< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Okos ember ésszel jár, nem bunkóval

| Mobile | RSS

Okos ember ésszel jár, nem bunkóval

2012. július 18. | hozzászólás | Közélet

A térség országai kacagnak rajtunk, és elhúznak mellettünk; nem lehet minden multit extraprofitra törő gazembernek beállítani; hibát követ el a kormány, amikor az olcsóságot fetisizálja; a nagykövetség regisztrál minden kommunistázást; elhalnak Magyarország informális kapcsolatai – interjú Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével.

– Most járta meg Prágát, Münchent, Bukarestet. A csehek néznek fel inkább a magyarokra, vagy a németek?
– Miért is?

– Orbán Viktor épp a napokban deklarálta videóüzenetben, hogy mindjárt legyőzzük a válságot, és minket koppint egész Európa.
– Én is meglepődtem, amikor hallottam. Első felindulásomban írtam is egy blogbejegyzést, hogy ma már inkább nevetnek Orbán Viktoron. Kezdetben meglepetéssel vegyes kétkedéssel figyelték, mit csinál a magyar miniszterelnök, de most már kacagnak azon, milyen makacsul ragaszkodik a saját elhibázott gazdaságpolitikájához. Kacagnak, és közben elhúznak mellettünk a térség országai is, amelyek sokkal jobban állnak – már ami a válságból való kilábalást jelenti, nem is kell Németországig menni.

– Én azért elmennék odáig. A Bundestag pártjai többször ösztökélték a német kormányt, határozati javaslatban tegye világossá: aggódik a magyar demokrácia és alkotmányosság állapota miatt. Mit üzen egy ilyen politikai akció a német üzleti életnek – miközben a magyar GDP-növekedés, és így a költségvetés tarthatóságának majdnem minden reménye a német gazdaság izmosodásában van?
– Régóta egyértelmű, hogy nagyon nehéz érveket találni arra, miért is jó befektetési terep Magyarország. Nemcsak egy német, francia vagy osztrák üzletembernek nehéz ezt megindokolni, de a régióbeli partnerek szemében is nagyon sokat romlott az ország imázsa az utóbbi két évben: kiszámíthatatlan a politikai légkör, nincs jogbiztonság és folyamatos a kettős beszéd. Miközben a miniszterelnök tőkecsalogató mondatokat mond külföldön, itthon militáns, minden külföldit extraprofitra törő gazembernek beállító hangot üt meg. Nem beszélve arról, hogy a különböző ágazati adókkal, extrasarcokkal és bankadókkal elüldözi a befektetőket: ellehetetlenítve a munkahelyteremtést és milliók tisztességes megélhetését.

– Úgy tűnik, a kormány a fenntarthatóság egyetlen kritériumának a dolgozók kvázi jogfosztását és a munkaerő olcsóságát tekinti. Ez nem ellensúlyozza az említett “kormányzati kockázatot”?
– Tudjuk, hogy az olcsóság erőltetése butaság, az alacsony munkabér egy relatív előny, hiszen nem versenyezhetünk e téren Kínával vagy Indiával. Inkább az az elvárás – főként amióta az autóipar, az Audi, az Opel, a Mercedes egyre intenzívebben van jelen -, hogy kvalifikált, hozzáértő szakemberekkel büszkélkedjen az ország, azaz olyan beruházásokat érdemes igazán Magyarországra csábítani, ahol nem a munkaerő nyomott költsége az elsődleges szempont. Hiba lenne egy nagy összeszerelő üzem szerepére kárhoztatni az országot.

– Sokkal jobb összeszerelni, mint munka nélkül tengődni.
– Persze sokkal, de sokkal jobb, mint a semmi. Magyarországnak középtávon minél nagyobb hozzáadott értéket előállító termelésre van szüksége, azaz kvalifikált munkaerőre – a szakmunkástól a kutató mérnökig. Ezért javasoltuk a miniszterelnöknek, hogy munkahelyteremtő tízpontos akciótervébe tizenegyedik pontként emelje be a felnőtt-, illetve szakképzést. Ha nem teszi, lerombolja az ország versenyképességét és a jövő gazdaságát.

– A nyugati befektetők mellett Orbán Viktor keleti pénzért is kalapozik. Milyen Magyarország zsaroló potenciálja, amikor Kínával vagy Oroszországgal tárgyal?
– Két éve hallgatjuk, hogy Moszkva meg Peking mindjárt jön és állampapírt vesz. De nem vesz. Kínát és Oroszországot akkor dobta be a köztudatba a miniszterelnök, amikor kiderült: az IMF-fel nem tud, nem akar megegyezni. Valamit kellett produkálni a piacok megnyugtatása érdekében. Erre futotta, és egy körútra az arab világban. Tudatos politikai PR-volt, vagy egyszerűen nem értenek a dologhoz? Hiszen miért bennünket favorizálna Kína, amikor az Egyesült Államok és Németország is szeretne betörni a piacaira? Ráadásul a magyar tervek esetében sokszor a méretgazdaságossággal is gond van: gyakran nem a kínai akarat hiánya gátolja a piacra lépést, hanem az, hogy a magyar vállalkozások nem tudnak jó minőségben olyan mennyiségű terméket – például élelmiszert – szállítani, ami Kína szemszögéből értelmezhető lenne. Szerintem érdemes lenne szűkíteni a horizontot, és a térségbeli államokra koncentrálni – például a határon átnyúló együttműködési lehetőségek jó része még kiaknázatlan, ezt erősítette meg Zoran Milanovic horvát, és Robert Fico szlovák miniszterelnök is, amikor találkoztam velük.

– Most járta meg egy szocialista delegáció Kínát. Érdekli a kommunista vezetést, hogy egy egyre inkább jobbra tolódó kormány kopogtat, vagy csak az üzleti pragmatizmus vezeti?
– Azt gondolom, a kínai nagykövetség regisztrálja, amikor a kormányzati kommunikáció egy kiadósat kommunistázik – még ha a szavazóbázis megtartása okán is teszi ezt. A magyar kormánynak el kell döntenie szerintem, hogy az idealizmus, az érdek vagy a pragmatizmus talaján áll. Nagyon sok országot az utóbbi kettő vezérel Kínával kapcsolatban. Mindhárom utat nem lehet egyszerre járni.

– És mi a helyzet a másik újsütetű “nagy testvérrel”, Oroszországgal. Ciprust épp most dorgálja az EU, amiért a válságkezelés részeként Moszkvához fordult segítségért. A magyar-orosz viszony mekkora fekete pont az EU-nál?
– Németország is vérmesen építi a kapcsolatokat Oroszországgal, az EU tisztában van vele, hogy Moszkva egy regionális nagyhatalom. Ráadásul közel van Magyarországhoz, és az orosz gáztól való függésünk mintegy 80 százalékos. Olyan külpolitika nincs, ami nem számol Oroszországgal. Nem ez zavarja az uniós és az amerikai diplomáciát. Ha világosan láthatóak a törekvések, a követendő nemzeti érdek, akkor nincs baj. Akkor van gond, ha nem értelmezhető egy lépés háttere: ilyen volt, amikor a miniszterelnök kijelentette, hogy a MOL is ki akar ugrani a Nabucco gázvezeték projektjéből. Ugyanis nem derült ki, hogy ez miért lenne nemzeti érdeke Magyarországnak.

– Az viszont kiderült, miért nem érdeke Amerikának. Az ilyen kilengéseket, vagy az olyan orbáni mondatokat, hogy a magyarországi antiszemitizmust az Egyesült Államokból támogatják, megtorolja az USA. Főrészvényesként lassítja például az IMF-tárgyalásokat?
– És az se szerencsés, ha valaki “lepattintja” az amerikai külügyminisztert, ahogy az Orbán-kormány teszi rendszeresen. De szerencsére a diplomáciai kapcsolatok minősége nem ettől függ – hiszen történelmibb a két ország kapcsolata, semhogy ilyen afférok lenullázhatnák. De van számos olyan terület, ahol a diplomáciai kapcsolatokon túli nexusok rásegítenek az érdekérvényesítésre. És ezeket az informális kapcsolatokat veszíti el Magyarország – nemcsak Amerika, de Németország és Izrael tekintetében is. Pedig az általuk alakított folyamatok a mindennapi életet is befolyásolják – igaz, nem úgy, ahogy a Jobbik mondja, miszerint külhoni fővárosokból és Brüsszelből diktálják, mit is kell tennie egy országnak. Vannak magyar nemzeti érdekek, amelyek más országok érdekeivel versenyeznek. Ráadásul az országok nagy része ugyanott – például az Egyesült Államoknál, Németországnál – kilincsel. Az informális kapcsolatok döntik el azt, hogy a nagyok kit és milyen érdekek mentén választanak ki végül. Na, ezeket az érdekérvényesítő csatornákat dugítja el Orbán Viktor.

