< Böngészés > Főoldal / Sport / Blog article: Olimpia 2012 augusztus 06

| Mobile | RSS

Olimpia 2012 augusztus 06

2012. augusztus 6. | 3 hozzászólás | Sport

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Pars Krisztián ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel, végig vezetve nyerte meg a kalapácsvetés döntőjét. Egy fennakadt kalapács miatti közjáték is hátráltatta, ennek ellenére harmadszorra 80,59 métert dobott, ő jutott egyedül nyolcvan fölé a mezőnyben.

Pars Krisztián a legjobb eredménnyel, 79,39 méterrel jutott be a kalapácsvetés döntőjébe, ahol nem volt viszont ott a háromszoros világbajnok, fehérorosz Ivan Tyihon, aki doppingvétség miatt el sem indulhatott az olimpián. Szintén hiányzott a fináléból a lengyel tehetség Pawel Fajdek, aki hiába dobott idén már 81,39 métert is, a selejtezőben kétszer elcsúszott, egyszer pedig belépett, így kiesett. Pars idei tíz versenyéből kilencet megnyert, egyszer éppen Fajdektől kapott ki, tőle ezek után már nem kellett félnie a döntőben

Pars rögtön az élre állt

A döntő legnagyobb esélyesének – az idei ranglistát 82,81-gyel vezető Tyihon kizárása után – egyértelműen a 30 éves Pars számított, és ennek megfelelőben a tizenkettes finálé első körében ő dobta a legnagyobbat (79,14), megelőzve a pekingi olimpiai aranyérmes szlovén Primoz Kozmust, aki a 78,97-es eredményével rögtön megdöntötte saját idei rekordját.

A legnagyobb tapsot a versenyzők bemutatásakor a brit Alexander Smith kapta, pedig 75,63-nál soha nem dobott még nagyobbat, az első sorozatban ő volt az egyetlen, aki még a 70 métert sem érte el (69,74), igaz, Murofusi Kodzsi – 78 körüli – dobása érvénytelen volt.
A második körben az ukrán Olekszij Szokirszkij egy 78,25-tel jelezte, hogy dobogóra szeretne állni, Kozmus viszont a hálóba vágta a kalapácsot.

Kozmus kalapácsa galibát okozott

Ekkor épp Pars közvetkezett volna, de várnia kellett, mert Kozmus kalapácsa fennakadt a hálón. A szervezők percekig tétlenül álltak, aztán létrát kerestek, végül leeresztették a hálót, és így sikerült nagy nehezen kiszabadítaniuk a kalapácsot, amihez legalább nyolc emberre volt szükség. A negyedórát váró Parsot megzavarhatta a közjáték, hiszen a kalapácsa csak 78,33 méterig repült. Az őt követő – idén szinte csak Japánban készülő és a nagy versenyeket kihagyó – Murofusi még Parsnál is kisebbet dobott (78,16).

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Parsnak a selejtezőben is meggyűlt a baja a szervezéssel, akkor 50 percet váratták a rendezők, emiatt kétszer kellett bemelegítenie a második selejtezősorozat tagjaként.

A harmadik körben három kalapácsvetőnek is érvénytelen volt a kísérlete, köztük Kozmusnak, aki ekkor már másodszor hibázott, de az első dobásával még mindig a második helyen állt.

Pars összekapta magát a harmadik sorozatra, és elsőként sikerült nyolcvan méter fölé kerülnie a mezőnyben: 80,59-es eredményével láthatóan ő is elégedett volt. Az athéni aranyérmes Murofusi is javított, 78,71-gyel az addigi harmadik Szokirszkijt tudta megelőzni.

Forrás: AFP/POOL/Fabrizio Bensch

Meg sem tudták közelíteni Parsot

A nyolcas döntőbe nem jutott be a bolgár Valerij Sviatokha (73,13), az amerikai Kibwe Johnson (74,95), a brit Alexander Smith (72,87) és a Tadzsikisztánból érkezett Dilshod Nazarov (73,80).

Pars viszont az első helyen állt, így megkapta az előnyt a taktikázásra, Murofusit és Kozmust követve utolsóként dobhatott . A negyedik kör 76 körüli dobásokkal kezdődött, egyedül Murofusi dobott egy 78,09-et, Kozmusnak pedig zsinórban a harmadik kísérlete is piros zászlós volt. Pars 79,70-nel, a nap és saját második legnagyobb dobásával zárta a sort az ötödik, azaz utolsó előtti kör előtt.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A mezőny nem tudott elmozdulni a 75-78 körüli eredményektől, agyon úgy tűnt, hogy Parsot ma senki nem tudja megverni. Lukas Melich közben megirigyelhette Kozmus hálóba vágott dobását, a cseh atléta a rózsaszín ketrecet próbálta kettétörni elvétett kísérletével.

A 37 éves Murofusi hiába titkolózott Japánban, az ötödik körben is csak 77,12-ig jutott, Kozmus viszont közel került a nyolcvan méterhez (79,36), de ez még mindig 123 centivel kevesebb volt, mint Pars legnagyobb dobása. Eb-aranyérmesünk 79,28-at dobott az ötödik körben.

Az utolsó körben Vizzoni és Melich dobása érvénytelen volt, a többiek pedig nem tudtak javítani legjobbjukon: Murofusi 76,47-es utolsó dobása már nem osztott, nem szorzott, a japán bronzérmes lett 78,71-gyel, az ezüst pedig Kozmusé lett (köszönhetően az ötödik körben dobott 79,36-nak), az olimpiai bajnokot pedig ezentúl Pars Krisztiánnak hívják!

A magyar atlétának már nem is kellett volna dobnia, végül egy 78,88-cal zárta a versenyt, a győztes távolság pedig 80,59.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A magyar csapatnak ez volt a második aranyérme vasárnap, délután Berki Krisztián győzött a lólengés döntőjében, a birkózó Módos Péter pedig bronzérmet szerzett. Összesen négy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet gyűjtött eddig a magyar csapat.

forrás:origo.hu

Sidi és Harcsa éremért, a kézisek negyeddöntőért küzdenek

Sidi Péter kedvenc számában világbajnoki címvédőként száll harcba, Harcsa Zoltán az éremért bokszol a londoni olimpia hétfői napján, melyen bemutatkozik többek közt a C-1000 méteren címvédő Vajda Attila, az aranyra hajtó Szabó, Kovács, Kozák, Fazekas kajaknégyes és a birkózó Deák Bárdos Mihály. A férfi kézilabda-válogatott a negyeddöntős szereplésért küzd meg a szerb együttessel, míg a férfi pólósoknak le kell győzniük az USA-t, hogy a negyeddöntőben elkerüljék a horvátokat.

A kisöbű sportpuska 3×40 lövéses összetett száma Sidinek már a harmadik fellépését jelenti Londonban. Légpuskában 13., a kisöbű szabadpuska 50 méteres fekvő versenyében pedig 11. lett, de a komáromi lövőnek a hétfői a legjobb száma, ebben világ- és Európa-bajnokként várja a viadalt.

A férfi kézilabdázók egy győzelem és három vereség után az ugyanilyen mérleggel álló, idén Európa-bajnoki ezüstérmes szerbekkel találkoznak ki-ki meccsen. Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata rosszabb gólkülönbsége miatt csak győzelemmel juthat a legjobb nyolc közé.

A címvédő férfi vízilabdázókra szintén az utolsó csoportmérkőzés vár. Kemény Dénes együttese már negyeddöntős, az Egyesült Államok elleni találkozón az dől el, hogy harmadik, vagy negyedik helyen lép tovább. A negyedik helyet azért érdemes elkerülni, mert az A csoportot biztosan megnyerő horvátok elleni meccset jelentené a negyeddöntőben. A harmadik hellyel az olaszok vagy a spanyolok jöhetnek. Az utolsó kör előtt az A csoportban: 1. Horvátország 8, 2. Spanyolország 6, 3. Olaszország 5 pont. A zárókörban a horvátok a kazahokkkal, a spanyolok az olaszokkal játszanak.

Hétfőn az utolsó versenyben maradt magyar bokszoló, a 75 kilós Harcsa Zoltán éremért lép ringbe, ugyanis ha a negyeddöntőben legyőzi a brazil Florentino Falcaót, akkor legrosszabb esetben is harmadik lesz.

A birkózóknál a kötöttfogásúak 120 kilós súlycsoportjában érdekelt, negyedik olimpiáján szereplő, ötszörös világbajnoki ezüstérmes Deák Bárdos Mihályt szólítják a szőnyegre, először, a 16 közé jutásért a kínai Liu Tö-li vár rá.

A kajakosok és kenusok is megkezdik szereplésüket az ötkarikás játékokon, az első versenynapjukon a C-1 1000 méteren címvédő Vajda Attila, a K-2 1000 méteren éremesélyes Dombi Rudolf, Kökény Roland páros és az aranyéremre pályázó Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina női kajaknégyes száll vízre az előfutamokban.

Atlétikában a súlylökő Márton Anita szerepel a selejtezőben, Kazi Tamás pedig a 800 méter előfutamában áll rajthoz.

augusztus 6., hétfő (éremosztás 18 számban):

magyar vonatkozású program:
SPORTLÖVÉSZET (Királyi Tüzérségi Laktanya – The Royal Artillery Barracks) – 2
10 ó: férfi kisöbű szabadpuska, 3×40 lövéses összetett, alapverseny – SIDI PÉTER
10 ó: férfi trap alapverseny, 2. nap
14:45 ó: FÉRFI KISÖBŰ SZABADPUSKA, DÖNTŐ
17 ó: FÉRFI TRAP, DÖNTŐ

KAJAK-KENU (Eton Dorney, Buckinghamshire)
10:30: férfiak: K-1 1000 m, előfutamok, középfutamok, C-1 1000 m, előfutamok – 10:54 ó: VAJDA ATTILA (1. futam), középfutamok, K-2 1000 m, előfutamok – 11:18 ó: DOMBI RUDOLF, KÖKÉNY ROLAND (2. futam), középfutamok, nők: K-4 500 m, előfutamok – 11:39 ó: SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, KOVÁCS KATALIN, FAZEKAS KRISZTINA (1. futam), középfutamok

KÉZILABDA (Copper Box)
férfiak, 5. forduló:
A csoport:
12:15 ó: Argentína-Tunézia
17:15 ó: Izland – Nagy-Britannia
22:15 ó: Franciaország-Svédország
B csoport:
10:30 ó: MAGYARORSZÁG-SZERBIA
15:30 ó: Dánia-Koreai Köztársaság
20:30 ó: Spanyolország-Horvátország

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion) – 5
11 ó: férfi diszkoszvetés, selejtező
11:05 ó: női 100 m gát, előfutam
11:45 ó: női súlylökés, selejtező – MÁRTON ANITA
11:50 ó: férfi 800 m, előfutam – KAZI TAMÁS (3. futam)
12:50 ó: női 1500 m, előfutam
20 ó: NŐI RÚDUGRÁS, DÖNTŐ
20:15 ó: NŐI SÚLYLÖKÉS, DÖNTŐ
20:20 ó: női 200 m, előfutam
21:15 ó: női 400 m gát, elődöntő
21:45 ó: FÉRFI 400 M GÁT, DÖNTŐ
22:05 ó: NŐI 3000 M AKADÁLY, DÖNTŐ
22:30 ó: FÉRFI 400 M, DÖNTŐ

VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok)
férfiak, 5. forduló:
A csoport:
11 ó: Kazahsztán-Horvátország
12:20 ó: Görögország-Ausztrália
20:40 ó: Spanyolország-Olaszország
B csoport:
15:10 ó: Románia-Szerbia
16:30 ó: MAGYARORSZÁG-Egyesült Államok
19:20 ó: Nagy-Britannia – Montenegró

BIRKÓZÁS (ExCeL) – 3
14 ó: férfi kötöttfogás 60 kg, előcsatározások az elődöntőig, 84 kg, előcsatározások az elődöntőig, 120 kg, előcsatározások az elődöntőig – 14 ó: DEÁK BÁRDOS MIHÁLY – Liu Tö-li (kínai), a 16 közé jutásért
18:45 ó: férfi kötöttfogás 60 kg, 84 kg, 120 kg, vigaszág, bronzmérkőzés
19:46 ó: 60 kg, DÖNTŐ
20:21 ó: 84 KG, DÖNTŐ
20:56 Ó: 120 KG, DÖNTŐ

ÖKÖLVÍVÁS (ExCeL)
14:30 ó: női 51 kg, 60 kg, 75 kg, negyeddöntők
21:30 ó: férfi 60 kg, negyeddöntő, férfi plusz 91 kg, negyeddöntő, férfi 75 kg, negyeddöntő – 22:45 ó: HARCSA ZOLTÁN-Florentino Falcao (brazil)

MŰÚSZÁS (Vizesközpont)
16 ó: páros, szabadprogram – CZÉKUS ESZTER, KISS SZOFI

nem magyar vonatkozású program:
SÚLYEMELÉS (ExCeL) – 1
20 ó: FÉRFI 105 KG, A CSOPORT

GYEPLABDA (Riverbank Aréna)
nők, 5. forduló:
A csoport:
14:45 ó: Japán-Kína
17 ó: Koreai Köztársaság-Belgium
20 ó: Nagy-Britannia – Hollandia
B csoport:
9:30 ó: Új-Zéland – Németország
11:45 ó: Egyesült Államok – Dél-afrikai Köztársaság
22:15 ó: Argentína-Ausztrália

KOSÁRLABDA (Kosárlabdacsarnok)
férfiak, 5. forduló.
A csoport:
12:15 ó: Tunézia-Litvánia
15:30 ó: Franciaország-Nigéria
23:15 ó: Argentína-Egyesült Államok
B csoport:
10 ó: Ausztrália-Oroszország
17:45 ó: Nagy-Britannia – Kína
21 ó: Spanyolország-Brazília

RÖPLABDA (Earls Court)
férfiak, 5. forduló:
A csoport:
10:30 ó: Ausztrália-Lengyelország
15:45 ó: Olaszország-Bulgária
17:45 ó: Nagy-Britannia – Argentína
B csoport.
12:30 ó: Oroszország-Szerbia
21 ó: Egyesült Államok-Tunézia
23 ó: Brazília-Németország

ASZTALITENISZ (ExCeL)
11 ó: női csapatverseny, elődöntő
15:30 ó: férfi csapatverseny, elődöntő
20 ó: férfi csapatverseny, elődöntő

VITORLÁZÁS (Weymouth and Portland, Dorset) – 2
13 ó: férfiak: 49-es, 470-es, LASER, ÉREMFUTAM, nők: LASER RADIAL ÉREMFUTAM

LOVASSPORT (Greenwich Park) – 1
15-18:30 ó: díjugratás, egyéni selejtező, CSAPATVERSENY DÖNTŐ

TORNA (North Greenwich csarnok) – 3
szerenkénti döntők:
15 ó: FÉRFIAK, GYŰRŰ
15:50 ó: NŐK, FELEMÁSKORLÁT
16:41 ó: FÉRFIAK, UGRÁS

KERÉKPÁR (Velodrome) – 1
17 ó: férfiak: sprint, elődöntő, nők: Omnium (repülőverseny, 20 km-es pontverseny, kieséses verseny), sprint, negyeddöntő, futamok az 5-8. helyért
18:43 ó: FÉRFI SPRINT, DÖNTŐ

LABDARÚGÁS (London, Manchester)
nők, elődöntő:
18 ó: Franciaország-Japán, London, Wembley Stadion
20:45 ó: Egyesült Államok-Kanada, Manchester, Old Trafford

STRANDRÖPLABDA (A királyi lovastestőrség laktanyája – Horse Guards Parade)
19 ó: férfi negyeddöntő

MŰUGRÁS (Vizesközpont)
20 ó: férfi 3 m selejtező

Az USA női csapata eddig lepipálja Bryantéket

Folytatta megállíthatatlannak tűnő menetelését az Egyesült Államok nőikosárlabda-csapata az olimpián.

Az USA utolsó csoportmeccsén Kínát porolta el 114-66-ra, ezzel hibátlan mérleggel nyerte az A csoportot.

A férfiaknál is veretlenek eddig az amerikaiak, ám míg Kobe Bryanték legutóbb csak nagy csatában tudták legyőzni Litvániát, addig a női csapat eddigi legszorosabb győzelme a horvátok elleni 25 pontos siker volt.

A női küzdelmekben az USA legközelebb a negyeddöntőben Kanada ellen játszik.

női kosárlabdatorna, 5. forduló, A csoport:
Csehország – Angola 82-47
Egyesült Államok – Kína 114-66
Törökország – Horvátország 70-65

B csoport:
Ausztrália – Kanada 72-63
Brazília – Nagy-Britannia 78-66
Franciaország – Oroszország 65-54

Negyeddöntős a magyar férfi kézilabda-válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott negyeddöntőbe jutott a londoni olimpián, mivel utolsó, hétfői csoportmérkőzésén 26-23-ra legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes szerb csapatot, ezzel a negyedik helyen végzett hatosában.

A szerdai negyeddöntőben a pekingi ezüstérmes izlandiak várnak a magyarokra.

B csoport, 5. forduló:

Magyarország-Szerbia 26-23 (9-11)
Copper Box, 7500 néző, v: Abrahamsen, Kristiansen (norvég)

Magyarország:
Fazekas – Harsányi 5, Nagy L. 2, Császár 7/1, Zubai, Ilyés 1, Iváncsik G. – cserék: Schuch 1, Mocsai 9, Vadkerti, Putics, Lékai 1
a szerb gólszerzők: Prodanovic 6, Ilic 5/1, Nikcevic 4, Sesum 3, Stankovic 3, Vujin 2

Egyszerű volt a képlet: ha a magyarok nyernek, bejutnak a negyeddöntőbe és szerdán a másik csoport első helyezettjével, a pekingi olimpián ezüstérmes izlandiakkal találkoznak. Minden más esetben a két volt veszprémivel, Sesummal és Vujinnal, valamint a szegedi Prodanoviccsal felálló szerbek lépnek tovább.

Idegesen, eladott labdákkal kezdett mindkét csapat, a magyarok egy kicsit előbb nyugodtak meg, a 4. percben 2-0-ra vezettek. Amint magukhoz tértek a szerbek, feljavult a védekezésük, ezáltal pedig fordítottak (4-3). Elsősorban Prodanovic remekelt: az első 12 percben négyszer volt eredményes. A magyarok még emberelőnyük alatt sem tudtak közelebb férkőzni, negyedóra elteltével 7-5-ös hátrányban álltak.

Ezután a két kapus, Fazekas és Stanic pillanatai következtek, Ilyés és Zubai kiállítása alatti kettős emberhátrányban a magyar kapus megfogta Vujin hétméteresét is. Több ok azonban nem volt az örömre, mert támadásban hasztalan próbálkozott a magyar együttes. Mocsai aztán kilencperces gólcsendet tört meg (7-9), de változatlanul kimaradtak a ziccerek, annak is örülni kellett, hogy csak két gól volt a különbség a szünetben.

A második félidőben egy újabb emberelőnyben feljött a magyar együttes 12-11-re, ám ahogy kiegészültek a szerbek, hamar dobtak két gólt. Mocsai elkapta a fonalat, gyorsan duplázott, így megint szoros lett az állás. A 38. percben Harsányi találata az egyenlítést jelentette (14-14). A fordítás ekkor még azért maradt el, mert Császár bombájába “belenézett” Stanic, akit aztán ápolni kellett.

Negyedórával a vége előtt 17-16-ra vezettek a szerbek, ám a kiválóan teljesítő Mocsai Tamás révén sikerült fordítani (18-17). Az utolsó tíz perc 21-18-as magyar vezetésről kezdődött, ekkor Császár adott lendületet a csapatnak. Négy perccel a vége előtt, 24-21-es magyar vezetésnél még utolsó időkérésével próbálta felrázni együttesét a szerb kapitány, de Mocsai ismét megvillant, majd ugyan kiállították, de Nikcevic a kapufát találta telibe, s ezzel elérhető közelségbe került a győzelem.

A szerbek a végén szépítettek, az utolsó percben – Mocsai Lajos szövetségi kapitány időkérését követően – azonban egy tökéletesen megjátszott figurából Nagy László betalált, ezzel eldőlt a meccs.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány: “Sorsdöntő mérkőzésen tudtunk mind védekezésben, mind támadásban átlagon felüli teljesítményt nyújtani. Erre a találkozóra tettünk fel mindent. Szerencsére a csapat remekül játszott. Ebből a halálcsoportból az Ázsia-bajnok dél-koreaiakat és az Eb-ezüstérmes szerbeket legyőzve jutottunk a legjobb nyolc közé. Borzasztóan boldog vagyok, mert másfél-két hete nagy feszültségben dolgoztunk, és most végre átszakadt egy lelki gát. A folytatás sem lesz könnyű, az izlandiak a legutóbbi olimpián másodikak voltak, a válogatottjuk magja pedig megmaradt, játékosaik a világ legjobb klubjaiban szerepelnek. Fiam mai teljesítményéről csak annyit, az élet plusz ajándéka, hogy együtt lehetünk az olimpián, és egy ilyen fontos meccsen kiemelkedően teljesített. Hogy belül mit érzek, maradjon az én titkom.”

Mocsai Tamás: “Fontos mérkőzés volt nagy téttel. Örülök neki, hogy jó napom volt, és segíthettem a válogatottnak. Ismerte egymást a két csapat, játszottunk a felkészülés során is, és úgy tűnik, mi jobban felkészültünk belőlük.”

Nagy László: “Küzdelmes meccs volt, végre védekezésben is azt nyújtottuk, amit tudunk, még ha igazából csak a második félidőben voltunk is elég hatékonyak. Megérdemelten nyertünk, kellett hozzá egy nagyon jó védekezés, kapusteljesítmény, elől pedig Mocsai Tomi és Császár klasszis játéka.”

Császár Gábor: “A tornán voltunk gödörben, de tudtuk, hogy ma nyernünk kell. Amit megbeszéltünk és elterveztünk, azt sikerült végrehajtani. Köszönjük a szurkolóknak, hogy bíztak bennünk, kitartottak mellettünk és erőt adtak nekünk.”

forrás:stop.hu

Döntős a Dombi-Kökény kettős, és a női négyes


Dombi Rudolf és Kökény Roland 1000-es kajakpárosa és az 500-as női kajaknégyes is megnyerte hétfői előfutamát, így mindkét egység bejutott a szerdai döntőbe a londoni olimpián.

A győzelem mindkét számban automatikusan finálét ért.

A friss Európa-bajnok Dombi, Kökény kettős – a fiatalság és a rutin kombinációja, Kökény ugyanis 36, társa pedig 25 éves – a 12 egységet felvonultató mezőny második előfutamába kapott besorolást. Dombinak plusz erőt adhatott, hogy barátnője, az úszó Verrasztó Evelyn is ott szorított neki a lelátón. A magyarok a portugálokkal vívtak nagy csatát az első helyért, és végül magabiztosan – a portugálok megbillenését is kihasználva – nyertek.
A Szabó Gabriella vezette Szabó, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású női kvartett a házigazdák, valamint a kínaiak, a franciák, az ausztrálok és a szerbek hajójával küzdött meg első pályáján. A magyarok – akik júniusban, a zágrábi Eb-n a harmadik helyen zártak – a britekkel voltak csatában, de már féltávnál is vezettek, a célig pedig tovább növelték előnyüket, és a férfi kajakpároshoz hasonlóan fölényes sikert arattak. Figyelmeztető jel lehet ugyanakkor számukra, hogy a másik futamot a nagy rivális németek több mint négy másodperccel jobb idővel nyerték.


Nyolc között a kézisek, győztes a pólósok – olimpia percről percre

Az éremért bokszol Harcsa Zoltán, és elkezdték a kajak-kenusok is londoni olimpia hétfői napján. A férfikézilabda-válogatott ki-ki meccset nyert a szerbek ellen, így bejutott a nyolc közé, Kemény Dénes csapata pedig megverte az Egyesült Államok együttesét, így harmadik lett a csoportban. Sidi Péter a pontot érő hatidok helyen végzett.

17.39 Győzött a pólóválogatott

A magyar férfivízilabdaválogatott 11-6-ra legyőzte az Egyesült Államokat, így a csoportban a harmadik helyen végzett.

17.20 Koreai győzelem tornában

A dél-koreai Hak Szon Jang nyerte a tornászok ugrás döntőjét az olimpián. A második az orosz Abljazin, a harmadik az ukrán Radivilov.

17.12 A dánok legyőzték Dél-Koreát

A magyar férfikézilabda-válogatott csoportjában Dánia 26-24-re győzte le Dél-Koreát.

17.02 Négy gól az előny pólóban

Félidőben 6-2-re vezet a magyar férfivízilabda-válogatott az Egyesült Államok ellen.

16.59 Gyurtáról ír a Wall Street Journal

A Wall Street Journal Emerging Europe blogja ír Gyurta Dániel döntéséről, hogy olimpiai aranya másolatát elküldi az elhunyt norvég úszó, Alexander, Dale Oen családjának. Az üzleti lap idézi a norvég úszószövetség elnökét, aki szerint ez fantasztikus gesztus.

16.40 Deák Bárdos nem folytathatja

Vereséget szenvedett a svéd Johan Euren a kötöttfogású bírkózók 120 kg-os súlycsoportja elődöntőjében, így Deák Bárdos Mihály, akit korábban legyőzött, nem került vigaszágra. A döntőben az észt Nabi és a kubai Nunez küzd majd.

16.33 Könnyebb ellenfélért vízilabdázunk

Az Egyesült Államok ellen játszik a férfivízilabda-válogatott. Ha győzünk, elkerüljük a horvátokat az elődöntőbe jutásért. Kövesse élőben itt.

16.22 Orosz arany felemáskorláton

A női tornászok felemáskorlát döntőjében az aranyémert az orosz Mustafina nyerte, második a kínai He, a harmadik pedig a brit Tweddle.

16.20 Ausztrál győzelem a férfi vitorlázóknál

Az ausztrál Tom Slingsby nyerte a férfi vitorlázók Laser versenyét hétfőn a londoni olimpián. A 27 éves sportoló korábban öt világbajnoki címet nyert, ám négy évvel ezelőtt a pekingi játékokon csak a 22. lett. A második helyen a ciprusi Pavlosz Kontidesz végzett, míg a harmadik a svéd Rasmus Myrgren lett.

16.18 Phelps Cseh Lászlót méltatta

Michael Phelps, aki a londoni olimpián megszerezte pályafutása 18. aranyérmét, azt mondta, a jövőben élvezni szeretné az életet, és minden erejével azon lesz, hogy “erősítse a gyerekek hitét”. A 27 éves baltimore-i sportember – minden idők legeredményesebb olimpikonja – hétfői sajtókonferenciáján azt mondta, nem fél a jövőtől, s egy sor célkitűzése van. Az amerikai csodaúszó két riválisát emelte ki, a dél-afrikai Chad le Clost, aki 200 m pillangón megelőzte őt, és Cseh Lászlót, akit viszont ő győzött le. A 200 m vegyes fináléjában a magyar úszó Phelps és a másik amerikai, Ryan Lochte mögött a harmadik helyen csapott a célba.

16.15 Szerbia nagyon megverte Romániát

A férfivízilabdázók csoportmeccsein Szerbia 12-4-re győzte le Romániát.

16.10 Sidi: Ferrariban Trabant kormánnyal

Sidi Péter a kisöbű sportpuska 3×40 lövéses összetett versenye után elmondta: vasárnap valaki (szerinte csakis ellenfele lehetett) ellopta a lőtéren a fegyvere fontos alkatrészét. “Húsz éve versenyzem, de ilyesmi sosem történt velem. Elvitték a komplett első irányzékomat, a magasítókkal együtt” – mondta az [origo]-nak. Ugyanolyan fegyvert nem tudott már összerakni, ezzel is magyarázható, hogy álló testhelyzetben az első gyakorlólövése nullás volt. “Olyan ez, mintha a Forma-1-ben egy Ferrariból kilopnák a kormányt és Trabant-kormányt tennének a helyére” – fogalmazott Sidi Péter.

15.59 Indulnak Londonba az öttusázók

Néhányan már a szabadságukat töltik olimpiai versenyeik után, a program utolsó részében szereplő öttusa hazai képviselői viszont csak kedden utaznak el a Londonba. Az öttusázók szombaton és vasárnap versenyeznek, előbb a férfiak, aztán a nők.

15.42 A szerbek alázzák Romániát

Férfi vízilabdában Szerbia a második negyed végén 6-1-re vezet Románia ellen.

15.32 Deák Bárdos kiesett

Svéd ellenfele a második menetben akciót hajtott végre ellene, így Deák Bárdos Mihály kiesett a kötöttfogású bírkózók 120 kg-os súlycsoportjában. Esélye van azonban még arra, hogy a vigaszágon folytassa.

Forrás: AFP/Manan Watsyayana

15.29 Brazil arany gyűrűn

A brazil Nabarette Zanetti győzött a tornászok gyűrű döntőjében. A második helyen a kínai Csen, a harmadikon az olasz Morandi végzett.

15.28 Újabb kizárás dopping miatt

Kizárták az olimpiáról Nicholas Delpopolo amerikai csengáncsozót, miután elbukott a doppingvizsgálaton, jelentette a BBC. Delpopolo szervezetében kannabisz-származékot találtak egy július 30-i, londoni ellenőrzés során, ezért törölték hetedik helyét, melyet a 73 kg-os kategóriában szerzett egy héttel ezelőtt.

A dzsúdós elfogadta az ítéletet, de azt mondta, vétlen az esetben: a Londonba történő indulása előtt, tudtán kívül evett olyan ételt, amely miatt pozitív lett a vizsgálat.

15.27 Vezet a svéd

Az első menet végén egy pont hátrányban van Deák Bárdos, mert ellenfele jól védekezett.

forrás:origo.hu

Leave a Reply 353 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: