< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Folyamatos harc az uzsorások ellen

| Mobile | RSS

Folyamatos harc az uzsorások ellen

2012. augusztus 14. | hozzászólás | Közélet

A miniszterelnök tavaly hirdetett harcot az uzsora felszámolásáért. A Magyar Nemzet összeállításában annak járt utána, hogy a leginkább fertőzött megyékben milyen eredménnyel járt a nyomozó hatóságok küzdelme az uzsorázók ellen.

Újabb uzsoragyanús esetre derült fény hétfőn. A normál bolti ár többszörösét, valamint kamatot is felszámolt a hitelbe vásárolt áruért Pándon egy nő és fia; ellenük őrizetbe vételük mellett üzletszerűen elkövetett uzsorabűntett alapos gyanúja miatt indult eljárás – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Kovács Viktória elmondta: a 49 éves nő és 32 éves fia a rendelkezésre álló adatok szerint 2009 óta, vevőik nehéz anyagi és családi helyzetét kihasználva, pándi üzletükben úgy adtak hitelre élelmiszereket, hogy később gyakran 10 százalékos kamatot számoltak fel a kölcsönre. – A férfi több állítólagos késedelmes adóst, köztük egy várandós nőt is megfenyegetett.

Az elmúlt héten három ózdi férfi ellen javasolt vádemelést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság uzsora- és más bűncselekmények miatt. A három gyanúsítottat a bíróság még tavaly márciusban helyezte előzetes letartóztatásba, ők haszonszerzés céljából rendszeresen, különböző mértékű kamatra adtak kölcsönt rászorulóknak. Az adósságspirálba került kuncsaftokat a bűnözők életveszélyesen megfenyegették, ha nem tudtak fizetni, illetve nem mutattak rá hajlandóságot. Előfordult, hogy a fizetésképtelen sértett a fenyegetések hatására házát az uzsorásokra íratta.
Az adóhatóság köteles elrendelni a vagyonvizsgálatot azoknál a magánszemélyeknél, akik kölcsönnel járultak hozzá mások gyarapodásához – a Kúria egyik döntése alapján. A Magyar Nemzet pedig arról számolt be korábban, hogy vagyonosodási vizsgálatokkal csap le a NAV az uzsorásokra, a céglovagokra és az adócsalókra.

Ezek az esetek sajnos nem egyediek. Nem csak Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de az ország több más vidékén is virágzik az uzsora, komoly feladatot adva a nyomozó hatóságoknak. Az uzsorások elleni küzdelem több fronton folyik: a napokban jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi regionális adó-főigazgatósága, hogy többmilliós adóhiányt tárt fel nagy összegű uzsorakölcsönöket nyújtó magánszemélyeknél tartott vagyonosodási vizsgálatok során. Nemrég egy férfi akadt fenn az adóhatóság ellenőrzésén, aki vállalkozók szorult helyzetét kihasználva nyújtott nagy összegű kölcsönöket. Az így megszerzett pluszjövedelemből finanszírozta luxuséletvitelét, ingatlanokat szerzett meg, drága autókat vásárolt, értékes lakásépítésbe kezdett.

A Hír TV riporterei több alkalommal is buktattak le uzsorásokat az Ormánságban, egy ízben az egyik sértett otthonában filmre vették az uzsora gyanánt átadni kívánt bankjegyek sorszámát, majd az áldozatot elkísérték az uzsoráshoz. A szerencsétlen kizsákmányolt nő átadta a követelt összeget, majd a jelenetet rögzítő Célpont munkatársai megtalálták az uzsorásnál a korábban videóra vett bankókat.
– Kevés kegyetlenebb dolgot tudunk elképzelni, mint amikor bűnözők arra szakosodnak, arra hoznak létre bűnszervezetet, hogy a bajban lévőket, a különösképpen védteleneket, a legszegényebbeket maradék értékeiktől is megfosszák, és menekülésre kényszerítsék – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tavaly szeptemberben a parlamentben, amikor bejelentette hatpontos országvédelmi tervét. A program egyik pontja volt az uzsora elleni fellépés, mert a kormányfő szerint ez a fajta bűnözési mód a hétköznapi élet része Magyarország egyes területein.

Heves megyében idén az első hét hónapban összesen három büntetőeljárás indult uzsora megalapozott gyanújával, amelyben négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A három ügyből egy még folyamatban van, illetve egy vádemelési javaslattal került az ügyészségre. Utóbbiban két személyt gyanúsítottak meg.

– Tapasztalataink alapján az uzsora-bűncselekményhez szinte mindig zsarolás is társul – tájékoztatta a lapot Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A megyében 2011-ben lényegesen nagyobb számban fordult elő ilyesmi, de a büntető törvénykönyv módosításának és a rendőrség fellépésének köszönhetően jelentős mértékben csökkent e bűncselekmény elkövetőinek száma.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 211 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: