< Böngészés > Főoldal / Tudomány/gazdaság / Blog article: Több száz munkahely megmentéséért demonstrálnak kedden A Gyulai Húskombinát sorsáért aggódó munkavállalók vonulnak az utcára.

| Mobile | RSS

Több száz munkahely megmentéséért demonstrálnak kedden A Gyulai Húskombinát sorsáért aggódó munkavállalók vonulnak az utcára.

2012. augusztus 21. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság

A Húsipari Dolgozók Szakszervezete által a lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a cég talpon maradása, fejlődése lényegében a tulajdonos döntésétől és a finanszírozó bankok magatartásától függ. Mint írják a mezőgazdasági kormányzat többször ígért támogatást a gyulai cégnek – Vidékfejlesztési Minisztérium még áprilisban közölte, hogy javasolni fogja a kormánynak a húskombinát stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítését – és a termék, a gyulai kolbász az úgynevezett hungarikumok közé is bekerült.

A szakszervezet szerint ugyanakkor félő, hogy az idei esztendőben 144 éves vállalkozás a Herz Szalámigyár sorsára juthat. A Húskombinát jelenleg is közel 400 embernek biztosít megélhetést, az ő érdekükben a Húsipari Dolgozók Szakszervezete augusztus 14-én 10 órakor kezdődő NAGISZ Zrt. Igazgatósági ülése előtt levelet kíván átadni a cég tulajdonosának, a HAGE Zrt. menedzsmentjének és délután 16 órakor a Gyulai Húskombinát Zrt. munkavállalói demonstrációt tartanak a HAGE Zrt. székháza előtt, Nádudvaron.

forrás:napi gazdaság.hu

Leave a Reply 217 megnézve, 1 alkalommal mai nap |