrehozataláért küzdő ellenzéki politikusok jelenleg Kövér László döntésére várnak.

Szakértők szerint az egyik legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a házelnök arra hivatkozva nem javasolja majd a vizsgáló testület felállítását: a Simicska Lajos volt Fidesz pártpénztárnok, jelenleg nagyvállalkozó érdekeltségi körébe tartozó Közgép Zrt. állami megrendeléseinek az ügyében az Állami Számvevőszék vizsgálódhatna. Emellett a Fidesz- közeli cég által elnyert megbízatások nagy része önkormányzati döntési körbe tartozik. Az ilyen esetekben pedig az új házszabály szerint nem kötelező létrehozni a bizottságot.

A Közgép főbb állami megrendelései* a Fidesz-kormány alatt (210-2012)

Közbeszerzés / Nettó érték (millió forint)

Keszthelyi főtér rekonstrukció – 997
Keszthely városközpont rehabilitáció, II. ütem – 415
Balatonfüred városközpont építés – 967
Balatonfüred városközpont, kiegészítő munkák – 53,5
Szamos-Kraszna-közi árvízcsökkentő főtározó építés – 11528
Kondoros és társult települések belvízrendezési programja – 1564
Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd építés – 4235
Vásárosnaményi hídépítés kiegészítő munkák – 30
Marcaltői Rába-híd felújítása – 632,4
Séd-Nádor csatorna kármentesítése – 2481
Szigetköz vízrendszerének helyreállítása – 4462
Állami közúthálózati felújítási munkák (4 régió) – 41250
Érdi csatornahálózat keleti szakasz építés – 8734
Nagykanizsa agglomeráció csatornahálózat építés (2 régió) – 3786
Székesfehérvár és térsége szennyvízhálózat bővítés – 7830
Kaposvár és térsége hulladéklerakó rekultiváció – 1445
Dél-Balaton és Sió völgye hulladéklerakó rekultiváció – 2600
Mecsek-Dráva hulladékkezelő program (3 tender) – 14552
Heves megyei regionális hulladékkezelő program – 5000
Jánossomorjai hulladékválogató- és kezelőmű építése – 1460
Szajol-Kisújszállás vasútvonal felújítás – 49651
Kisújszállás-Püspökladány vasútvonal felújítás – 49971
Gyoma-Békéscsaba vasútvonal felújítás – 39000
GYSEV vonalain pályaépítés, karbantartás – 700
Vasúti híd és acélszerkezet felújítás – 4560
Záhonyi vasúti infrastruktúra fejlesztés, II. ütem – 14558
M86-os út Szombathely-Vát szakasz építése – 7037
Győr keleti iparterület útépítés – 3047
8408-as út Pápa-Szilsárkány közti szakasz felújítása – 900
Útpénztárból finanszírozott közúti felújítás (2 régió) – 4309
Közúti hidak felújítása – 445
Országos közútépítési munkák – havi 200
Fővárosi híd-műtárgyfelújítások – 152
Légiforgalmi irányító központ építés és kiegészítő munka – 3533
Nagyberuházások előtti régészeti feltárások földmunka – 6000

* A Közgép a fenti összegeket konzorciumok tagjaként nyerte

Forrás: NFM, Közbeszerzési Értesítő

“Oligarchák nincsenek”

Orbán Viktor szerint a nemzeti együttműködés rendszerében nagytőkések vannak, oligarchák azonban nincsenek és nem is lesznek. A kormányfő ezt a parlamentben mondta, amikor az LMP-s Karácsony Gergely arról faggatta: miért Fidesz-közeli oligarchák – Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, valamint az érdekeltségükbe tartozó vállalkozások – érdekeit képviseli a magyar embereké helyett.

Orbán válasza szerint ” oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé, az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarja vonni, elfoglal például egy pártot (…) vagy miniszterelnökké választják, így egy adott parlamenti többség támogatásával egy kézbe kerül a milliárd és a politikai hatalom”. A kormányfő nem tért ki arra, amikor politikusból, vagy pártemberből, mint Simicska lesz milliárdos.

Bihari Tamás, Galgóczy Éva, Illés József /

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 609 megnézve, 1 alkalommal mai nap |