– A miniszterelnök azt mondja: ő nem kerülő úton érvényesíti a nemzeti érdekeket.
– Nem is, mert nem érvényesít, hanem kárt okoz. Persze a károkozást könnyű leönteni a nemzeti önállóság, a nemzeti virtus mázával, könnyű azt mondani, hogy nekünk senki nem diktálhat. Csakhogy az igazi nemzeti érdekképviselet az, ha szövetségesek, barátok révén előrébb tudjuk vinni a magyar ügyet. Az nem járja, hogy összeveszünk mindenkivel, és egy centit nem javulnak a magyar pozíciók. Az okos ember ésszel halad előre, és nem furkósbottal, mert előbb-utóbb szembe jön valaki, akinek rakétája van.

– És lőhetnek ránk élesben? Azt írja a külföldi sajtó, hogy Orbán egyrészt azzal zsarol, hogy amennyiben kilökik a hatalomból, jön a szélsőjobb, másrészt ha eleresztik Magyarország kezét, akkor az összeomló gazdaság az egész eurozónát magával rántaná. Előállhat olyan helyzet, amikor a szövetségesi rendszereknek fontosabb a precedensteremtés, azaz az ország beáldozása, semhogy ragadós legyen a példa?
– A nemzetközi partnerek számára stratégiai kérdés, hogy meddig tolerálja, ha egy kormány kívülről szitkozódik, aztán a belső megbeszéléseken segítséget kér. A segítség ugyanis véges. Görögországban nagyon komoly veszélye volt annak, hogy összeomlik a “közép”; ott egyaránt nagyon komoly kihívást jelentett a szélsőjobb és a szélsőbal előretörése. A végén sikerült visszalendíteni az ingát, így el lehetett kerülni, hogy a radikálisok “szétszedjék az országot”. Azt látom, hogy a miniszterelnök úgy gondolja, szétválaszthatja a magyar bel- és külpolitika alakítását. De téved. A külföldről érkező mondatai ugyanúgy formálják a belpolitikát, mint ahogy a parlamenti szónoklatai alakítják az ország külföldi megítélését. Ami a jobboldal megrendszabályozását illeti: mindnyájan emlékszünk, hogy kudarcba fulladt az a brüsszeli törekvés, amely példát akart statuálni az osztrák szélsőjobbal. Az EU-ban ugyanis a pártcsaládhoz való tartozás, és a pártos gondolkodás akadályozza a gyors cselekvést. Ráadásul az unió elvi megalapozottsága is háttérbe szorult, így az európai közösség gyakran tétovázik, amikor nem érdek-, hanem értékalapon kellene akcióba lendülni. Ez történhetett Magyarország esetében is …

– … azért Romániát pedáns gyorsasággal kezdte fenyíteni az unió.
– Tanult a magyar leckéből. Hozzáteszem, a kommentárok azt kifelejtik, hogy most egy jobboldali többség irányítja Európát, amelyik szívesebben állít a szőnyeg szélére egy baloldali miniszterelnököt, mint egy jobboldalit. Én kontraproduktívnak tartom ezeket a példastatuálásokat, hiszen – visszakanyarodva az osztrák példához – Jörg Haider esetében is odavezetett az uniós szigor, hogy megerősödött a szélsőjobb. Egy nemzet ilyenkor összeáll, mondván “nehogy külső erő diktáljon nekünk”. Azt gondolom, az lenne a célravezető, ha Magyarország problémáit a magyar emberek oldanák meg. Ez persze azt is jelenti, hogy a jogszabályokat, az alapértékeket respektálnia kell Magyarországnak.

– Akkor nem hisz az uniós nyomásgyakorlásban?
– Alapvetően kívülről érkező nyomás nem oldja meg a magyar belpolitikai helyzetet, inkább az történhet, hogy szabadjára engedik a magyar belpolitikát, és az unió elfogadja, hogy ez van, viszont nem nyújt érdemi segítséget bizonyos ügyekben, és a problémák megoldásánál nem élveznek prioritást a magyar érdekek.

Nagy B. György / Népszava

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 317 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: