< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Matolcsynak mennie kell, ez az első lépés

| Mobile | RSS

Matolcsynak mennie kell, ez az első lépés

2012. augusztus 18. | hozzászólás | Közélet

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt erről szombaton az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy Matolcsy György gazdaságpolitikáját, a “matolcsyzmust” súlyos felelősség terheli a jelenlegi rossz helyzet kialakulásáért.

Kiemelte: a nemzetgazdasági miniszter “extra adóemeléseinek” tudható be például a magas infláció negyven százaléka. Az ellenzéki politikus szerint e nélkül az ország már az uniós célnak megfelelő, 3,5 százalékos infláció környékén teljesítene.

Józsa István felidézte Orbán Viktor ellenzékben tett nyilatkozatát, vagyis nem azon kell vitatkozni, hány szeletre vágjuk a kis tortát, hanem azt kellene elérni, hogy nagyobb tortát süthessünk. Az MSZP szerint ehhez új kormányra, gazdaságpolitikai fordulatra, de mindenekelőtt Matolcsy György menesztésére lenne szükség.

A “végső ünnepi megoldás” pedig 2014-ben jöhet el, amikor végre egy a nemzetközi bizalmat is visszanyerő új kabinet állhat fel – fűzte hozzá.

forrás:stop.hu

Leave a Reply 270 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: